Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

A tetovált polgármester Vöröstóról, aki szörpöt főz és sajtot készít

A Balatonról - Cikkek

2017. szeptember 19., kedd — Iván Viktória

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Állunk a kertjében, és sűrűn elnézést kér, amiért egy rendszeretetéről híres sváb falu, Vöröstó polgármesterének kertje kifejezetten rendetlen. A legjobb balaton-felvidéki szörpökről szóló cikkünkhöz kutattuk a termelőket, ekkor találkoztunk egy elegáns és kifinomult hölggyel, aki a 1989-ben költözött a Veszprém melletti kis faluba. Amellett, hogy kitanulta a szörpkészítést, kecskéket tart és sajtjai is vannak. Rákos Margitról viszont már hallottuk azt is, hogy ő a káptalantóti piac legextrémebb figurája.

Lusta és mégsem az

Szőlősi Kocsma

8233 Balatonszőlős, Fő utca 10.
+36 70 557 2719

„Kimondottan lusta nő vagyok, nem akarom fényezni magam. Utálok kertészkedni, nem szeretem a növényekkel való munkát. Csoda, hogy ezeket a szörpöket meg tudom csinálni” – mondja nekünk Rákos Margit, ami csak azért furcsa, mert amikor először kóstoltuk a szörpjeit a Szőlősi Kocsmában, pont nem azt éreztük, hogy „muszájból” készültek. Majd hanyagul megjegyzi, hogy „ja, igen jók a szörpjeim”, de ez mégsem tűnik dicsekvésnek, egyszerűen megállapítja a tényt. „Szerintem amúgy a bodza és a fodormenta a csúcs”. Éppen jártuk végig a legjobb balaton-felvidéki szörpkészítőket, ekkor találkoztunk vele.

Hatvan éves múlt, azt mondja, ennyi idő két szempillantás alatt eltelt. „Nem akarok fiatalabbnak látszani, de valami horror, ha kimondom.” Margit 2002 óta a nagyjából 80 főt számláló Vöröstó polgármestere, mégsem innen származik. Lakótelepre született, megszokta a városi kényelmet, innen kellett beilleszkednie a vidéki nyugalomba. Kertjében látszik, hogy a mai napig nem vette át teljesen a helyi szokásokat: „Ilyen udvart, mint az enyém, alig látni a faluban” – mutatja a finoman szólva buján zöldellő udvart. Azt mondja, imád tévézni, a kanapén heverészni, semmit tenni. „Közben kötök, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, így mondhatom, hogy dolgozom.”

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Ezzel rögtön megcáfolja a semmittevést, hiszen egy gyapjúzokni megkötéséhez is 15 óra kell, egy kiló csipkebogyót órákig tart összegyűjteni. Nem beszélve arról, hogy elmondása szerint egyre nehezebb csipkebokrot találni a Balaton-felvidéken, utána pedig a feldolgozása is rengeteg munkát igényel. A citromfű, bodza, fodormenta sem ugrik bele magától a fazékba, mellette pedig kecskéket tart, és sajtokat is készít. Mindezeket (igen, a sapkákat és a zoknikat is) a káptalantóti piacon árulja, ahol nagyon jól esik neki az olyan visszajelzés, ha valaki csak a sajtja miatt jön ki a piacra. Ránézésre tehát mégis beilleszkedett a Balaton-felvidék életébe. Pedig ez egyáltalán nem volt egyszerű.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Margit Kecskemét mellett, katonacsaládba született. Édesapja katona volt, akárcsak első férje, István. Fedélzeti technikusként dolgozott, de 1982-ben repülőgépbalesetben meghalt, így Margit a 4 és 6 éves fiúkkal, Ádámmal és Danival magára maradt. Második férjét Sándornak hívták, szintén katona volt, helikopterpilóta. Szolnokon laktak, míg Sándor a rendszerváltáskor helikopterek és munka híján nyugdíjba vonult. Margit korábban már élt Veszprémben, szerette a várost, de Sándor hallani sem akart lakótelepről, így a környező falvakban kerestek otthont maguknak.

A vöröstói házat Margit egyedül jött megnézni, 1989-ben költöztek ide úgy, hogy Sándor előtte nem is látta az új otthonukat. Az első időszak „horror volt: nem volt rendes fűtésünk, a lakótelepi kényelem után borzalom volt. Meg kellett felelni a falubelieknek, ez ment könnyebben. Gyüttment vagyok, és ha az ember bekerül egy közösségbe, akkor neki kell alkalmazkodni, hogy elfogadják.”

Jött Mici, a két gida, meg a sajt

Margit még Veszprémben dolgozott, és a hatalmas kertjüket felverte a gaz. „Ez egy sváb falu, itt a helyiek megszólják, ha valakinek nincs rendben a kertje. Az enyém renitens.” Valamit mégis jól csinálhattak, mert az összefüggő gazban hatalmas sárgarépáik nőttek. Csodálkoztak a dolgos svábok, hogy nőhet valakinek ekkorára a répája, ha nem gondozza a kertet, míg a helyiek szép, rendezett ágyásában csak nagyon kicsi példányok teremtek. A kukoricájuk is eltűnt a gyomban, mert nem hallgattak Feri bácsira, aki kapájára dőlve, szép csendesen biztatta őket a gyomirtózásra. A nyári szünetben egy héten át gyomlált az egész család, majd ekkor döntöttek úgy, hogy vesznek három kecskét: jött Mici és a két gidája. A gaz eltűnt, cserébe lett tej. „Mivel mi semmihez nem értettünk, mindent meg kellett tanulnunk, könyvekből.”

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Ehhez idő és sok tapasztalat kellett. Amikor a túrónak kitett tej néhány nap múlva sem aludt meg, Margit az állatorvoshoz ment, nem betegek-e a kecskék, hogy rossz a tejük. Szerencsére makkegészségesek voltak, és Margit megnyugodva, kezében kazeinnel távozott, hogy majd attól megalszik a tej. Hogy mi mehetett félre, ki tudja, másnap viszont túró helyett kis kemény gombócot (tehát sajtot) talált a vászonba csavarva. A sajtot a káptalantóti piacon kezdték árulni, de kellett valami, amit a laktációmentes időszakban, november után árulhatnak. Így jött a szörp, ami Sándor ötlete volt. Margit tiltakozott, hogy nem fogja csinálni, aztán persze, hogy kipróbálta, és a decemberi zimankóban, síruhába öltözve, kesztyű nélkül, összekarcolt kézzel szedte a csipkebogyót.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

„Leszedem, összevagdosom, az megy, de hogy kimenjek a kertbe, amikor van egy órám, mert gazosodik, az engem túlságosan megköt. Így is elég, hogy a kecskéket el kell rendeznem.” Mutatja Gábort, a bakkecskét, Bodzát, aki nagyon öreg, aztán ott van egy, aminek elvágták a szarvát, ő Királylány. Hogy miért hívják így? „Ha valaki ennyire csúnya, legalább a neve legyen szép”. Ott van még Szaki, aki szakállasan született, Kamillát az egyik unoka nevezte el, két fehér kiskecske, Tingli és Tangli, és a kedvenc, a barna színű, nagy fülű Szamár, „mert olyan egyéniség.” Szép névsor, kecskéből most tizenhat van a kertben.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Nem mondom azt a feketére, hogy kicsit szürke

Útban Veszprém felé, sokat beszélgetett a helyi nénikkel a buszon. Ők bátorították, hogy induljon polgármesternek Vöröstón, miközben rajta kívül egy jelentkező sem volt. Margit ekkor már több mint 10 éve volt vöröstói lakos, és az elején szabadkozott, hogy fogalma sincs az egészről. „Egy ilyen pozícióban lehet jót is és rosszat is csinálni, miközben mindenkinek úgysem lehet megfelelni, én pedig nagyon érzékeny vagyok”. Végül mégis beadta a derekát. Házról-házra járt kampányolni, elmondta a falubelieknek, hogy az ő segítségük nélkül nem megy semmire sem. Nagy arányban meg is választották őt 2002-ben.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

„Nincs politikus agyam, nem tudom azt mondani a feketére, hogy az egy kicsit szürke” – vallja be, és a munkában, akárcsak az életben mindenben, Sándor segített neki. A neve újra és újra felbukkan, Margit többes számban beszél magukról, jelen időben, miközben Sándor tavaly óta halott. Olyanok voltak ők, mint a szobor, amit nemrég vett Margit a tihanyi piacon: a két alak végig összér, két test három lábon, elválaszthatatlanul. „Meg vagyok veszve érte” – mondja.

Mélységgel és sötétséggel szemben

Margit szobájának fala tele jó ízléssel válogatott festményekkel. Régen a veszprémi Képcsarnokban dolgozott, ott ismerkedett meg egy skizofrén festővel, aki technokollal szárította punkra a frizuráját, így járta a várost. „Borzalmas látvány volt a Lackó” - meséli róla Margit. Olyan szegény volt, hogy még ágyneműje sem volt, mert arra festett. Hiába riasztotta el az embereket, Margit mégis kitartott mellette.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Egy komor színekkel megfestett, expresszív olajfestményre mutat: őt ábrázolja, beesett arca foltokban veri vissza a ragyogó fényt, hatalmas, sötét szemeiből mély, oldhatatlan szomorúság árad. Akik látják, sokan ijesztőnek találják. Nem úgy Margit: „Egyáltalán nem félelmetes. Ilyen vagyok, aztán kész” - legyint rá, de ő a festő barátját sem tartotta félelmetesnek, miközben mindenki más igen. És ahogy meséli a történeteket az életéből, rájövünk, hogy pontosan ez köszön vissza nála többször is: a helyzetek elől nem menekül el, inkább szembenéz velük.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Sándor halála után depressziós lett. Aztán elmúlt. „Mondhatnám, hogy legyőztem magamban, de igazából nem tudom, hogyan múlt el. Nem vagyok kemény. Erős igen, de nagyon érzékeny is vagyok, igaz, ez lehet, hogy nem látszik rajtam.”

Sándorral olyan sokat beszéltek a helikoptervezetésről, hogy talán már ő is el tudna egyet vezetni. „Meg vagyok veszve a helikopter hangjától, ha itt meghallom, addig nézem, míg el nem megy”- meséli. Bolondul az ejtőernyőzésért is, ötször ugrott már, a csuklóján pedig egy tetoválást is mutat. „Valahol azt olvastam, hogy ha van az emberen egy ilyen csillag, megmutatja a helyes utat az életben. Hogy bejött-e? Azt nem tudom. De eddig nagyon érdekes volt az életem.”

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!