Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Mit tanulhat a Balaton a Wellhellótól?

A Balatonról - Cikkek

2015. augusztus 24., hétfő — Tucsni László

Fotó: Kőrösi Tamás/welovebalaton.hu

Idén nyáron a három nagy balatoni fesztiválon háromszor akadtunk össze a Wellhellóval, és a vége kivétel nélkül telt házas koncert volt. Először a Balaton Soundon töltötték meg zsúfolásig a Jäger Arenát délután 4-kor, majd a Művészetek Völgyében egymás után kétszer is színpadra léptek a Design Terminál udvarán, mert az első koncertre sokan nem fértek be. Arról felesleges beszélni, hogy mitől működik ennyire a Wellhello zenéje, mert az nem újdonság, ha a fülbemászó popzenétől elkezdenek táncolni az emberek. Sokkal érdekesebb, hogy a két srác milyen reflexeket használ ki nagyon ügyesen.

A Wellhello népszerűségét nemcsak az egyik klipjük mutatja, amelyet többen láttak a Youtube-on, mint ahány ember él most Magyarországon, hanem az, hogy egy Soho Party dalból kiindulva 2015-ben olyan slágert hoztak ki, amit senki nem csak azért hallgat meg egy fesztiválon, mert milyen viccesen retró az egész.

Fotó: Kőrösi Tamás/welovebalaton.hu

A Wellhello egy komplett brandet épített a retró köré, ami szépen kiegészíti a rengeteg szelfi, elnök, apuveddmeg szövegelést. Knight Riderrel és a Beverly Hills-i Zsaru zenéjével vezetik fel a koncertjüket, a klipjüket 8 bites commodore-játéknak álcázzák, simán használják a Vissza a Jövőbe betűtípusát, a honlapjuk Norton Commanderét pedig azok értékelik a legjobban, akiknek nem ismeretlen a prehistorik.exe fájl. Szóval rájátszanak a dologra, mégsem lesz az egész olyan ósdi és bántóan egyszerű, mint egy retró fesztivál, ahol David Hasselhoff a headliner.

Fotó: Kőrösi Tamás/welovebalaton.hu

Hiába, a 90-es évekre talán a rendszerváltás miatti optimizmus, a megnyíló lehetőségek, vagy a végre megérkező, egészen addig tiltott nyugati kultúra miatt szívesen emlékszünk, és ezzel semmi baj nincs addig, amíg nem felejtjük el azt, hogy most 2015-öt írunk.

DE MI KÖZE ENNEK A BALATONHOZ?

Elég sok. Leginkább az, hogy a Balatonnál senki sem használja ennyire ügyesen a múltat, mint Fluor Tomiék, és a retró érzés kreatív felhasználása helyett a végtelen és céltalan nosztalgia uralkodik.

Pedig itt lenne bőven kiindulópont: akár a széplaki SZOT üdülőktől kezdve a vasútállomásokon és a restiken át egészen a strandbüfékig. Kivétel nélkül mind arra várnak, hogy mai gondolatokkal értelmezzék újra anélkül, hogy megfeledkeznénk arról a közegről, amiben születtek. Egyik legszomorúbb példa a legendás Orion bár sztorija, amit tavaly sikeresen lebontottak, nehogy véletlenül valaki egy újabb kultikus helyet hozzon létre belőle.

Fotó: Kiripolszky Csongor/welovebalaton.hu

Persze vannak fontos és bátor próbálkozások, mint a Kishableány újraélesztésének kezdete, vagy a lassan megújuló Pegazus (és mindkettőnél látszik, hogy nem könnyű a folyamat), de a Fövenyesi kertmozi is egyedi hangulattal tölt meg egy olyan teret, ahol ugyanennyi erővel már bőven a termeszek nézhetnék az Erózió hatvannegyedik részét. De említhetjük az általunk kifejezetten kedvelt Balaton Method című filmet, ahol a Balaton és a környékre jellemző helyek látványos díszletként jelentek meg, miközben mai zenészeknek eszükbe sem jutott azt énekelni, hogy Álmainkban Amerika visszainteget.

Fotó: Balaton Method

Egyelőre ezek a pozitív példák vannak kisebbségben, helyettük rengeteg helyen látjuk a strandbüfét, ami az elmúlt 25 év alatt annyit változtatott az étlapján, hogy most már pizzát és gyros tálat is lehet kapni - utóbbit olyan kétes eredetű fokhagymás öntettel, amitől két napig Drakula egyik reinkarnációja sem jön az ember közelébe. Vagy ott vannak a pár csillagos szállodának csúfolt korábbi SZOT üdülők, ahol kilóg a falból a konnektor, esetleg a minden második sarkon elénk ugró retro diszkó, ahol felváltva hoznak el egy szál bikinit az útra és száguldanak egy Porschéban Cserháti Zsuzsa és Charlie megtisztelő társaságában.

Pedig a nagyokos, bicskanyitogatóan idegesítő karakternek Woody Allen filmjében (Éjfélkor Párizsban) ebben az egy dologban igaza volt: a nosztalgia szép dolog, csak a jelen elutasításáról szól, mert nem szeretünk benne élni. Márpedig az emberek nem azért őrülnek meg a Hip Hop Boyz-tól, mert annál táncolhatóbb zene nincs a világon, csak emlékezteti őket egy olyan időszakra, amikor nem volt euróválság, kicsit kevesebb szó esett a lakáshitelekről és nem drótkerítést emeltek az ország déli határán, hanem épp lebontottak egyet nyugaton.

Fotó: Balkányi László/welovebalaton.hu

Arról szó nincs, hogy minden sarkon fine dining éttermet kell nyitni, és az általunk is kiemelt figyelemmel közölt beach food sem arról szól, hogy minden strandbüfének holnaptól szuvidolt csirkemelles szendvicset kell gyártania. Csupán le kell ülni és átgondolni, mihez lehet kezdeni ezzel a hatalmas és különleges tóval és mindazzal, ami körülötte van. És ha ez azzal kezdődhet, hogy tanulunk két fiataltól, akik fülbemászó pop dalokat írnak, akkor hajrá.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!