Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Zsóka Fogadója, a tulajdonos kislányáról elnevezett barátságos kis étterem és szállás Szentatalfán, mely egy 80 fő befogadására alkalmas mikro-komplexum. Bár a főúthoz közel található, mégis csendes kikapcsolódást kínál egy olyan környezetben, amit önmagában is megéri meglátogatni: a meghitt, terméskőből épített házak biztosítják az intim hangulatot, a gyerekeknek pedig a játszóterek lehetnek vonzóak.

A húsz évnél alig idősebb Kalász Máté, aki korábban a Kővirágban is dolgozott a menüt saját ízlése szerint formálja, nem sajnálja a fűszereket és érdekes kombinációkat talál ki, ami a helyiek tetszését is elnyeri. A jellemzően magyaros ételekben minden kicsit „megcsavarnak”, így ne csodálkozzunk, ha a fatáblára kiírt nevek alapján várt ízek helyett valami mást kapunk. A helyi termelőkkel ápolt kapcsolatának hála mindig jut friss sajt, zöldség és hús az asztalra. A humanizmusért pedig már csillagot érdemelne, mert azokat is jó szívvel, kedvesen kiszolgálják, akik zárás előtt 10 perccel esnek be az ajtón (ezt már teszteltük). Színvonalas a borválaszték, flott a kiszolgálás, ami Máté édesanyjának és barátnőjének köszönhető. A fogadó marhapofát feltétlenül ki kell próbálni!

Tipp: Szezonban érdemes asztalt foglaltatni és rögtön benevezni egy hosszú hétvégére is a faluban.

Elérhetőség

8272 Szentantalfa, Fő utca 33.
+36 30 221 9009
Módosítanál? Küldd el!

Árkategória €€€€€

Nyitva tartás

Hétfő11:00-22:00
Kedd11:00-22:00
Szerda11:00-22:00
Csütörtök11:00-22:00
Péntek11:00-22:00
Szombat11:00-22:00
Vasárnap11:00-22:00
A nyitva tartás az étteremre vonatkozik. Az aktuális nyitvatartásról tájékozódjatok a honlapon.

Jártál már itt? Mondd el a véleményed!

Közeli helyek