Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

„Ha jégeső jön, hagyom, hadd hulljon”

Bor & Gasztro - Cikkek

2017. augusztus 3., csütörtök — Iván Viktória

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Bencze István kisfiúként még botanikai könyveket bújt, kamaszként viszont úgy beleszeretett a számítógépbe, hogy harminc éves koráig fel sem állt mellőle. Majd kiszabadult a négy fal közül, új életet kezdett, szülei segítségével borászatot alapított a Szent György-hegyen, aminek borait ma már londoni Michelin-csillagos éttermekben kínálják. Módszereiért különcnek tartják, ő mégsem lát magában semmi különöset: elvégre hazatalált. Vissza a természetbe.

„Nagyon furcsa érzés volt. A kétszáz éves présház – ez, ami a hátunk mögött áll – eredeti állapotában veszélyes volt, egyik oldalára dőlt. Itt aludtam két éjszakát, mert nem volt máshol szállás. Kiléptem az éjszakába: elképesztő csillagos ég, teljes csend, csak a tücskök ciripelése. Megdöbbentem. Olyan volt, mintha a világűrben lennék. Akkor jöttem rá, hogy nem éri meg máshol lakni” – meséli István a legelső alkalomról, amikor a Szent György-hegyen járt.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Bencze Családi Birtok

8265 Hegymagas, Mókus krt.
+36 30 212 7288

Egy magyar vizsla heveredik a lábához, Csete, aki sokkal nagyobb, robosztusabb, mint egy átlagos magyar vizsla. „Nem kutyának képzeli magát, néha emlékeztetni kell rá” – mutatja be István a kutyát, aki 2013 augusztusa, szinte az indulás óta vele van. „Véletlen volt, hogy idejöttünk, mert alapvetően Somlóban és Tokajban gondolkoztam. Szerettem volna egy kis szőlőterületet magamnak, ahol tudok kísérletezni. Nagy borfanatikus lettem, amúgy szoftverfejlesztő voltam Pesten” – sommázza néhány mondatban kivonulása történetét, ami egy Szászi-féle Kabócás Olaszrizlinggel kezdődött. Egy bortanfolyamon kóstolta, később megkóstoltatta édesapjával, és egy hónappal később már szőlőt nézegettek a Szent György-hegyen. Akkor még nem volt itt aszfaltos út. „Amikor először jártam a hegyen, azt éreztem, hogy nekem itt dolgom van, hogy itthon vagyok. Lehet, hogy giccses gondolatnak tűnik, de akkor jöttem rá, hogy van ilyen, amikor én is éreztem.”

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Nyaranta már hajnali ötkor-hatkor talpon van, járja a szőlőt, kezdődik a munka. Most már nehéz elképzelni, hogy informatikusként évekig 10-12 órát töltött a négy fal között. Pedig gyerekként még botanikus akart lenni, 12 éves korától azonban a számítógép előtt ült: „teljesen kocka voltam, egész gyerekkoromat ennek rendeltem alá”– emlékszik vissza. Szoftverfejlesztő lett, céget alapított, és azt remélte, meghódítja a világot. „Maximalista természetem van, addig csináltam, míg jó nem lett. Ezt az őrületig tudtam fokozni, egyre többet dolgoztam, jöttek az ésszerűtlen határidők, az ésszerűtlen feladatok, olyan dolgok, amikben nem hittem. Monoton volt, és én mindenben a kreativitást kerestem. Ingyen is elvállaltam egy munkát, ha volt benne egy kis grafikai rész, csak hogy egy kis kreativitás legyen benne.” 

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

„Megindultak bennem a gondolatok”

Nem betegség, kiégés vagy krízis késztette arra, hogy elgondolkodjon, hogyan tovább. Igaz, egy tízéves kapcsolatot zárt le, és akkor szembesült azzal, hogy nem volt még igazán egyedül. Volt ideje merengeni azon, mit miért csinál, minek van értelme, és mennyi ideje van minderre. „Kétkezi, embernek való” munkára vágyott, nem arra, hogy bitsorozatot állítson be. Másrészt csalódott az eszközökben, amikkel körülvesszük magunkat.

„Elkeserített, hogy függünk a kütyüinktől, és képtelenek vagyunk megállni, hogy ne nézzük meg félóránként, hány lájkot kaptunk. Észrevettem magamon, mekkora hülyeség, hogy naponta egy óra elmegy azzal, hogy nyomogatom a telefonomat. Felmerült bennem, vajon hová vezet, hogy az ember egyre jobban eltávolodik a természettől, márpedig a természet részei vagyunk.” Miután végigjárt egy WSET boriskolát alaptól felsőfokig, rájött, hogy bort inkább készíteni szeretne, nem kóstolni. Izgatta a természetben való munka, és bár csak harmincéves volt, úgy érezte, hogy ez az egyetlen pont az életében, amikor még tud váltani, mert nem jó irányba halad. 2011 novemberében vették meg az első kis területet, István 2013 januárja óta él a hegyen. Most egy huszonhárom hektáros területen borászkodik, a birtokon pedig ideköltözése óta több vendégházat is felépítettek. Nem is akármilyeneket.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

A természetbúvár könyveket bújó, egyszervolt fiú örömével fedezte fel újra a természetet. Hirtelen csend vette körül, ami januárban, amikor a hegyre költözött, még mélyebb volt. A borászok nagy része – Szászi Endre és István kivételével – a telet még most is máshol tölti. Fél év alatt megszokta és megszerette a hegyi létet, másfél napnál többet nem is bír a városi nyüzsgésben. Előfordul, hogy két-három naponta nincs áram, néha még örül is neki. Azt mondja, itt érezte magát először igazán férfinak, mert itt tapasztalta meg, hogy a két kezével bármit meg tud csinálni. Számára ez sokkal nagyobb sikerélmény volt, mint megírni egy több ezer soros kódot. Ha a traktorról leszakad valami, azt ott helyben meg kell csinálni. Kis túlzással egy szöget nem tudott beverni a falba, mert nem volt rákényszerítve. Itt rögtön kibukott, hogy a gyerekkorát a számítógép mögött töltötte, azt sem tudta, hogyan kell a slag végére rakni a csatlakozót. Mindent meg akart tanulni.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Egyedül nem ment

„Nincs ott semmi” – mondták neki Pesten, de István látta a fákat, hegyeket, vizet, madarakat, az életet a „semmiben”. „Mit lehet ott csinálni? Senkivel nem fogsz találkozni.” Környezete nagy része nem értette, István miért hagyja ott a várost. „Anyu azt mondta, nem kellene, veszélyes, egyedül leszek, apu örült neki. Nagypapám, ha élne, biztos büszke lenne rám, neki a föld sokat jelentett.” Elismeri, hogy álma a család segítsége nélkül soha nem valósult volna meg.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

A költözés ezért is fontos fordulat volt, mert addig sosem támaszkodott szüleire. Mindig erős bizonyítási vágy volt benne, hogy megmutassa, egymaga is fel tud építeni valamit nulláról. Ez lett az informatikai cég. Előtte és közben szülei biztatták, hogy építsen arra, amit ők már megteremtettek, de ő ezzel egészen a költözésig nem akart élni. A Szent György-hegyi birtokhoz megkapta az alapokat, de a működtetés már a kezdetektől az ő feladata és felelőssége volt. „Nem tudtam, hogy milyen lesz. Sokkal nehezebb lett, mint amit kívülről gondoltam, de sokkal jobban is szeretem, mint gondoltam volna.” A híres ottani borász, Szászi Endre segítette jótanácsokkal, rengeteget olvasott, francia, olasz, szlovén borászatokat látogatott. És közben csendben figyelte, tanulta a természetet.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Megfigyeltem egy kettősséget a mandulafában, amit egyelőre nem tudok megfejteni. Kérge torz, csavarodó, durva és göcsörtös. Ha nem metsszük rendszeresen, és általában nem szoktuk, sűrű, apró, összevissza ágai nőnek, melyek távolságtartásra késztetik az embert. Nem olyan, mint egy almafa, amire könnyedén felmászunk. Kizöldülve is viszonylag jellegtelen, levelei vékonyak és unalmasak. Amikor viszont virágba borul, ez a kép teljesen megváltozik. Törékeny, apró virágaival néhány hétre légies és elegáns ruhába öltözik. A virágok külleme és neutrális illata is rendkívül kifinomult, melyet csak nagyobb tömegben, most, a virágzás csúcsán lehet igazán érezni” – írja blogjában, amire ilyenkor nyáron nem is jut ideje.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Ki nevel kit?

Halk, megnyugtató hangon beszél: „szeretem a természetet, a természetem is nyugis” – magyarázza, bár a természetben azért vannak küzdelmek. Vihar, jégeső, szárazság, amiből neki is kijut. „Alázat. A természet máshogy működik, mint ahogy te akarod. Ha jön egy jégeső, és hallom, hogy kopog a tetőn, annyira el kell lazulnom, hogy azonnal azt gondoljam, ez van, nem tudok mit tenni. Fontos a hidegvér és a felkészültség, mivel egyre szélsőségesebb a természet, ami felveti, meddig lehet így szőlőt termelni. Vagy hogy miért kell szétrombolni ezt a játszóteret, ahonnan egyébként mi is származunk. Marslakók vagyunk a saját bolygónkon, ennél sokkal jobban lehetne érteni a természetet” – veti fel. Reméli, hogy az ember, aki valamilyen szinten istent akar játszani, egyszer elfogadja, hogy természet nélkül nem tud létezni.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Mert a természetnél jobbat nem tudunk: ez a birtok alapvetése. A szőlő szépségét úgy tudja minél pontosabban megmutatni, ha minél kevesebb beavatkozással, minél természetesebben gondozza. A holdnaptárt követik, mikor érdemes a munkákat végezni, jégeső után, kártevők ellen zsurló-, csalán-, kamillateával szórják meg a szőlőt. „Nagyon hasonlít ő is ahhoz, ahogy mi működünk” – árulja el István róla, mert a szőlő itt nem „csak egy növény”.  „Az immunrendszerüket próbáljuk egész évben erősíteni.”

A szőlősorok között buján zöldellnek a mezei virágok, ez a „konkurencia”, velük versenyez a szőlő vízért és tápanyagért. „Versenyhelyzetben ő is megedződik, akárcsak egy ember. Ha jön a jég, gomba, egy sokkhatás, sokkal többet kibír" – ahogy István a szőlőtövekről beszél, mintha egy pedagógus mesélne a gondjára bízott gyerekekről. „Nincs elkényeztetve, ezért muszáj neki is mélyebbre mennie. Kisebbek lesznek a bogyók, kevesebb fürt lesz, de ez fiatal ültetvény, és egyelőre ennyit tud. Majd mi összehozunk ebből valamit, de nem mindenáron. Segítjük, de elengedjük a kezét, alázatosan figyeljük, hallgatjuk, hogy mit akar.”

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Szőlősuttogó

István mesél a kéknyelűről, a régi magyar szőlőfajta csak a badacsonyi borvidéken terem. Nemes fajta, érzékeny, nem könnyen adja magát. Nem lehet terhelni, kényszeríteni, hogy többet teremjen, ellenben csak minőségit ad. Ez lesz a birtok egyik fő fajtája, jövőre szüretelnek, amit István már nagyon vár. Egy tőről fakadnak ők ketten, mert akárcsak István, a kéknyelű fiatal éveiben még nem mutatkozik meg teljes valójában, csak évekkel később bomlik ki.

A morcos kéknyelűt meg kell szelídíteni. Mivel az a talaj közelében érzi jól magát, így a tőkéhez le kell ülni, guggolni. „Nagyon nehéz fajta, de olyan egyedi karaktere van, olyan borokat lehet készíteni belőle, amit sehol máshol a világon. Alig van, aki akar vele foglalkozni, mert a mai trendi borkészítési stílus nem tud vele mit kezdeni, fiatal borként semmit nem mutat, csak majd 5-6 évesen. Nem a gyors világhoz tartozik. Igazi érték, mint a 80 évig készülő japán kard vagy a 10 évig érlelődő francia pezsgő. Azt kell elérnünk, hogy olyan presztízstermék legyen, amit a világ nem tud leutánozni.”

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Nem kell se pinot noir, se chardonnay

Májusban a londoni Real Wine kiállításon mutatkozott be a birtok a nemzetközi szakmának. A világ kulináris központjában Michelin-csillagos éttermek head sommelier-i csaptak le a boraira, az utolsó két kartont adta oda. Egyértelműen a piros bakator és a rózsakő kellett nekik. „Minden régi magyar fajtánkat nagyon várja az egész világ. Miért kellene nekünk pinot noir, amiből Burgundiában százszor jobbat lehet csinálni? Vagy a chardonnay-val küzdenünk, amivel a franciák sokkal északabbra, temperált óceáni klímán, meszes altalajjal dolgoznak? Rajnai van Ausztriában és Németországban. A régi magyar fajtákból elegáns és egyedi is lesz a bor. Furminttal, hárslevelűvel már sokan dolgoznak, de a kéknyelűt, a piros bakatort, a kék bakatort, a csomorikát semmibe veszik. Érdekesebb lenne velük a munka, megdobogtatja a szívünket.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Hozom haza a híreket, hogy milyen bort, milyen stílusban lehet eladni, és nem értik. A világ nyitott ránk, csak mi nem vagyunk nyitottak rájuk. Sokkal több vulkanikus, érdekes talajú borvidék van az országban, mint Európában összevéve. Óriási adottságaink vannak, de észre sem vesszük. Helyette még mindig jobban tetszik az, amit külföldön látunk, mert nem hisszük el, hogy lehetünk valamiben kimagaslók, és mindegy, hogy kolbászról, borról vagy nemzeti öntudatról van szó” Majd mintha leintené magát, hozzáteszi: „Csak figyelek, nem akarok állást foglalni.” 

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Rossz, hogy az idősebb borászgeneráció sokszor elzárkózik a fiataloktól. Szerinte nagyobb szakmai alázatra és igényességre lenne szükség, és kevesebb, csendesebb marketingre, meg arra, hogy egymással többet, nyugodtan beszélgessenek. „Több szívből jövő dolgot kellene csinálni a szőlőben, és kevésbé az anyagi megfontolások miatt.” Ellenben optimista, hiszi, hogy az elkövetkező tíz-húsz évben, a fiataloknak hála, pozitív változások lesznek. Hogy más lesz a minőség fokmérője, és a világban is helyére kerül a magyar bor. Nem sürgeti az időt. Néhány 2016-os bora csak most szeptemberben jön ki – amikor másnak két hónap múlva már a 2017-es. „A bornak idő kell, hogy teljes mivoltában meg tudjon mutatkozni. Ha siettetjük, egy csontvázat tudunk mutatni, ami csak emlékeztet az eredetire.” 

Borszakértőnk, Németh Richard tud azonosulni ezekkel az elképzelésekkel: „Szortimentjében a régi magyar szőlőfajtákat előtérbe helyező, a természetes borkészítés filozófiáját valló Bencze István új, üde színfoltja a hazai borvilágnak, aki a Szent György-hegy különleges termőhelyi adottságait szeretné boraiban megjeleníteni. Pincéjében nem használ segéd-, illetve adalékanyagokat, a szőlőben pedig kerül mindenféle vegyszeres, az élővilágot hosszú távon károsító beavatkozást. Döbbenetesen magas nívón, a német iskola alapján elkészített rajnai rizlingje, abszolút értelemben referenciabornak számító olaszrizlingje, Kék néven brandingelt Kék bakatorból készült tétele, klasszikus champagne-i metódussal, zero-dosage stílusban palackba zárt rozépezsgője a Kárpát-medence legzseniálisabb borászai közé emeli már most – úgy, hogy vállalkozása pusztán 2011 óta létezik. Érdemes lesz őt figyelgetni; pár éven belül szakmájában viszonyítási pont lesz mindaz, amit a maga kis bazalttal borított tanúhegyén életre hívott.” A komolyabb minőség mellé az átlagosnál magasabb árak is társulnak: a boraikat 4000-7000 Ft közötti árért lehet megvásárolni.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Napfivér, Holdnővér

A borosüvegek címkéjére aranyos-bronzos színben az a holdállás, csillagkép van nyomva, aminek hatása alatt készült a bor. „A Hold közvetít a Föld és a kozmosz között. Hatással van a földi jelenségekre, ezeket a kifinomult erőhatásokat érzik a növények, az ember már csak magában hordozza a ritmusokat” – meséli, és igen: különcnek számít. Pedig ez a tudás évszázadokon át meghatározta az ember és természet együttélését. Most mégis furcsán hat.

Nehezen értelmezhető a 21. században ez az életstílus, de én sem úgy élek, mint ahogy a száz évvel ezelőttiek. Nem élhetek ugyanúgy, és nem csak a mobiltelefonom miatt. De ez nem is erről szól, hanem inkább arról, hogy olyan tudást dobunk el magunktól, amivel jobb bort lehet készíteni. Időt és költséget lehet spórolni azzal, ha az ember együtt él a természettel.”

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

„Néha bolondnak tekintenek a mai napig. Igazából kell egy kis őrület, hogy valami jót csinálj” – vallja be nevetve. Ahogy őrületnek tűnik az is, hogy egyik napról a másikra belevágott a borászkodásba. Jó, volt papírja, hogy ért a borokhoz, de igazából semmit nem tudott arról, mi vár rá. Ez lenne az őszinte, megfellebbezhetetlen elhivatottság, az érzés, hogy neked itt dolgod van. „Nem éreztem úgy, hogy nem fog menni, hogy ez elképesztő váltás lenne. Nem volt kérdés, hogy fog-e működni, sikerül-e. Azt mondták, nem is tudsz traktort vezetni – nem érdekel, majd megtanulom! Kinevettek az emberek a szőlőben, hogy ezt nem is így szokták csinálni, mit csinál itt a városi hülyegyerek. Nem érdekelt, tudtam, hogy tanulnom kell. Emiatt nem féltem, és nincs kudarcérzetem sem.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Minden nap mise

A teraszhoz közeli buja bokrokon kicsi, kerek, szőrös bogyók nőnek –  tán valami elfeledett magyar növény, amit István felfedezett? „Kivi. Apu szerette volna, úgyhogy ültettünk négy tövet és már nagyon hajt. Hadd legyen. Szlovéniában, Horvátországban elterjedt, vaskos törzsű, száz éves bokrok is vannak” – magyarázza derűsen. Igaz, hogy nem idevaló, de száz év múlva az lesz. És addigra talán az sem lesz meglepő, ha látják, hogy a szőlőjükben csak ember és ló dolgozik, gépek nem – az egyik öthektáros részre most ezt tervezik.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

„Azért vagyok itt, hogy minél többet a szőlőben, a természetben lehessek, a többi – hogy palackozni kell és el kell adni a bort – csak körítés. Az az élmény, hogy ott vagy a szőlőben, amikor kel a nap, és amikor lemegy, amikor azt érzed, hogy kivet magából a természet, mert iszonyatos meleg van és elképesztő elszántság kell, hogy ott térdelj és válogasd a fürtöket – minden egyes pillanat a szőlőben fontos nekem. Nehéz leírni. Olyan érzés, mint egy vallásos embernek, amikor bemegy a templomba. Ez maga a templom.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!