Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Hat új helyet sodort partra az újhullám – Északi parti étterem-teszt

Bor & Gasztro - Cikkek

2016. június 23., csütörtök — Molnár Zoltán

A Balaton északi partja már csak a bora miatt is szerencsés helyzetben van, erre kiválóan tud ráépülni a tíz ujjat megnyalós gasztronómia. Keszthelytől Akarattyáig zötyögtünk a legendás 71-es főúton és megtapasztaltuk, hogy a tavaly feltámadt balatoni újhullám folytatódik. Az Enyém a Balaton!-kampányunk során felfedeztünk kistérséget, járást, mindent, ezért mutatunk hat éttermet északról, amelyeket jól leteszteltünk.

A korábban hiányolt minőségi lécet évről évre simábban viszik át a térség újhullámot meglovagoló vendéglátósai, 2016-ban pedig ismét sikerült szuper helyeket nyitni. A hat új étteremben mindenhol teszteltünk, majd két fontos szempontból értékeltük őket. A gasztrónál egyértelmű a dolog: az ételt pontoztuk ötös skálán, legfőképp ízvilágra, de azért a tálalásnak is volt szerepe az osztályzatban. A második szempont a miliő lett, amibe a kiszolgálás kedvessége, az elhelyezkedés és a (belső)építészeti finesz is beleszámított.

Fészek Étel és Hotel - Zánka

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Fészek

8251 Zánka, Vérkúti utca 2.
Fészek a facebookon
Részletek

zánkai strandtól két perc sétára fekvő étterem egy több mint százéves, korábban is vendéglőként funkcionáló házba költözött, így alap volt az elvárás és a léc, amit meg kell ugrania. A felújítás befejezte előtt is jártunk ott, meg utána is, és a kedvességgel nem volt gond. Az épületet még éveken át fogják finomhangolni, de alapvetően kellemes hely (esetleg a teraszon zavarhat be némileg, hogy közel a vasút). Az ételekben az ár-érték arányra helyezték a hangsúlyt, na meg a zánkai kétkezesre: kis cipóban lassan sült disznóhús, kétféle szósz és zöldségek egy ezresért. Ez nekünk is ízlett, a nyár egyik balatoni gyorskajája lehet. Az étlapjuk amúgy sem rossz, alapvetően magyarosnak mondható némi olasz beütéssel, de ez nem csoda egy olyan séffel, aki éveken át Olaszországban főzött bergamói ételeket.

Gasztró: 4
Miliő: 3

Maurus Étterem és Borbár - Balatonfüred

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Maurus Étterem és Borbár

8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 6.
Maurus Étterem és Borbár a facebookon
Részletek

Abc-sorrendben haladva a füredi Aranyhíd sétányon, ezen az ingatlanfejlesztési területen álló Maurus a következő, ami részben kakukktojás. A Maurus ugyanis a tavalyi szezon közepén nyitott, de ekkor még takarékon tolták az ipart. Hamarosan azonban nagyüzemben elindulnak, és ki is próbáltuk a legendás hamburgerüket vagy épp a marha erőlevesüket (ez persze csak a dióhéjas elnevezése). Ahogy most már szinte senki a Balatonnál, ők sem akarnak a fine dining felé mozdulni, és eleve a hambi a legnépszerűbb ételük, mindenhol tör előre a bisztró. A pincérek aranyosak, az enteriőr is bisztrós, szóval mindennel a biztonsági játékra utaznak, de azt jól teszik. Fontos szerepük lehet Füred új városnegyedének élővé tételében, de egyelőre még nagy építkezés zajlik mellettük, ez ront kicsit a miliő osztályzatán.

Gasztró: 5
Miliő: 3

Neked Főztem Gasztrokocsma - Zánka

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Neked Főztem Gasztrokocsma

8251 Zánka, Fő utca 7.
Neked Főztem Gasztrokocsma a facebookon
Részletek

Tavaly egy nyár alatt hatalmas sláger lett a zánkai strandnál a Neked Főztem, a tulajdonosok pedig idén emelik a tétet: az alsóörsi strandon is nyílt egységük, az igazán nagy dobás pedig a zánkai református templom mellé került gasztrokocsmájuk lesz. A legendás hamburgert meghagyják a két strandbüfének, itt a táblás étlapra olyan bisztrós környezethez szokott ételek kerülnek, mint a vadgombás rizottóval tálalt csirkemell, vagy a barna sörben sült marhapofa, ami mellé rozmaringos dödöllét mérnek, az itallap pedig - tisztességes balatoni kocsmához hűen - tele van környékbeli borászok és sörfőzdék termékeivel. Nemrég nyitottak, mi nem találtunk komoly hibát a helyben: a kiülős terasz pazar, még egy leülésre átalakított csónak is van náluk, a Balaton-felvidék dombjainál (pl. a Hegyestű) jobb háttér pedig nem kell. A milliőre adott négyes osztályzat azon nyomban felugrik majd ötösre, ha megérkeznek a belső térbe az egyik köveskáli asztalosnál készülő székek is.

Gasztró: 5
Miliő: 4

Paletta - Keszthely

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Paletta Bisztró

8360 Keszthely, Phoenix utca 1.
Paletta Bisztró a facebookon
Részletek

Bezerics Dániel nevétől elég sok balatoni vendéglátósnak hűl meg az ereiben a vér, ugyanis ő valahogy mindig kitalál valami menőséget, amit valahogy csak követni kéne. Ezúttal a boglári Paletta koncepcióját másolta le a keszthelyi vitorláskikötőben, és ez jól is sikerült. Az ő hamburgerük megbízhatóan jó, de van ebédmenüjük is (frappánsan Déli Deli) és a konyhájuk szándékosan a "lassan, de alaposan" elvet követi. Az enteriőr a kikötői hangulatot próbálja továbbvinni. Némileg hátrány, hogy távol a vécé, eső esetén jól megázik az ember, mire eléri a szomszéd épületben.

Gasztró: 5
Miliő: 4

Szépkilátás Bisztró - Balatonakarattya

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Szépkilátás Bisztró

8172 Balatonakarattya, Rákóczi út 8.
Szépkilátás Bisztró a facebookon
Részletek

Ezzel a névvel, hogy Szépkilátás, óvatosak vagyunk, egyszer egy ilyen nevű utcában kergette meg kollégánkat bringázás közben egy rottweiler. A 71-es út mentén fekvő bisztróban nem volt véreb, ellenben tök jó ételeket szolgáltak fel egy barátságos, bár ottjártunkkor még kissé üres teraszon. De a grillterasz nagyon jókat ígért és azóta Eb-meccseket is lehet itt nézni. Annyi bökkenő van, hogy a névben ígért szép kilátást bonyolultabb megkapni a fáktól, de hát a fákat ne bántsuk, nem kell őket a Balatonon is kivágni. Itt nincs cicó egyébként, a névben is benne van a bisztró, ilyen ételeket is adnak (a szuper hamburgerük mellett pl. bazsalikomos csirkemell sajttal töltve vagy éppen csevap), nagy elégedettségünkre, és pénztárcánkéra.

Gasztró: 4
Miliő: 4

Zománc Bisztrócska - Vászoly

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Zománc Bisztrócska

8245 Vászoly, Vazul utca 8.
Zománc Bisztrócska a facebookon
Részletek

A Zománc kifejezetten kilóg az úgynevezett "balatoni éttermek" sorából. Nem egy part menti és nem egy eltartott kisujjas, elegáns étteremről van szó, ahol az igényességből nem engednek. Jónás Györgyék beleuntak a vegyi alapú konyhaművészetbe, leporolták a nagyi szakácskönyvét és elkezdtek bonyhádi zománcfazekakba istenieket főzni. Ahogy mondják, olyanok az ételeik, hogy a vitorláscipős füredi Audi-tulajok is cuppogva eszik itt a szalontüdőt. A környezet pedig hozzáadja a magáét: a Balatontól egy kőhajításnyira, de mégis echte vidékies környezetben lehet kiélvezni az étkezést, vagy odabent nézegetni a történelmi fotókat, amiken vászolyi nénik sandítanak a borospalackokra vagy  disznót vágnak a helyiek.

Gasztró: 5
Miliő: 5

Miután letesztelünk egy helyet, nem hagyhatjuk, hogy Herbie éhen maradjon:

Ez a cikk a MasterCard® és a We Love Balaton közös, Enyém a Balaton! kampányának részeként készült el.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!