Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

„Nehéz a méhek élete, bele sem gondolunk, mennyire”

Bor & Gasztro - Cikkek

2017. október 4., szerda — Iván Viktória

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Ha nem Zamárdiban vagy Siófokon találkozunk vele, ahol mézet árul, a bábonymegyeri kis méhészetben tesz-vesz a tetőtől-talpig beöltözött Tóth Zoltán. Filozófusnak tanult, bár nem akart sose filozófus lenni. Méhésznek sosem tanult, de édesapja révén mindent tud,amit érdemes. És amit megtanult a méhekről, épp elég ahhoz, hogy tudja, milyen lehet egy méh élete. Olyan jó sose lehet, mint a méhészé.

Vannak, akiknek már az is nagy szám, ha sok különböző virág között Kis növényhatározó nélkül is boldogulnak, Zoltán ennél tovább megy: ő már a virágpor színe alapján tudja, melyik virágból szedték össze a méhek. Nem csoda, méhei segítségével egy tonna virágport termel évente. Egy tálcára szórja ki a színes port, amiket mi aprócska kavicsoknak látunk olyan illattal, mintha egy mezei csokor illatozna az orrunk alatt. Aztán sorolni kezdi: a sárga gömböket aranyvesszőről szedték a méhek, itt-ott látható benne napraforgó, a lila a különböző vadnövényeké, a repcéé fehéres, a japánakácé teljesen az. Tavasszal az alma virága zöldes, a gyermekláncfű és a kajszi pirosas színűt ad, az ökörfarkkóró vérvöröset, a pipacs szürkészöldet, a facélia virágpora kékeslila, a lóhereféléké pedig sötétbarna, feketés.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A csapda, ahol élünk

Az esős, nyirkos időben lecsendesült kaptár mellett magyarázza, hogyan nyerik a virágport. A méhek hátsó lábukon szállítják a színes kis virágpor gömböket, de amikor be akarnak a jutni a kaptáron található több száz, egyenként pontosan 4,8 milliméteres nyíláson, leesik a lábukról a virágpor, és a tálcába hullik.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

„A méhek nagyon fifikásak, 1-2 hét után megtanulják azt, hogyan forgassák a lábukat úgy, hogy beférjenek a nyíláson. Az egyik lábukon megmarad a virágpor, a másikról leesik, fifty-fifty, jó nekik is, nekem is. Nem kizárt, hogy van olyan is, ami még mindkét lábát is be tudja forgatni” – avat be a méhetológiába Zoltán, aki 25 éve él méhek mellett. Édesapjának köszönhetően csöppent bele. Éveken át vándoroltak egyik helyről a másikra, mígnem rátaláltak a Somogy megyei Bábonymegyerre. Eredetileg nem is a dimbes-dombos táj tetszett meg nekik, hanem az, hogy sok az akác.

A kilencvenes évek elején vettek egy telket, Zoltán kőműves édesapja pedig felhúzott rá egy kis házat. „Szeretek itt lenni, egy pontról látszik a Mecsek is. Nem mondom, hogy egy mintatanya, bár elég formás. Apám halála után a méhészkedést átvettem, de a kőművességet nem. Maximum annyira, hogy a háznak ezt az oldalát lefestettem. Szép, én is meg vagyok vele elégedve” – meséli nevetve.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Klasszikusok overállban

Zoltán filozófus, bár sosem készült annak. Mindig az állatok érdekelték. Nem volt különösebben jó tanuló, de 17-18 évesen a filozófia felé fordult. Meglepetésére felvették az ELTE bölcsészkarára, kollégista volt öt évig: „A panelszerű szobákat utáltam, mint a rossebb. Én vidéki vagyok, nem szeretem a várost. Már akkor is az volt a tervem, hogy amint befejezem, visszajövök vidékre és méhész leszek. Eleve magamnak való ember vagyok, szeretek kint lenni, itt aludni. Mióta mindent egyedül csinálok, sokszor nem végzek egy nap alatt, akkor inkább kint alszom.”

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A méhészetben Zoltán számára az a legszebb, hogy természetközeli, nem tudja magát elképzelni egy városi irodában. „Itt vagyok az erdő szélén, ezen az isten háta mögötti helyen, ami télen még inkább az. Barátságtalan, fúj a szél, kopárak a fák. Itt nincs víz, villany. A méhészetben az tetszik, kicsit a társadalmon kívül is vagyok és nem is”. Kívülről, az ablakon át látjuk, hogy az ágy melletti asztalon angol nyelvkönyv hever. „A Book of Honey-t olvasom. Meg Németh Lászlótól a Gyászt. Olyan vidám olvasmány”. Sokat ironizál, és mondanivalójába gyakran fűz – nem felvágásból, csak úgy – világirodalmi vagy filozófiai utalásokat, Thomas Mannt és a keleti bölcseletet emlegeti.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A méhészkedés korábban nem volt paraszti munka, a falvakban régen az értelmiség űzte. „Ez a tevékenység függetlenséget ad és ami nagyon fontos: szabadidőt. Ami egy állatokat gondozó gazdaságban nincs. Nekem mindig is fontos volt, hogy szabadnak érezzem magam, hogy a filozófiára, a történelemre, a motorozásra és a túrázásra jusson elég időm. Fél évig sok a dolgom, május és június között a legtöbb, de októbertől januárig kevés a munka. Havonta egyszer kijövök hozzájuk és ellenőrzöm őket. Ez kicsit lehangolónak tűnhet, de ezt más méhésztől is hallottam: mi már unjuk ilyenkor, nyár végére a méhészkedést. Elfáradunk, a méhek szúrnak és igen, hiába csípnek meg sokszor, ez nekem is fáj. Csak már megszoktam a mérget, ezért nem dagadok meg.”

Azt nem számolja, pontosan hányszor csípik meg évente, de háromszázszor legalább, és van olyan munka, ami közben különösen sokat kap. Hiába tűz a nap nyáron, ha ömlik róla a víz, harmincöt fokban is felveszi a méhészruhát, miközben nehéz fizikai munkát kell végezni (egy mézzel teli kaptár súlya tizenöt kiló körül van), sok tonnát meg kell megmozgatni.

A méhészetben jelenleg körülbelül 130 méhcsalád van (egy családban lehet akár 60 ezer méh is). A kilencvenes évek végén ötven családdal kezdett, majd fokozatosan több lett. „Én ilyenkor már azon spekulálok, hogy jó, hogy kezdünk el kimenni az évből” – ahogy a méhek június végén, Zoltán augusztus végén már az év végét látja. A mézet Zamárdiban pergeti, majd itt és Siófokon adja el.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Ki tudja, húsz év múlva lesznek-e méhészek

A méhek természetes közegükben odúban élnek, egymástól akár több száz méter távolságra, ehhez képest számukra a méhészet egy lelketlen metropolisznak felel meg. A virágport és a nektárt kénytelenek egy helyről hordani, az erős család pedig gyakran megtámadja, lerabolja a gyengét és megszerzi a mézkészletét, mindezt nagyon rövid idő, mindössze 1-2 óra leforgása alatt. Zoltán látja a vészjeleket, a nagy repkedést, az izgatott zsizsgést, és beavatkozik: füstöl, locsol, hogy elriassza a támadókat. A méhek ilyenkor szabályosan verekednek, próbálják egymást leszúrni, miközben mások folyamatosan hordják ki a kaptárból mézet. Meg lehet ismerni a „rablókat": sötétbarnák, mert teljesen összekenték magukat mézzel.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

„Nehéz a méhek élete” – mereng Zoltán – „sokszor bele sem gondolunk, mennyire. Az éghajlatváltozás miatt gyorsabban szaporodnak a méhekre ártalmas atkák, továbbra is esztelenül és sokat permetezünk, és nincs annyi virág: szép, ha mindent lekaszálnak, de a méheknek az a jó, ha virágzik ez is, az is. Lehet, hogy nem lesz ennyi virágpor 10 év múlva. Mindent összevetve sokkal rosszabb dolga van egy méhnek most, mint száz éve. Sem a városi sem a falusi emberek nem gondolnak bele, mi lesz, ha ne adj isten kihalnak a méhek. A fiam 4 évesen azt mondta, hogy méhész lesz, mire azt gondoltam, hát nem biztos, hogy te méhész leszel, mert ha 20 év múlva annyit romlik a helyzet, mint most az utóbbi 20 év alatt, akkor valószínűleg nem tud majd megélni belőle úgy, mint most a mi családunk.” Hogy milyen megélhetést biztosít, azt persze nem árulja el, csak annyit mond, megéri. Az idei méztermés mindenesetre jobb, mint a tavalyi. Egy méhcsaládtól évi 40 kilogramm mézet is ki tud pergetni, a többit meghagyja nekik táplálékul.

Én biztosan nem lennék méh

Zoltán egyik barátja, akinek éppen nem volt munkája, felajánlotta, hogy szívesen besegít – igaz, hogy allergiás a virágporra és méhszúrásra is, de az miért lenne probléma? „Azt gondolta, hogy a gazdáját nem szúrja meg. Hát persze, a méh olyan, mint a kiskutya” – neveti el magát Zoltán. A méhek és emberek között nincs kötődés: „személytelenek, ők engem nem ismernek, ahogy a kutya a gazdáját. Amúgy sem akarok mindenhez mindenáron személyesen kötődni – lehet, hogy ez a keleti filozófiák hatása is, el tudom fogadni, hogy valaki, valami olyan és kész. A méhek élik saját világukat, én ugyanígy, nem zavarjuk egymást.”

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Nem tudjuk nem megkérdezni egy filozófust méhésztől, hogy mit tanulhatna az emberiség a méhektől, van-e bármi, amit érdemes tőlük átvenni. „Nagyon tetszik, hogy a maguk szintjén, pláne ha mi nem zavarjuk őket, teljesen a természet körforgásához alkalmazkodnak. Viszont náluk totális vezérkultusz van. Az ember ezt egy idő után megunja, a méhek nem. Hülyére dolgozzák magukat, megszállott munkamániásak. Nyáron csupán 6 hétig él egy dolgozó méh, mert a sok munka tönkreteszi. Három hetet dolgozik kaptárban, hármat kívül és ennyi volt az élet.”

Megkérjük, hogy tippelje meg, mennyi ideig él egy méh, de azt mondja, ez elég nehéz kérdés. „Egy anya 5-6 évig, aztán ott vannak a herék, amik csak 2-3 hónapig élhetnek, mert kidobják őket a kaptárból, és elpusztulnak. Emberi szemmel monoton és szigorú életük van, nincs belőle eltérés, kitérés, szabadulás semmilyen irányban. Közben mézet, a táplálékukat, amit termelnek, a méhész még el is veszi. Én biztosan nem lennék méh.”

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!