Honnan ered a Balatonhoz való kötődésed?
Mióta megszülettem, minden nyáron ott vagyok Tihanyban. Először Sajkodon volt nyaralónk, majd Gödrösön. Gyakorlatilag az összes nyári élményem oda kötődik. A sajkodi kanyarban estem bele a csalánmezőbe, mikor biciklizni kezdtem, ott tanultam meg úszni, oda köt az első szerelem.
Akkor a Balaton neked állandó kapcsolat?
Igen, ez egy konstans dolog. Szerintem ez az a hely, amihez a legjobban kötődöm Magyarországon. Budapesten élek, de a városon belül sokat költöztem. Viszont Tihany az a hely, amit ha meglátok a repülőről, nagyot dobban a szívem.
Általában júniustól szeptember elejéig ott vagyok, persze megszakításokkal, de az a bázis. A nyolcvanas évek végén alakult meg a Magyar Fallabda Szövetség a Club Tihanyban. Apukám az alapító elnök, én pedig ifi versenyzőként squash-oltam. Akkor még csak az az egy ilyen sportközpont volt Magyarországon, ezért minden verseny ott zajlott. Így év közben is elég sok időt töltöttem Tihanyban. Mostanában már inkább csak nyári élmény és a házunk sincs téliesítve. De azt szeretnénk majd megcsinálni, mert úgy tervezem, hogy ha már kevésbé lesznek pörgősek a hétköznapok, akkor végleg leköltözünk oda.
A Balatonról az a közvélekedés, hogy a Kádár-rendszerben volt egy „aranykora”, amit a kilencvenes években hanyatlás követett, aztán az utóbbi években a tó ismét magára talált. Ezt hogy látod?
Én látom ezt a fejlődést, és az ARTplacc fesztivállal pont ezt az egykori pezsgést szeretnénk visszahozni. Mi is úgy gondoljuk, hogy a nyolcvanas években volt egy fénye, egy pezsgő kulturális élete Tihanynak és a Balaton többi településének is. Aztán amikor gimnazista voltam, azért nem szerettem lejárni a Balatonra, mert nem nagyon volt mit csinálni a strandoláson kívül. Most meg már anyukaként irigykedve nézem, hogy ismét sokkal jobban zizeg a Balaton. Régebben, amikor jöttek hozzánk külföldi vendégek nem tudtam őket elvinni sehova, mert béna diszkók, béna éttermek voltak és minden olyan béna volt, persze volt pár ritka kivétel. Most viszont már a Balaton hozza azt a színvonalat, ami vállalható, és akár három hónapon át is el tudom úgy tölteni ott az időt, hogy szinte semmi nem hiányzik Budapestből. Ami hiányzik Budapestből, az éppen a kortárs kultúra, és ezt szeretnénk pótolni az ARTplacc felfuttatatásával. Szeretnénk egy új ritmust vinni a tihanyi nyaraló közegbe, és egy kötetlen kulturális élményt adni az ott pihenőknek.
Szerinted ez a változás áttört-e már a közvéleményen, vagy a magyar társadalom nagy részének még újra fel kell fedeznie a Balatont?
Én azt gondolom, hogy a Balatont már újra felfedezték. Most már szinte mindenki volt külföldön, megnézte milyen az Adria, az olasz, a francia, vagy a spanyol tengerpart, ahonnan ilyen-olyan élményekkel hazatért.
Budapest kezd egyre urbánusabb tempóba kerülni, és már a Balaton is veszi fel ezt a pörgősebb, érdekesebb karaktert. Például most már van miért beugrani Balatonfüredre, ahová évekig be se mentem, mert nem volt miért. Ám például Siófokról az a futó benyomásom, hogy még mindig a átlagturistákra belőtt igényeknek akar megfelelni, és azok nem biztos, hogy jól vannak belőve. Kérdés, hogy még mindig a tömegturizmusnak kell- e megfelelni, vagy annak a rétegnek, amely ugyanazt a borbárt vagy éttermet szeretné megkapni a Balatonnál is, amit Budapesten.
A saját kötődéseid miatt lett az ARTplacc fesztivál helyszíne Tihany?
Nem én találtam ki a fesztivált, hanem Peleskey Ákos, aki a budapesti Mono Galéria tulajdonosaként régóta benne van a hazai kortárs művészeti életben. Ő szintén tihanyi kötődésű és ő működteti aTihanyba szombatonként friss színt és társasági életet hozó Piac Placcot – azaz a termelői piacot- is. De Tihany adja magát. Itt van a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyári művésztelepe és aki ma Magyarországon képzőművész, az biztos megfordult már itt nyári műhelymunkán, vagy legalább turistaként. Más művészek, írók, költők és színészek is sok nyarat töltöttek itt. Tihany egy olyan „brand”, amihez mindenkinek van kapcsolódása.
Az ARTplacc inkább a kortárs művészek összejövetele szeretne lenni vagy inkább a laikus közönségnek szól?
Mindenképpen az utóbbi. Pont az a célunk, hogy ne egy elegáns galéria hidegségét árasszuk magunkból, ahova nem megy be bárki. Itt a közönség belebotlik a kultúrába bikiniben, és nem érzi a távolságot közte és a művészet között. Az is a cél, hogy aki amúgy nem tudja, hogy melyik magyar művész munkája került ki a Velencei Biennáléra, az is megtalálja a bejutási pontokat, amelyeken át a kortárs művészet nem egy elefántcsonttoronyba zárt dologként tűnik fel, hanem elgondolkoztató, megmosolyogtató. Ezt a hangulatot erősíti a Hajóállomás mellett kialakított Kikötőplacc is, amely a például videoművészeti válogatások bemutatása mellett délutánonként lounge hangulatű olvasóliget és bár, majd a sötétedés beálltával a színház, mozi, koncertek és dj- és vj szettek terepe.
Mik a tervek az ARTplacc jövőjével?
Idén a harmadik évébe lép a fesztivál. Most külföldi galériákat szeretnénk meghívni, és szeretnénk bővíteni a szakmai programokat, például műterem látogatást a Balaton mellett dolgozó kortárs művészekhez, amit összekötnénk pincevizittel is. Nem csak Budapestről, hanem az egész országból szeretnénk elhozni a művészet iránt érdeklődőket. Azt szeretnénk, hogy az ARTplacc egy kelet-közép-európai „nyaraló művészeti” fesztivál legyen, egy kötetlenebb esemény, ahol egyetemisták, galériák és művészeti intézmények is találkoznak.
Térjünk vissza a magánélethez. Te mit szeretsz csinálni a Balatonnál?
Én azt érzem, hogy ha leérek a Balatonra, egyből kisimulok, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Nagyon szeretek kajakozni a Tihanyi-félsziget körül. Iszonyatosan örülök ennek a sok bicikliútnak is, és megyek is rajtuk. Tíz éve, amikor először bicajoztunk körbe a Balaton körül, még nagyon kevés bicikliút volt, és hatalmasat estem, mert még murván kellett tekerni. Ez a kettő dolog az az úszáson kívül, ami igazán kikapcsol, de túrázni meg sétálni is nagyon sok hely adódik.
Az ARTplaccon kívül más kulturális élményeket is keresel?
Nagyon aranyos kertmozik vannak, de Veszprémbe szoktunk menni, ha színházra, vagy koncertre vágyunk. Balatonfüreden a Vaszary Villa kiállításaira is átmegyek, és annak is örülök, hogy a tihanyi – Bujtor István nevét viselő szabadtéri színpadra idén gyerekeknek szóló előadásokat is hoznak.
