We Love Balaton: Ön a Balaton környékéről származik?
Török László: Nem, én alapvetően budapesti srác vagyok, bár gyerekkoromban sok nyarat töltöttem Vas megyében, Csepregen, nagynénémnek köszönhetően, így a falusi élet nem volt számomra ismeretlen.
WLB: Hogy került a Káli-medencébe?
T. L.: 1984-ben vásároltuk meg ezt a salföldi házat, a városi létből kiszakadás, a vidéki élet motivált minket. A ház persze akkor még nem így nézett ki, azóta felújítottuk, építettünk még hozzá. 1989-ben, amikor éppen 150 éves volt a magyar fotográfia, bezárták a Váci utcai Fotóművészeti Galériát, ami elég nagy veszteség volt a magyar fotósszcéna számára. Ekkor gondoltunk arra, hogy akár mi is létrehozhatnánk egy, a hiányt ha nem is teljesen betöltő, de legalább részben enyhítő teret. 1991 óta áll nyitva a galéria, aztán szép sorban jött az étterem, vendégház is. A lányom is itt él a közelben, a saját üzlete mellett besegít a Pajta körül is, így még akár a folytatás lehetősége is benne van a dologban.
WLB: Egyfajta közösségalkotó térré vált a Pajta.
T. L.: Nem ez volt a kifejezett cél, de valóban így alakult. A Pajta nem akarja felvállalni egy fővárosi fotógaléria szerepét, de próbálunk eleget tenni a megkereséseknek. Elsődleges szerepünk, hogy alkotóteret és megjelenési teret biztosítsunk tehetséges fotóművészeknek. Kortársak és fiatal generációk egyaránt szívesen járnak hozzánk, mi pedig szívesen mutatjuk be a munkáikat.
Most jelent meg egy albumunk a 25 éves fennállás alkalmából: 65, a Pajtához kötődő fotográfus képanyaga szerepel benne – egy igen jelentős korszakát fogja ez össze a Magyar Fotográfiának.
WLB: Hogy fogadták a faluban ezt a galériát 25 évvel ezelőtt?
T. L.: Akkor még egészen más volt a falu szerkezete: ma már kevesebb az őslakos, mint akkor, a fiatalok pedig elköltöztek innen. Az évtizedek során több művész is megtalálta ezt a falut, nem is mi voltunk az elsők: Korényi Dalma és Raffay Béla szobrász 1975, Somogyi Győző festő 1985 óta él itt, de itt laknak egy ideje Kúti Mária és Petrovics László építészek is. Többségünk nem él tipikus falusi életet, de mindvégig fontos volt számunkra, hogy a hagyományos falusi élet meghatározó elemeit ápoljuk, az egységes faluképet, a balatoni építészetet átmentsük. Szerencsére ez az érték fontos a fiatalabb generációnak is. Egyre többen költöznek ide, vagy a környékre, egyre több fiatal számára fontos az a vidéki élet, a szellemiség tovább örökítése, ami miatt annak idején mi is ide költöztünk.
WLB: Ahogy körbenézünk, tele a Pajta étterme, ilyenkor folyamatosan jönnek a vendégek még akkor is, ha rossz az idő. Mi a helyzet télen?
T. L.: Télen nyugalom van! A galériában meleg van, bent ülünk, barátokkal találkozunk, beszélgetünk. A galéria nyitva van, de a konyhát nem éri meg működtetni télen. Szerencsére egyre több a kezdeményezés a Káli-medencében, de sajnos a legtöbben még mindig csak két hónapra terveznek. Tavasszal elindulnak, de a nyár végével, ősz elejével télire bezárnak. Pedig az év 12 hónapból áll! A Pajta-konyha üzemeltetése alapvetően a feleségem tevékenysége, én télen is, nyáron is meleg szívvel fogadok minden betérőt.
WLB: A galériában cserélődik a tárlat, vagy van állandó?
T. L.: Igen, cserélődik. Jelenleg itt is és a falu kultúrházában is a 25 éves évforduló alkalmából összerakott tárlat látható, a galériához kötődő művészek munkáival. Itt egy szelete van most, a kiállítás jelentősebb része a falu galériájában tekinthető meg.
WLB: Ön még alkot?
T. L.: Igen, persze. Igyekszem egy-egy műfaj helyett szélesebb körben gondolkodni, új szemszögből látni a dolgokat. A művészet lényege is ugyanez: meghaladni önmagunkat. A fotográfusi gondolkodásnak fontos része a kísérletezés, kreativitás, ebből én a direktebb vonalat képviselem. Az egész létet egyfajta útkeresésnek fogom fel. Mindig vannak termékenyebb és kevésbé aktív periódusok. Néha egész hosszú ideig gondolkodom egy-egy képen, aztán ha összeáll, nekiállok, és megcsinálom.
