november 22., 14:42
10 balatoni program, amivel jól indul a tél
10 olyan balatoni programot válogattunk össze, amelyekkel november 21. és december 2. között ráhangolódhattok a télre!
10 olyan balatoni programot válogattunk össze, amelyekkel november 21. és december 2. között ráhangolódhattok a télre!
A Duncan Disorderly & The Scallywags már több, mint 10 éve tölti meg a kocsmákat, táncparketteket és fesztiválsátrakat, és hagy maguk után táncolástól kifulladt, énekléstől berekedt tömegeket. A sussexi kollektíva összehangoltan és olajozottan működik, ha bulizásról van szó, amihez jó alap a kellően változatos zenéjük, amelyben reggae, folk és balkáni dallamok ragályos keverékére épp úgy számíthattok, mint latin, swing és jazz hatásokra. November 28. és 30. között őket hallhatjátok a Papírkutyában.
A többszörösen az Év altszaxofonosa és zeneszerzője díjjal kitüntetett Tóth Viktor legújabb formációjának koncertjén október 30-án vehettek részt a Papírkutyában
Idén már harmadszor rendezik meg a feltörekvő előadókat bemutató ingyenes showcase fesztivál: a Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 7. és 8. között Veszprémben mutatja be a hazai könnyűzenei színtér legaktuálisabb arcait.
A dán Mike Andersent már tizenkét évesen hatalmába kerítette a blues
A hazai fiatal jazz generáció három kiemelkedő tagja ad koncertet a Papírkutyában
Az Expresszó, a TEREM és a Papírkutya színpadaira olyan fellépők érkeznek, mint Sisi, Co Lee, bongor, iamyank, Lenkke, vagy Juhász Zoli.
Már nincs akkora kánikula, de még korántsem búcsúzunk a napsütéstől. Az év egyik legjobb időszaka a szeptember, használjátok ki izgalmas programokkal!
Egy New York utcáin edződött dán zenekar érkezik három estére a Papírkutyába
13 olyan izgalmas programsorozatot válogattunk, amely széles közönséget szólít meg, és nem mellesleg ingyenes.
Fesztiválok, gasztrohétvégék és kulturális események – összegyűjtöttünk 20 kisebb-nagyobb eseményt a tó körül, hogy senki se unatkozzon. Elő a naptárakat, és tervezzétek meg a júliust!
A dél-afrikai Manny Walters-t az őt megelőző generáció inspirálta
Az angliai Derbyben született Josh Okeefe 16 évesen otthagyta az iskolát
Az Ausztrália legkeletibb csücskéből származó Kyle Lionhart nem csak szörfözéssel töltötte a mindennapjait
A „fiatalon kezdett zenélni” Octave Lissner esetében nem elcsépelt közhely: a francia származású énekes-dalszerző hatévesen kezdett hegedülni
Elindult a regisztráció a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa FELEZŐ eseményére, amely a Gyárkert Kultúrpark ingyenes koncertjeit jelenti, nem akármilyen fellépőkkel és programokkal.
A 14 éve együtt muzsikáló Gem Neilan és Matt Harrington az alternatív akusztikus zene vibráló keverékét hozza el Veszprémbe