Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Itt állj meg, ha sok volt a tekerésből! – Nyolc hely, ahol megpihenhetünk a Bringakörúton

Aktív Balaton - Cikkek

2019. június 19., szerda — Molnár Zoltán

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

A melegben való bringázás áldozatokkal járhat. Elfogyhat az energiánk, kitikkadhatunk, a biciklivel is adódhatnak problémák. Íme 4-4 hely az északi és a déli partról, ahol ezeken segítenek nekünk, sőt még többletszolgáltatásokat is kapunk.

Nemrég írtunk róla, hogy hosszú-hosszú halogatás után megkezdődtek az érdemi munkálatok a Balatoni Bringakörúton. Több, településen belüli útszakaszt újraaszfaltoztak, felfestettek, az útvonalakat kitáblázták rendesen, sőt sok helyen át is alakították a nyomvonalat.

Egyszóval érdemes kipróbálnia Bringakörutat, akár csak a kis kört (ami Füred után lekanyarodik Tihany felé, majd némi kompozás után átérve Szántódra végül csak a keleti medencét kerüli meg). Hisz a kis kör mentén érzékelhető igazán a felújítás, amit Balatonlelle és Balatonalmádi között végeztek el. Kis kör vagy nagy kör a választásunk, ilyen melegben bringázás közben is meg kell állni szusszanni, vagy olykor műszaki okokból. Összeszedtünk hasznos kerékpáros pihenőhelyeket a tó körül, négyet északon, négyet délen.

Pazar Coffee Company - Balatonfüred

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Pazar Coffee

8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány 6.
Pazar Coffee a facebookon Pazar Coffee a facebookon
Részletek

A legspeciálisabb specialty hely a Balaton északi partján, ahol Sütis Móni tortaszeleteivel, szendvicsekkel, bagettekkel töltődhetsz fel, majd az egészet kávékülönlegességekkel vagy frissen facsart narancslével öblítheted le. A Pazar hű a nevéhez, ráadásul jó helyen van: Füred modern új központjában, az Aranyhíd sétányon, a Bringakörút mellett.

Balaton Bár - Örvényes

Fotó: Hölvényi Kristóf - We Love Balaton

A malmáról híres kis falu szélén található a már több néven futott Balaton Bár, ami a tervek szerint elég sokszínű hellyé válik a nyáron. A bringás megálló és üdítőpont (környékbeli borok, házi szörpök, dörgicsei pogácsa) mellett galéria, kertmozi, koncerthelyszín és adománybolt is fog itt működni hamarosan. Szóval aki itt tart pihenőt, hosszú és tartalmas megállásra számítson.

Bringakali Kerékpáros Pihenő és Szerviz - Balatonakali

Fotó: Kőrösi Tamás/We Love Balaton

Bringakali Kerékpáros Pihenő és Szerviz

Részletek

Gasztronómiailag ugyan nem a lista legerősebb tagja a kedves kis szójátékos névvel operáló Bringakali, de mindent kapni itt, ami létfontosságú egy kerékpártúrán. Két tepertőkrémes kenyér között szervizelhetjük a biciklinket, a bringás boltjukban kellékeket vásárolhatunk, de bérelhetünk is náluk.

Bringatanya Fagyizó - Gyenesdiás

Fotó: Polyák Attila - We Love Balaton

Bringatanya Fagyizó

8315 Gyenesdiás, Madách utca 45.
Bringatanya Fagyizó a facebookon
Részletek

Egy kifejezetten egyszerű hely, ami két dologra építi népszerűségét: a kerékpárosoknak legfontosabb szerszámokra és a helyben főzött fagylaltra. Ha itt kapsz defektet, szerencséd van, mert miközben belsőt cserélsz a kerékben, elnyalhatsz egy sztracsatellát vagy az Ország Tortájára hangolt fagyit.

Tekergő Kerékpáros Pihenő - Balatonberény

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Tekergő Kerékpáros Pihenő

8649 Balatonberény, Rózsa utca 1.
Részletek

Közvetlenül a Balatonberényen átvezető kerékpárút mentén terpeszkedik a régi abc-re emlékeztető épület, amiben egy bringás paradicsom működik. Az egyszerű kiskocsmára emlékeztető hely sok jóságot kínál, tudunk itt biciklit szerelni, enni-inni (akár hozott árut is!), sátrazni, kajakot bérelni. Bónusz a kiváló izotóniásital-választékuk, valamint a sok humoros felirat szanaszét.

Fenyves Yacht Club és Kikötő - Balatonfenyves

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Fenyves Yacht Club és Kikötő

8646 Balatonfenyves, Mária utca 1.
Fenyves Yacht Club és Kikötő a facebookon
Részletek

A másik végletet, a hideg és modern profizmust képviseli a fenyvesi kikötő komplexuma, ami nemcsak a menő vitorlázóknak tartja nyitva kapuit, hanem a bringásoknak is. Az egy dolog, hogy minőségi, dizájndíjas éttermet üzemeltetnek, de nyitottak az elsuhanó biciklistákra is. A Bike Balatonfenyves Bringaközpont biciklibérléssel, műhellyel, vizesblokkal és pihenőhellyel vár minden túrázót.

Pavilon - Balatonboglár

Fotó: Polyák Attila - We Love Balaton

Pavilon

8630 Balatonboglár, Kodály Zoltán utca 45-49.
Pavilon a facebookon
Részletek

A bringakörút mentén található helyen a sok színes szék már eleve leülésre és megpihenésre csábítja a fáradt kerékpárost, ráadásul itt a konyha balatoni átlag feletti teljesítményt nyújt. Egy lellei házaspár dél-tiroli tapasztalatait kamatoztatja Bogláron, így nem meglepő módon olaszos pizzákat és pastákat ehetünk a retró díszletek között.

Bor és Bringa - Balatonföldvár

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Bor és Bringa

8623 Balatonföldvár, Nyugati Strand
Bor és Bringa a facebookon
Részletek

Az egyik legismertebb kötcsei borász, Gutman László álmodta meg a borissza bringások vágyálmát Földváron. A Bringakörút melletti helyén üdítő fröccsöket kóstolhatunk (ha tovább bringáznátok, akkor természetesen csak mértékkel), de akár a szervezett biciklitúráikhoz is csatlakozhatunk. Jó hír, hogy kisebb javításokra is van náluk lehetőség.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Általános Szerződési Feltételeink 2018. május 25-től megújultak, amelyek közül kiemelnénk a GDPR szabályozáshoz kapcsolódó Személyes adatok kezelése fejezet pontjait. Rendben