Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Busakrízis és inváziós halháború dúl a Balatonon

A Balatonról - Cikkek

2018. augusztus 21., kedd — Molnár Zoltán

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Száz éve küzd a Balaton az emberrel és az általa okozott károkkal. Úgy tűnik, nyerésben van, pedig a nem őshonos, sőt invazív fajokkal a tó is nehezen veszi fel a harcot. A balatoni halfajok szakértőjével beszélgettünk busák körüli vitákról, a tó szennyezéséről, a Dunáról felúszó invazív fajokról és a hévízi lefolyóban trópusi halakat szaporító akvaristákról.

Az utóbbi években egyre jobban odafigyel a közvélemény arra, mi történik a Balatonnal mint ökoszisztémával. Nagy port vert fel a balatoni halászat betiltása, amely nyilvánvalóan módosítja a halállomány mennyiségét és minőségét, illetve az invazív fajokra is nagyobb figyelem összpontosul, érdemes csak a vándorkagyló terjeszkedésére gondolni.

Kis patakból a nagy tóba

Mindezek miatt megkerestük a Magyar Tudományos Akadémia tihanyi Limnológiai Intézetét, és leültünk beszélgetni dr. Takács Péter tudományos főmunkatárssal, aki több mint 15 éve foglalkozik a hazai vizek halállományaival. "Az ember már régebb óta itt él, mint hogy a tó létrejött" - kezdett bele a történelmi távlatokba Takács. A tó halfaunájának alapját eredetileg a területen átfolyó patakok halállományai adhatták. A Balaton vízrendszere eléggé elszigeteltnek mondható ugyan, de valamilyen kapcsolata mindig is volt a Dunával és vízgyűjtőjével. Erre utal az angolna jelenléte, amelyről már Herman Ottó is írt a tóról 1887-ben megjelent A magyar halászat könyve című művében.

Fotó: Fotó: We Love Balaton

Az első betelepítési kísérletek a 19. század végén történtek, (például a kaliforniai lazac betelepítésével is próbálkoztak), de az idegenhonos fajok ember általi megjelenése nagy lendületet csak a 20. század elején-közepén vett. A század elején történt meg a naphal és a pisztrángsügér betelepítése. Előbbi azóta országosan a legelterjedtebb idegenhonos halfajjá vált, a Balatonban a parti régiókat uralja. Ennek hátránya az, hogy a naphal territoriális faj, amely elüldözi a területéről a többi halat. Ám még ennél is jelentősebb történet a busáé, amely a mai napig szakmai vitákat vált ki.

Busakrízis

hetvenes években a nagyra növő busafajok telepítésének fő indoka a halászati hozam növelése volt. Eredetileg két busafajt hoztak be: a fehéret és a pettyeset, de ezeket összeívatták, így a balatoni állományok nagy részét a hibridek alkotják. A lebegő növényi és állati szervezetekkel (azaz planktonokkal) táplálkozó fajokkal egy kiaknázatlan táplálékbázist akartak a hozam növelésére használni. Ám figyelmen kívül hagyták, hogy minden Balatonban élő halfaj, még a ragadozók is, bizonyos életszakaszában planktonokkal táplálkozik. Így a busa az összes balatoni halfaj ivadékának táplálékkonkurensévé vált. A busa eltávolításával több lehetne a tó horgászatilag hasznos fajai számára hozzáférhető táplálék, így ezek állományai egyéb beavatkozás nélkül is nőhetnének.

Fotó: Pettyes busa. Forrás: Wikipedia/Dezidor

A busa nagy gondja volt még, hogy nem tudták kifogni utólag, mert "hisztis állat". Ha például megérzi a csónakmotor hangját, elkezd kiugrálni a vízből. Hogy kifogják őket, Finnországból hoztak két halászhajót és speciális hálókat, de Takács úgy tudja, ezek se győzték le a busahadat. Abban manapság már egyetértés van, hogy a tóban nincs helyük ezeknek a Távol-Keletről betelepített fajoknak, viszont arról, vajon képes-e szaporodni a Balatonban, máig viták folynak.

A Balatonból fogott busák petefészkének vizsgálatai azt mutatták, hogy szórványos ikraszórás előfordulhat ugyan, de a kutató szerint a Balaton nem biztosít jó feltételeket a busa sikeres szaporodásához, melyhez szüksége van gyorsan áramló, és lágyabb kémiaiösszetételű vízre. Eredeti élőhelyein, a távol-keleti nagy folyókban például a májusi zöldárral ívik. Ekkor a busák a folyók felsőbb szakaszaira vándorolnak és ott ívnak. A megtermékenyült ikrájuk megduzzad és kikeléséig lebegve sodródik. Az, hogy ez milyen hosszan tart, a víz sebességétől és hőmérsékletétől függ. A busaivadékok kikelésére a kutató becslése szerint magyar viszonyok között 80-100 kilométeres folyószakasz lehet szükséges. A Balatonban viszont nincsenek folyóhoz mérhető állandó áramlatok, a Zalán pedig a zsilipek miatt jó ideig nem tudtak felúszni (már építettek rá hallépcsőt). Vannak azonban olyan megfigyelések is, amik szerint elég egy-két órát lebegnie a megtermékenyített ikrának az áramló vízben, tehát ez a téma még tisztázásra szorul.

Fotó: Fotó: Fortepan

De akkor honnan van mégis busa a Balatonban, amikor a nyolcvanas évek óta nem volt telepítés és nincs bizonyíték a tóban való szaporodásukra? Takács szerint a tó busaállománya valószínűleg a balatoni vízgyűjtőn található halastavakból pótlódik. Az olyan víztározókban, amelyek régebben a szennyvízkezelést segítették, kötelező is volt tartani a vizet tisztító busát. A halastavi állományok ilyen-olyan okokból már többször is beszabadultak a Balatonba, részben az ilyen esetek miatt is építenek halrácsokat. Nem feltétlen szándékosságot kell keresni, volt már részleges gátszakadás, amikor rengeteg hal jutott be a Balatonba. Egy-egy ilyen eset alkalmával annyi ivadék juthatott a tóba ami több (tíz) évre elegendő munkát adott a halászoknak. Takács szerint habár a busák tartása pontyos halastavakban növeli a halhozamot, tehát ottani jelenlétük hasznosnak mondható. Ugyanakkor a Balaton vízgyűjtőjén nem ennek kellene lennie az elsődleges érdeknek. Szerinte a busák bekerülése csak egy módon lehetne biztosan megelőzhető: ha a kínai növényevő fajok (busák és amur) tartását a teljes balatoni vízgyűjtőn megtiltanák.

Más idegenhonos fajok

32-33 halfaj van jelen a Balatonban, ebből 8-9 faj mondható idegenhonosnak, közülük 5 szaporodása bizonyított a tóban. Ez utóbbin belül vannak néha kifogott példányok, és vannak, amelyek invázióssá válnak. "A két legjelentősebb, inváziósnak mondható faj a folyami géb és a naphal", utánuk a tarkagéb jön a harmadik helyen, amit Sajkod előtt fogtak ki először. A törpeharcsa és az amúrgéb is jelen van a tó vízgyűjtőjén, az utóbbi az őshonos, fokozottan védett lápi póc legnagyobb konkurense, ami már a Kis-Balaton vízrendszerében is megjelent.

Fotó: Naphal. Forrás: Wikipedia/H. Krisp

"Az egész idegenhonos történet kulcsa a vízgyűjtőn van" - sommázta Takács, alátámasztva a fenti halastavas esetet. A Sión nehezen jön fel a hal, de fekete szájú gébet, amely a Dunán az egyik legjelentősebb invazív faj (onnan más invazív fajokat is kiszorított) már a siófoki zsilip alatt és felett is megtalálták. A siófoki megjelenés vélhetően emberi segítséggel történhetett meg: vagy egy hajóra tapadva jött be tapadókorongja segítségével, vagy horogról leszakadt csalihalként. Pár egyed pedig elég, hogy önfenntartó populációt hozzanak létre.

Inváziósnak egyébként akkor mondható egy faj, ha robbanásszerűen terjed szét, átalakítja a rendszert. Ezeket tehát könnyű megtalálni, még az ivadékaikat is (a busa ivadékait pl. csak halastavakhoz közel szokták kifogni). Ellenben kiirtani egy inváziós fajt szinte lehetetlen, a megelőzésre kell koncentrálni, nem szabad behozni a halszállítmányokkal. Az idegenhonos fajok másik csoportját az akváriumi díszhalak alkotják. Feltételezhető, hogy több ilyen fajt (jaguársügér, tűzfejű sügér, molli, pompás malawisügér) akvaristák engedhettek szabadon a Hévízi-tó lefolyójának állandóan meleg vizű, tóközeli szakaszán. Az őshonos halakra azonban leselkedik még egy óriási veszély: az ember szennyezése.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Turizmus+szennyvíz=mocsok

turizmus megugrása a '20-30-as években kezdődött el, és ezzel párhuzamosan a tó állapota romlásnak indult. A szennyvíz beeresztése eleve nem tett jót a Balatonnak, ahogy az sem, hogy a rengeteg újonnan megjelent látogatót még etetni sem tudták. Eközben a halászati szakembereink a világ körül láttak más fajokat, és azt gondolták, milyen jó lenne ezeket behozni a tóba. Eleinte hidegvízi halakkal próbálkoztak (pl. pisztráng, lazac), de azok nem bírták a Balatont és a melegedő klímát. A kudarc hatására a szubtrópusi halak felé fordultak (pl. amúr, busa).

"A cél a Szovjetunió másolása volt ész nélkül", a fogási statisztika is az eszetlen halászatot mutatja: az '50-es évek közepén évi 2000 tonna halat (!) szedtek ki a Balatonból. Csak küszből több száz tonnát fogtak ki, hogy a halpikkely guanidinjéből körömlakkot és a karácsonyfadísz ezüstös bevonatát készítsenek. A balatoni halat exportálták is, a süllőt a harmincas években még Olaszországba is eladták. A helyzeten nem segített az sem, hogy komplexen akarták hasznosítani a tavat (a mai napig): fürdőzés, vitorlázás, halászat, vízkivétel, és mindez a szennyvízeresztéssel együtt rossz vízminőséget eredményezett.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Az élővilág helyzetén sokat javított, hogy később megépítették a zalaegerszegi foszforeltávolító művet, hisz rengeteg foszfor került onnan a Balatonba a szennyvízzel. A vízminőség annyira rossz volt annak idején, hogy a szennyvízkérdést meg kellett oldani csatornázással, a foszfor eltávolításával és a Kis-Balaton helyreállításával. Hiába készült el mindez, egy évtizedbe került, mire az üledékben felhalmozódott foszfor kimosódott, a vízminőség pedig újra kiváló lett. 

(Takács Péter tanulmányokat is írt a témakörben. Érdemes elolvasni ezt a szakmai tanulmányt is a Balaton idegenhonos halfajairól, ezt a hévízi lefolyóban lévő egzotikus halakról, ezt pedig a balatoni halfogás csökkenéséről.)

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Általános Szerződési Feltételeink 2018. május 25-től megújultak, amelyek közül kiemelnénk a GDPR szabályozáshoz kapcsolódó Személyes adatok kezelése fejezet pontjait. Rendben