Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Gofcsi, busa, Aliga – A We Love Balaton szerkesztőségének 10+1 kedvenc cikke 2018-ból

A Balatonról - Cikkek

2018. december 30., vasárnap — Molnár Zoltán

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Nemrég összegyűjtöttük azt a tíz cikket, amit ti, olvasók a legjobban szerettetek idén, és elhalmoztátok őket kattintással, lájkokkal, megosztásokkal. Volt azonban a We Love Balaton 2018-as évének sok olyan anyaga is, ami a top 10-be ugyan nem fért bele, de mi a szerkesztőségben nagyon szerettük őket. Vagy azért, mert sok munkát fektettünk az elkészítésükbe, vagy azért, mert megszerettük az interjúalanyt, a helyet, a rendezvényt, esetleg azért, mert úgy éreztük, egy-egy fontos jelenségről számolunk be. Íme tíz (plusz egy meglepetés) cikk, amikre büszkénk voltunk idén.

1. A gofri és a tócsni együtt adja ki 2018 strandételét

Fotó: Mudra László - We Love Balaton

A képen látható étel a gofcsi, amivel a balatonfenyvesi Konyhám idén megnyerte a We Love Balaton strandételversenyét, ami több szempontból is fontos volt. Eleve a tény, hogy egy olyan hely nyert, amely eddig még nem, fontos volt, ráadásul az idei déli parti dominanciát koronázta meg a Konyhám győzelme. Ezt a dominanciát erősítette, hogy az év felfedezettje is innen került ki, ez a zamárdi Tiki Beach Bistro lett.

2. Az is export, ha a külföldiek itt isznak helyi bort - interjú Fiáth Attila nemzetközi borakadémikussal

Idén is sok cikkben adtunk tippet, milyen borokat érdemes inni a Balaton mely szegletéből. A műfaj kifogyhatatlan, azonban Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus és közgazdász más végéről fogta meg a balatoni borhelyzetet. Ő nagyban gondolkozik, a balatoni borra mint exportképes márkára tekint, amit szerinte együtt kell eladni a tájjal és a gasztróval. Érdekes interjú, kár lenne kihagyni, ha érdekel a Balaton mint borvidék jövője.

3. Így oldanák meg a halhelyzetet a halasok

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Nem úsztuk meg, hogy a nyár egyik legnagyobb krízisével ne foglalkozzunk idén, nem kevés cikket szenteltünk hát annak, mi a halhelyzet a tónál. Azt kell mondjuk, túl sok a busa, magasak az árak, halászni évek óta tilos, a halastavak és a külföld biztosítja a halat az éttermeknek és büféknek. A horgászturizmus persze pezseg, de a vendéglősök helyzete cudar, ha minőségi hazai halat tennének a vendégek elé. Épp az előbbi csoportot kérdeztük meg nyáron, árulják el, van-e fény a (h)alagút végén.

4. Elmossa a boltokat és kiskocsmákat az újhullám

Nagy átalakuláson megy át a Balaton-felvidék az utóbbi években. A közhelyet mi sem bizonyítja jobban, mint a jelenség, hogy a kis falvak kocsmái és boltjai (ezek sokszor egy épületben voltak) nyakra-főre húzzák le a rolót. Itt azonban nem marad üzlethelyiség kiadatlan, mindig jelentkezik valaki, aki fantáziát lát a helyben és a felfutó turizmusban. Ekkor történik meg az az érdekesség, hogy a turisták kapnak egy menő és újvonalas csodahelyet, az őslakosok pedig elvesztik megszokott és otthonos törzshelyüket, és ez bizony lappangó feszültséget is szül. Erről szól alábbi cikkünk sok érintett megkérdezésével.

5. Így élik túl a nyarat a Balatonon - hét stratégia vendéglátósoktól

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Ha már sorra vesszük a megoldandó kríziseket, ilyen válságnak indult a munkaerőpiaci helyzet is idén nyár elején. Aztán jött hét vendéglátós, akivel leültünk beszélgetni, és szépen lenyugtatták a kedélyeket. Nincs itt semmi látnivaló, legalábbis negatív értelemben, a felszolgálót, konyhalányt és szakácsot is könnyen meg lehet tartani, ha szakítunk a régi berögződésekkel: adjunk normális fizetést, becsüljük meg a munkavállalót, nyújtsunk egész éves munkát és építsünk fel egy cool csapatot, ahova jó tartozni. Mindenki jól jár: vendéglős, alkalmazott és látogató egyaránt.

6. "Én a sebességgel szemben tartok vitorlát" - Málik Zoltán portré

Málik Zoltán sztorija azért is volt a nyár egyik legerősebb anyaga portrék tekintetében, mert a világjáró, de épp ennyire szelíd férfi 40 éves kora után döntött úgy, hogy csavar egyet az életén. Leköltözött a Badacsonyhoz, és szőlésznek-borásznak állt, szinte a nulláról. Mára a környék egyik elismert borásza, aki nem siet, nem rohan, hagyja a bort Isten segedelmével kialakulni, mindent a természetre bízva. De nem spoilerezünk, merülj el bátran a cikkben, mert érdemes.

7. Tíz fontos dolog, ami a nyáron formálta a Balatont

Sok hasznos toplistát írunk meg évről évre, de az egyik legfontosabb a nyárvégi összefoglaló szokott lenni. Ebben minden évben leírjuk, milyen irányokat vettünk észre a tó turisztikai fejlődésében, legyen szó gasztronómiáról, éjszakai életről, aktív kikapcsolódásról, közlekedésről vagy infrastruktúráról. Idén is megszületett ez a cikk, amelyben szó esett a déli part gasztronómiai fejlődéséről, a pazar kávé megjelenéséről, a szabadstrandok eltűnéséről vagy épp az új bringautakról.

8. Minden hatalom az üdülő pártvezéreké - bejártuk az aligai pártüdülőt

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

A Hosszúlépés már a Balatonra is kiterjesztette tevékenységét, ennek köszönhetően tematikus sétáikon megismerhetjük a tópart néhány érdekes szegletét. Ilyen a balatonaligai egykori pártüdülő is, ami épp fordulóponthoz érkezett, új tulajdonosa várhatóan alaposan átépíti majd. Nekünk még a "romlatlan romokat" sikerült bejárni, ahol megtudtuk, hova dugták el Fidel Castro elől a pingpongasztalt vagy hogy kit engedett csak be a dácsájába  Kádár János.

9. A keszthelyi Miss Europe története

Minden évben meg tudunk lepődni, mennyi érdekes és felfedezetlen sztori van a Balatonnál (vagy csak a finom részletek nem ismertek olykor). Egy ilyet ismertettünk meg a nagyközönséggel még januárban, ami Simon Böske, a két világháború közti szépségkirálynő életéről szólt. Még Márai és Karinthy is előkerültek, mi meg azon csodálkoztunk, Simon életéről miért nem készült még film

10. Útikönyvekkel adtunk iránytűt a Balatonhoz

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Az idei év azért is jelentős volt a We Love életében, mert kinyomtattuk az internetet. A viccet félretéve végre nyomtatásban is meg tudtuk mutatni azt a felhalmozott tapasztalatot és tudást, ami lecsapódott nálunk az évek során, és mutatós zseb-útikönyvekben foglaltuk össze, mikor hova érdemes menni enni, inni, túrázni, bulizni, vitorlázni stb. A nyári után téli-tavaszi útmutatónk is megjelent, ingyenesen és több nyelven elérhető.

+1. Veszprém lehet Európa Kulturális fővárosa 2023-ban

Az alábbiakban nem egy cikket emeltünk ki plusz egy helyezettnek, hanem egy remek történet kezdetét, amelyben még a Brexit is szerepet játszik. Veszprém a Balaton-felvidékkel szövetségben ugyanis egyes egyedül lesz Európa kulturális fővárosa bő négy év múlva. Nem győzzük hangsúlyozni, ez mekkora ugródeszka lehet az egész balatoni régió számára.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Általános Szerződési Feltételeink 2018. május 25-től megújultak, amelyek közül kiemelnénk a GDPR szabályozáshoz kapcsolódó Személyes adatok kezelése fejezet pontjait. Rendben