Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English

Kovászosuborka-leves lett a 2019-es Év Strandétele

Bor & Gasztro - Cikkek

2019. augusztus 12., hétfő — Molnár Zoltán

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Sosem volt még ennyire erős mezőny az Év Strandétele versenyen, ami azt is jelenti, hogy sosem volt még ennyire nehéz dolga a zsűrinek a győztes kiválasztásánál. Miután pénteken végigkóstoltuk a döntősöket, a zamárdi Tiki Beach kovászosuborka-levese nyerte az idei Év Strandétele díjat, de a szoros verseny miatt idén először dobogósokat is hirdetünk. Az Év felfedezettje a keszthelyi Pinyó - Több, mint büfé lett, ahol két fiatal példamutató lelkesedéssel indult el a nagypapától átvett büfé újragondolásának.

2019-ben már ötödször vágtunk neki a Balatoni KÖR-rel közösen, hogy megtaláljuk az Év Strandételét a Balatonnál. A verseny többről szól a jó ételeknél: azt szeretnénk, ha a part menti büfék a klasszikus, jól ismert kínálat mellett új irányokat is találnának. Idén összesen 16 étellel neveztek a különböző vendéglátóhelyek, és már a döntő mezőnyének kiválasztásakor is meglepődtünk, hogy az északi partról sokkal kevesebben jelentkeztek. Így még feltűnőbb az a trend, hogy a déli parton mennyire sok jó strandbüfét lehet találni, hiszen olyan erős mezőny jött össze, mint a verseny történetében még soha.

Idén először több étellel is lehetett nevezni, sőt az is érvényes volt, hogy ha a döntő zsűrije elment egy fináléba került vendéglátóhelyre, és ott olyat kóstolt, amely új étel is versenybe került. A másik szabályváltozást a kényszer szülte: annyira erős volt a döntő mezőnye és annyira acélos viták előzték meg a győztes kihirdetését, hogy végül úgy határozott a Balatoni KÖR és a We Love Balaton közös zsűrije, hogy dobogósokat hirdetnek (plusz egy Év Felfedezettjét, de ez már megszokott). Íme a legjobbak:

Az Év Strandétele 2019:
1. Kovászosuborka-leves - Tiki Beach Bisztró, Zamárdi
2. Marhaszegyes ciabatta - Port Burger, Balatonmáriafürdő
3. Tex-Mex saláta - Málna Büfé, Balatonlelle

Az Év Felfedezettje:
Pinyó – Több mint Büfé, Keszthely

1. Kovászosuborka-leves - Tiki Beach Bisztró, Zamárdi

Tiki Beach Bisztró

8621 Zamárdi, Margó Ede sétány
+36 70 678 0302

Mint írtuk, nem volt könnyű győztest hirdetni, abban mégis teljes volt az egyetértés, hogy a Tiki Beach kovászosuborka-levese (Ár: 1490 Ft) nagyszerű étel. Ugyan nem ez az első kovászosuborkából készült leves a Balatonnál, számos étterem étlapján megtaláljuk egész nyáron, a Zamárdi szabadstrandján található büfében mégis sikerült olyan újszerű megközelítéssel elkészíteniük, ami kiemelte a mezőnyből. Ezzel a döntéssel azt is szeretnénk a zsűrivel együtt kommunikálni, hogy érdemes a strandbüféknek hideg levesekben is gondolkodni, hiszen nyáron az ilyen frissítő, könnyű ételek nagyon jól passzolnak a strandra is.

Fotó: Heim Alexandra - We Love Balaton

Külön pozitívum volt, hogy a Tiki Beach-nél a vendégek szeme láttára "kovászolódik" az uborka nagy befőttesüvegekben, szóval nem bolti uborka kerül a levesbe. A hideg, fanyar, frissítő, pürés levesben a kovászosuborka darabkák mellett füstölt lazaccsíkokat, rukkolát és csírákat is találunk, amelyek más ízvilágokat is behoznak. A helyi alapanyagok használatára természetesen továbbra is szeretnénk bátorítani a büféseket, és a győztes ételben lévő lazac természetesen nem balatoni, de ez a leves nem a lazactól lesz kiemelkedő, a kiegészítők mással (akár helyi hallal) is helyettesíthetők.

A Tiki Beach-nél ráadásul a helyszínen kóstoltunk még egy kifejezetten innovatív desszertet, a Tarhonya pudingot, amely remekül értelmez újra egy olyan hazai alapanyagot (a tarhonyát), amelyet eddig csak sós ételeknél ismertünk. A fügelekvárral tálalt édességben hosszú távon komoly potenciál lehet, hiszen a pohárdesszertek is kifejezetten alkalmasak lehetnek strandételnek, és ebből a példából is látszik, hogy bőven van még mozgástér a strandon készülő ételek palettáján.

2. Marhaszegyes ciabatta - Port Burger, Balatonmáriafürdő

Port Burger, Étterem és Panzió

8647 Balatonmáriafürdő, Bernáth Aurél sétány 5.
+36 30 444 9399

A Port Burger szoros csatában került a második helyre, hiszen ételük gyakorlatilag minden fontos érvnek megfelelt. Órákon át Green Eggben füstölik a fenyvesi Angus marhaszegyet, majd szeletelve ciabattába kerül némi cheddar sajt és mustáros szósz mellé. Maga az étel roppant egyszerű, könnyen elvihető, nagyon ízletes, a hús elkészítésén persze egyszerűsíthet az a büfé, melynek nincs ilyen költséges füstölő berendezése, mint a Green Egg. A fogás ára 1690 forint.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

3. Tex-Mex saláta - Málna Büfé, Balatonlelle

A Málna Büfé is eséllyel indult az Év Felfedezettje címre, de végül az Év Strandétele harmadik helyét nyerték el. Salátájuk nevével ellentétben annyira azért nem mexikóis: friss kevert saláta vegyül savanyított zöldségekkel, melyre grillezett csirkemellcsíkok, bacon, kukorica és - nomen est omen - pár málna kerül. Az egész koronáját a 15-20 összetevőből álló házi dresszing adja. Fontos érv volt a Tex-Mex saláta dobogós helyezése mellett, hogy még mindig nehéz egészséges és könnyű strandételeket kifogni a tónál, ez a saláta pedig egyértelműen az, mindamellett, hogy nagyon finom. Az ára 1950 forint.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Az Év Felfedezettje: Pinyó Büfé

Az előselejtezőknél tartott kóstolás során hosszan elbeszélgettünk a huszonéves Pacsai Martinnal és párjával, Horn Tamarával, akik fiatal koruk ellenére a keszthelyi büfésoron a nagypapától örökölt büfét újítanak meg. Az étlapjuk rövid, a klasszikus kínálatot nyújtják olyan minőségben, amely egy bisztróban is megállná a helyét.

Három étellel is neveztek: egy nüanszoktól, felvágástól mentesen, de tökéletesen elkészített hortobágyi palacsintával (1890 forint), egy nyárias, roppant igényesen összerakott, zöldségesen, kolbásszal vagy tojáslepénnyel is kérhető lecsóval (1590 forint) és egy nem főzött, hanem sűrített erdei gyümölcslevessel (1290 forint). Mindegyiken látszik a konyhát vezető, még a vendéglátós főiskolát végző Pacsai Martin igyekezete és odafigyelése. Az óriási lelkesedést és azt a példamutató hozzáállást, amivel találkoztunk náluk, idén az Év Felfedezettje díjjal jutalmazza a zsűri. Fontos tesztje lesz az egész balatoni gasztronómiának, túlélik-e a nyarat és jövőre is ehetünk-e náluk.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton

Feljövőben a déli part

Az utóbbi években nagyobb hangsúlyt kapott az északi part gasztronómiája, de a déli part érezhetően zárkózik fel, és teret követel magának. A Kistücsök mellett egyre több étterem tűnik fel a színen, és szép lassan a strandbüfék között is magas színvonalon működő helyeket találunk. Jó példa erre Balatonlelle, ahol a Málna Büfé és a szintén döntős Villa Strandbisztró alig 5 perc sétára található egymástól.

Őszintén és bátran mondjuk, hogy érdemes megkóstolni az összes döntős ételt, hiszen hiába nem került dobogóra a Villa Strandbisztró, vagy a RockBurger által nevezett étel, mindegyikük minősége magasan a megszokott balatoni büfé-színvonal fölött van. Külön kiemelnénk a balatonfenyvesi A konyhám prószagombócát, amely a desszertek újfajta színfoltja lehetne.

Már tavaly éreztük a rengeteg déli parti nevezőből, hogy valami megváltozott. Az északi parton már szinte minden településen nyitott egy-egy kifogástalan étterem, strandbüfé, borbirtok/-terasz és egyéb vendéglátóhely, amely az adott falu vagy város képéhez szervesen hozzátartozik. Ezzel gyakorlatilag egy olyan laza gasztronómiai hálózat jött létre a Balaton-felvidéken, amely szerves egységet alkot, de a déli part is ugyanezen az úton jár, és jelenleg sokkal hangsúlyosabban viszik ezt a folyamatot a strandbüfék is.

Fotó: Mudra László - We Love Balaton

A zsűri

A Balatoni KÖR idén is hattagú zsűrit kért fel, hogy segítsen a győztest kiválasztani. Szokás szerint szerepet kapott a csapatban a verseny két korábbi győztese, Nagy-Golyán Nikolett (Kalóz Strandbisztró) és Bezerics Dániel (Paletta). Hozzájuk csatlakozott három újságíró: Sümegi Noémi, a nyomtatott Magyar Konyha felelős szerkesztője, Kalas Györgyi, a Street Kitchen gasztronómiai újságírója és a We Love Balaton főszerkesztője, Tucsni László. A hatodik zsűritag pedig Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivője volt.

A döntés során a zsűri az alábbi kritériumokat mérlegelte:

  • az étel egészséges, jó minőségű alapanyagokból készül
  • egyszerű, de kreatív, nyárias
  • túlmutat az eddig uralkodó lángos-hekk irányon
  • gyorsan és büfékben is elkészíthető
  • akár elvitelre is alkalmas
  • szerepel a vendéglátóhely étlapján

Az eddigi győztesek névsora:

A cikkben szereplő fotók nem szabadon felhasználhatóak.

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Általános Szerződési Feltételeink 2018. május 25-től megújultak, amelyek közül kiemelnénk a GDPR szabályozáshoz kapcsolódó Személyes adatok kezelése fejezet pontjait. Rendben