Az elmúlt hónapokban nem csak sok bort kóstoltunk, hanem rengeteg borász élettörténetet is meghallgattunk a Badacsonytól Somogyig. A legaktuálisabb beszélgetésünk alig két hete történt Trombitás Tamással, aki a bor mellett a beton szerelmese is, és nemsokára megnyitja a Káli Medencei Borok Házát Köveskálon.

Borászok és borfogyasztók is sokat dolgoznak rajta, hogy az egész bormizéria egy avatatlanok számára érthetetlen misztériumnak, vagy esetleg orbitális humbugnak tűnjön, ahol emberek ezoterikus kijelentéseket tesznek a poharukban lötyögtetett folyadék hatására. Ennek a képzetnek remek ellenszere egy borászsimogató túra a Balaton környékén. Itt könnyen kiderülhet, hogy a vacak borok mellett a jó borok élvezetéhez sem kell betéve tudni a borsznob szótárt, a borászok pedig nem mind csersavakból összeálló asztrállények. Ráadásul egy csomó csodabogár van közöttük.

Ott van a déli parton a szőlőművelést gyerekként utáló, majd Kislaki Bormanufaktúra néven saját borászatot alapító Légli Géza, akivel azt érzed, jó lenne igazán berúgni egyszer. Hasonló a Káli Kövek borászának, Szabó Gyulának a története is, aki a gyerekként utált szőlőkapálás, a pesti partiévek majd egy sportszercég igazgatói posztja után jött a Káli-medencébe családot és borászatot alapítani. Aztán ott van a Brains volt MC-je, Dobai András, aki most a Kredenc borbisztrót vezeti Balatonfüreden, és nem kicsit nézték őrültnek, mikor otthagyta a fővárost Füredért. De a sikeres közgazdászból lett sikeres borász, Jásdi István is otthagyta az ingatlanbefektetéseket a csopaki olaszrizlingért, amire alapozva létrehozta a Jásdi pincét.

És itt van legújabb találatunk, Trombitás Tamás, a Szentbékkállán élő, világot megjárt képzőművész-borász, a Trombitás Borház tulajdonosa. Trombitás a borok mellett az absztrakt geometria, a fémszobrászat, a féminstallációk és a végtelenül leegyszerűsített betűk világában érzi jól magát. Így az általa felújított tornácos ház hátsó műtermében máig orbitálisan nagy fa- és fémbetűk hevernek. Csak az újabb szerelem, a borok miatt hanyagolja őket mostanában, de a borok címkéjét maga tervezi.

Azt mondja, legújabb projektje, a Mi a kő – Káli Medencei Borok Háza is egy installáció és kihívás, csak máshogy. A csaknem 200 éves, az utolsó évtizedeit pancsoltbor-szagú italboltként töltő fogadóból modern étterem és vendégtér lesz. Hatalmas betonpulttal, beton járólappal, amelyekbe mozaikokat olvasztanak. És persze nem pancsolt borokkal. Trombitás egyébként azt mondja, hogy a Mi a kő nyitásának egyik fő oka, hogy végre legyen egy hely a környéken, ahol ihat egy rendes kávét.