Kenuzással, bivalyokkal, lovagi próbákkal és föld alatti csónakázással is lehet húsvétolni a Balatonnál. Nem beszélve a maratoni futásról és az étcsoki kehelyben felszolgált borról. Programok a húsvéti hétvégére.

Húsvét warmup

Igazi bemelegítés a húsvéti nagy eves-iváshoz a Németh Pince borvacsorája Badacsonyban április 19-én, szombaton. Tizenegy féle bor kerül az asztalokra majd, köztük például a Zúzmarás 2004-es édes bora is, de nem marad el az "Istenhozott-pohár" sem, 2013-as rajnai rizlinggel. A borok mellé a házi kecskesajtokkal, mangalica sonkával, kolbásszal és kenőmájassal, valamint a generációs borász múltra visszatekintő Németh család kedvenc pástétomaival megpakolt hidegtálakból lehet falatozgatni. A hangulatot Geiger „Csúr” Tamás gitárjátéka fokozza majd. Meg a borsort záró Badacsoki, ami nem más, mint Kéknyelűbe áztatott aszalt füge aszú borral nyakon öntve – mindezt étcsoki kehelyben szervírozva. Mi már csak ezért is elmennénk.

Használd fel a sonkát!

Vitaminokban, fehérjében és energiában gazdag a sonka és a tojás is, így kár volna lemondani a sport előtti vagy utáni jó hatásaikról. A borvacsora előtt még pont beleférhet a Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület idei első vezetett kajak-kenu túrája Húsvét Nagyszombatján. A helyszín a titokzatos Nagyberek, Magyarország egyik kevéssé ismert tája, noha Fekete István Tüskevár című regénye is itt játszódott. Ha Somogy megye misztikus erdei és lápjai, különleges madárfajai lázba hoznak, de a család már befogott aznapra tojásfestésre, semmi pánik! Kellő számú jelentkező esetén egész tavasszal és nyáron indítanak túrákat, öt darab négyszemélyes kenu és ugyanennyi két fős kajak áll rendelkezésre, mentőmellényestül-evezőlapátostul.

Húsvét vasárnap Balatonfüreden rendezik meg a Maratonman Tavaszi Futamát 6.5km, 10.5km, félmaratoni és maratoni távokon. A pálya Füred legszebb részeit, a Tagore sétányt és a Vitorláskikötőt is érinti, így érdemes akár csak szurkolóként is résztvenni az eseményen és egy bíztató pacsival jutalmazni a sportolókat.

Húsvétolj a bivalyokkal

Hagyományos tojásfestős-ugrálóváras húsvéti mulatságból több is lesz a Balatonnál a hosszú hétvégén. Siófokon, Veszprémben és Hévízen is lesz húsvéti vigadalom. A legizgalmasabbnak a viszont a kápolnapusztai tűnik. Ez ugyanis nem egy térkövezett városi téren lesz, hanem a Zalakomár melletti Kápolnapusztai bivalyrezervátumban. Ide már csak a bivalyok miatt is érdemes eljönni, de húsvétra a kézműves foglalkozások mellé még kincskereséssel is készülnek.

Megnyitott a Tapolcai-tavasbarlang

A Tapolcai-tavasbarlangot bezárták nemrég, mert egy új látogatóközpont épül hozzá. A központ még nem készült el, de csütörtökön újra megnyitott a tavasbarlang, ami húsvét idején is nyitva lesz. A barlangi csónakázást a cementeszsákok már nem akadályozzák, de mivel az új látogatóközpont munkálatai még folynak, ezért a befejezésükig kedvezményesen adják a jegyeket.

Bor+Jazz a Kredencben

Négy éve nyitott ki a Kredenc Borbisztró Balatonfüreden, a reformkori városrész kellős közepén. A zenés-boros mulató is készül a húsvétra, a kredences hagyományokat meg nem hazudtolva, húsvéti jazz nagykoncerttel és a csopaki Szent Donát pince boraival. Az április 19-i este fellépője ezúttal is a Csopak Demizson Allstars Orchestra lesz.

Várkapunyitó Szigligeten

Lovagnevelés és apródavatás, bábjátékok, fegyverbemutatók a kicsiknek, rockopera és musical a nagyoknak a húsvéti hosszú hétvége mindhárom napján a Szigligeti Vár szezonnynitó eseményén. A felújított vár az év eleje óta látogatható. A festői romok interaktív bemutatóval, újjáépített terekkel újultak meg, külön gondolva a mozgáskorlátozottakra.

Nyuszi placc