Jógával, Balaton-körbebringázással, túrázással, pajzán városnéző sétával, süteményversennyel vagy csak sima napba bámulással nyitott a Balaton a május elejei hosszú hétvégén. Képek a Nyitott Balaton programjairól.

A hosszú hétvégén a Nyitott Balaton programsorozattal startolt el az idei "nyári" szezon. Május elsején az autópályán már alig lehetett haladni a Balaton irányába.

Jóga Balatonföldváron. A május 11-ig tartó programsorozat első (hosszú) hétvégéje elég sok mindenkit megmozgatott, a szó összes értelmében.

Rengetegen vágtak neki a Balaton körbebringázásának és a kisebb távoknak a Balatonföldvárról induló Bringamánia Balatonkörön. A bringásokat az időközben megérkező esős vihar sem stresszelte.

Sokan eljöttetek a We Love Balaton 18+-os városnéző sétájára Balatonfüredre, ahol Praznovszky Mihály irodalomtörténész szórakoztatta - szó szerint - a fáklyás egybegyülteket Jókai Mór és a XIX. századi Balatonfüred hálószobatitkaival.

A hétvégi viharig már a víz sem volt olyan hideg, hogy ne lehetett volna csak úgy belemenni.

A Balaton-körbetekerés mellett kisebb távokon, családiasabb hangulatban is indultak bicajtúrák keresztül a nyugat-balatoni településeken, vagy Siófok és Zamárdi mögötti dombos-mocsaras tájon.

A Keszthelyi-hegységbe bármikor érdemes túrázni, tavasszal medvehagymáért, gyógynövényekért, bringával vagy gyalog. A hosszú hétvégén túravezetővel lehetett kirándulni.