Az ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztivál szervezői idei, az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő ötnapos eseménysorozaton nem kevesebbet tűztek zászlajukra, minthogy a Balaton Közép-Európa egyik meghatározó nyári kortárs művészeti találkozóhelyévé váljon mind az alkotók, mind a közönség számára.

Az ARTplacc markáns képzőművészeti profilja mellett kiemelendő a fesztivál nemzetközisége,  amely minden  művészeti ágban megvalósul. A kiállító művészeken túl az irodalmi, zenei, filmes, színházi és tematikus gasztronómiai napok izgalmas keretet adnak egy ún. Páneurópai Kortársművészeti Piknikhez, amellyel szimbolikusan egyesítik a régió kultúráját. A fókuszban Közép-Európa azaz Ausztria, Csehország, Lengyelország, Németország és Szlovákia áll, de a világ összesen 20 országából is érkeznek művészeti produkciók.  

A nemzetközi szálak mellett jelentős hazai intézményének is bemutatkoznak az ARTplaccon. A Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház is kilép a budapesti falak közül, hogy a Balaton partján önálló anyaggal és programokkal jelenkezzen, a gyermekek számára is.

A kortárs kereskedelmi galériák a kezdetektől fogva kiállítói az ARTplaccnak: idén párbeszédre lépnek a régió friss független kollektíváinak projektjeivel, hogy még teljesebb képet kaphassunk a kortárs művészet mai kérdésfeltevéseiről, amelyekkel vetítések és workshopokon keresztül is megismerkedhetünk. Az idén is hangsúlyos a művészetközvetítés: naponta többszöri tárlatvezetések magyar és angol nyelven - külön gyerekeknek. A nyári éjszakákon maradandó élményt nyújt - kortól függetlenül - a lámpaoltás után rendezett elemlámpás tárlatvezetés.  

Az ARTplacc a kultúra más területeire is elkalauzol a régió kulturális intézeteivel együttműködve: az Európai Könyvek Olvasósarokban a kortárs irodalom legjavát ismerhetjük meg, az író-olvasó találkozókon pedig a szerzőkkel találkozhatunk.  Esténként a vízparti moziban Közép-Európa fontos rendszerváltás tematikájú filmjeit és friss közönségfilmeket láthatunk, amelyekkel párhuzamosan izgalmas színházi  produkciók, koncertek és a napokat záró dj-szettek közül is választhatunk. 

A multikulturális programkínálatot remekül kiegészíti a street foodra koncentráló Európa Bisztró, ahol minden nap más közép-európai nemzet gasztro-kultúrája kerül terítékre.  

A művészet és a gasztronómia érintkezési pontjai idén is kitüntetett figyelmet kapnak. A II. Tihanyi Gasztro-Művészeti Napok az ARTplacc kísérőrendezvényeként ezekre az érintkezési pontokra koncentrál egész napos kóstolókkal, bemutatókkal, workshopokkal. Akinek mindenez nem lenne elég, a VIP programcsomagnak köszönhetően Balaton-felvidéki műterem-látogatást ötvözhet borkóstolással vagy részese lehet a Kogart Kiállítások Tihany és a balatonfüredi Vaszary Villa exkluzív tárlatvezetéseinek is.