Szabó Balázs az ő bandájával szinte a teljes Balatont bejárta már idén nyáron, ezért teljesen kézenfekvő volt, hogy előbb vagy utóbb leülünk vele beszélgetni. Szerinte a zene olyan, mint egy kertgazdaság, de a bor és a zene között is minden probléma nélkül tud egy perc alatt párhuzamot vonni. Arról is beszélt, hogy egy jó dalszöveg nagyon sokat hozzá tud tenni a zenéhez, de most kortárs költőkkel nem tervez közös produkciót, mert egyelőre a különböző versekkel kapcsolatos alaptalan félelmeket szeretné eloszlatni, és bebizonyítani, hogy az irodalom ma is él és virul.
WLB: Három év után jelent meg az új lemezetek. Mi minden történt veletek ebben az időszakban?
Szabó Balázs: Három év sok idő, de ha úgy nézzük, kevés is. Az életemben, és a zenekar életében is hamar elrepült ez az időszak, rengeteg minden történt, ez a lemezre felkerült dalokon is érződik, is emiatt lett ilyen medrű ez a folyó, sok dolog mélyítette. Voltak családi ügyek, új találkozások, átköltöztem Kecskemétről Budapestre egy egészen új életformába. Ez a három év egy nagyon izgalmas átalakulás volt, mely tele volt veszélyekkel és örömökkel egyaránt. Ebben a viharos időszakban született az a tizenkét muzsika, amely hallható a lemezen. Rengeteget utaztam, rengeteg volt a hullámvölgy, miközben rendületlenül próbálunk minőséget képviselni a háttérben és a színpadon egyaránt. Általában úgy működünk, hogy én vagyok a szikragyújtó, a többiek pedig tovább álmodják a dolgokat: a grafikusunktól a menedzserig mindenki alkotó része a történetnek. Ez egy olyan kertgazdaság, amelyben rengetegféle növény és szín van, a lemez boldog-szomorú dalokkal van tele, amely leginkább ennek köszönhető.
WLB: Egyaránt inspirálnak a versek, a népzene, Cseh Tamás… Hogyan írnád le a stílusodat?
SZB: Az alkotói folyamat a szövegnél kezdődik, hogy miről és hogyan szóljon. A szöveg egy olyan hangszer a zenében, amelyet sokan hanyagolnak, vagy kevésbé tartanak fontosnak. Én azt gondolom, hogy egy jó vers, egy jó dalszöveg, vagy a jó dalszövegből lett vers, esetleg versből lett dalszöveg nagyon is hozzá tud tenni ahhoz a zenéhez, amely akár önmagában is megállná a helyét. Mi azt az irányt próbáljuk követni, hogy ha csak elolvassuk a szöveget, akkor már legyen egy hangulata, képe az embernek arról, hogy mi fog történni -ehhez jön egy végtelenül összefont muzsika népzenéből, jazzből, funky-ból, rockból, bluesból, régi történetekből. Ez egy keverékzene nehéz meghatározni. Jó lenne majd sok-sok év múlva azt mondani, hogy igen, ez lett a mi stílusunk, ez a saját hangunk, de azt gondolom, hogy ezt még korai lenne kijelenteni.
WLB: Milyen irányba szeretnétek formálni a zenéteket?
SZB: Nagyon régóta muzsikálok, és azt gondolom, hogy nem lennék ebben a mederben, ha nem itt akarnék lenni. Azt sem gondolom viszont, hogy kiforrt és végleges lenne a kis történetünk, a zenénk, már csak azért sem, mert szívesen és bátran kísérletezem. Bízom benne, hogy a következő évek is hoznak meglepetéseket mind a közönségnek, mind jómagunknak (nevet). Mindig is érdekelt az újdonság, szeretem feszegetni a zene határait és boldoggá tesz, hogy nem tartozom bele csak a népzenébe, vagy éppen csak a popzenébe. Szeretnék megmaradni ebben a fura hangulatban, hogy néha átcsapunk ebbe, vagy abba, ám ez egyúttal nagyon nehéz is és felelősséget jelent jól csinálni. Bízom benne, hogy jó szívvel és lélekkel tudunk hozzányúlni a zenéhez és nem bántunk meg senkit.
WLB: Mit adott nektek a Nagyszínpad? Sikerült szélesebb körben ismertté válni?
SZB: A Nagyszínpad előtt már volt két teltházas lemezbemutató koncertünk a budapesti A38 hajón, nyári koncertmeghívásokból, fesztiválfellépésekből sem volt hiány, így nem kötöttük hozzá a sorsunkat. Ugyanakkor hatalmas megtiszteltetésnek éreztük, hogy a szakma egyáltalán gondolt ránk, hogy részt vehettünk a versenyen és nagyon hálásak vagyunk a közönségnek is, hogy ennyire támogattak minket. Természetesen sokban hozzájárult a zenekar népszerűsítéséhez a verseny, de talán abban segített a legtöbbet, hogy - köszönhetően például a tévés közvetítésnek - vidékre is eljuttatta az arcunkat, a képet a zenekarról, és a rádióban hallható dalokhoz végre kötni is tudtak minket az emberek. Mindig is azt gondoltam, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét, ha az ember helytáll, igyekszik mindenhová eljutni és azt muzsikálni, ami aznap este a legtöbb, akkor az emberek érzik, hogy az szívből jött. Ezt az utat próbáljuk járni.
WLB: A számaitoknak nagyon erős a képi világa, feldolgoztatok már Pilinszky, Radnóti-verseket, de dolgoztál együtt Grecsó Krisztiánnal is. Tervezel még közös munkát kortárs költőkkel?
SZB: Ha engem valaki megihlet, akkor azzal szívesen dolgozom együtt, Grecsó Krisztián pedig megihletett. Nagy boldogság találkozni egy író, alkotó emberrel. Azt gondolom, hogy minden kreatív ember számára tanulságos egy ilyen művészt figyelni, ahogy gyerekkoromban olvastam a Nyugatosokról, a kávéházakról, arról, hogyan találkoztak, vitatkoztak és üzengettek verseken keresztül egymásnak a költők. Ez mind a mai napig megvan, hogyan jeleznek egymásnak például a zenészek is titkos jelekkel, amit a közönség talán nem is nagyon ért, ezek nagyon finom dolgok, amely az előadók sajátja lehet. Jelenleg nem tervezünk mai magyar költőkkel lemezt, ami ugyan jó ötlet lenne, de egyelőre van sok saját gondolat. Szeretném leporolni az érettségi félelmeket a régi versekről is, és megmutatni, hogy az irodalom ma is él. A következő lámpafény továbbá az, hogy igenis ér szövegeken gondolkodni poposabb, rockos zenében is.
WLB: Miközben beszélgetünk, elfogyott egy-egy pohárka jó badacsonyi bor (Szeremley, illetve Laposa) – holott az a hír járja Rólad, hogy nem vagy egy nagy boros.
SZB: Sokat játszom – nem csak a táncház végett – boros közegben, pincékben, a bor nekem nem testidegen, nagyon szeretem a klasszikus, száraz, testes vörösborokat. Sokszor végighallgattam a lelkiségét is a szőlőnek, hogy miből lesz micsoda, hogyan történik az a fizikai része, míg a szőlőt az ember kikapálja, megérleli, megtermeli és eljut odáig, hogy végül bor legyen belőle. Mi is akkor dolgozunk a legtöbbet, amikor a színpadon vagyunk, közben viszont természetesen az érlelési időszak, amíg rátalálunk az alapanyagra, a szövegre, a dallamra, a muzsika ugyanúgy érlelődik. Rengeteg párhuzam van a zene-bor történetben. A Balaton, illetve azon belül is Badacsony egy olyan bortermelő központja, tájegysége az országnak, amely szerencsére kikerülhetetlen, megható és megtisztelő olyan bort inni, amely onnan származik, ahol már muzsikáltunk.
WLB: Idén nyáron rengeteget turnéztok, több helyen megfordultatok a Balatonnál, többek között a Strand fesztiválon. Milyen élmény volt?
SZB: Az augusztusunk talán életem első olyan hónapja, hogy többször van koncertünk, mint amikor nincs - ami hatalmas kihívás és pozitív félelemmel tölt el, hogy bírjuk-e majd fizikálisan, de azt gondolom, hogy az ember, amikor már a színpadon áll, már eszébe sem jut azt mondani, hogy miért is lehetne máshogy. Augusztus, nyár, Balaton, Strand: ez a fesztivál azért is kiemelten fontos, mert kötődik az MR2 Petőfi rádióhoz, amely szintén sokat segített és segít nekünk. A nagyobb fesztiválokon úgy jár-kel az ember, hogy keresi az egyediségeket. Mindegyik fesztivál más, a Strand azért kihagyhatatlan, mert vízparton van. Izgalmas, hogy nagyon más, mint a Sziget, a Volt, vagy a Campus… Máshogy mulatnak az emberek a víz közelségében, mások a szokások, emiatt tud hely közeli élménnyé válni. Nagy dolognak tartom, hogy a Balaton életben tud tartani egy ilyen fesztivált és büszke vagyok, hogy ennek mi is a részesei lehetünk.
