Dub Fx, azaz Benjamin Stanford utcazenészként kezdte pályafutását, ami miatt továbbra is annyira közvetlen mindenkivel, mintha nem valamilyen világhírű zenész lenne. Imádja a magyar közönséget, nemrég még a Random Tripben is zenélt az A38-on, 2013-ban pedig a Szigeten adta legjobb koncertjét. A Strand Fesztiválon azt mondta fáradt, ettől függetlenül ugyanolyan volt, mint mindig: két lábon járó energiabomba, most pedig minden jel arra utal, hogy szerdán az Erzsébet téren fog utcazenélni – ha a rendőrök nem kapcsolják le.

WLB: Hogy érezted magad a fesztiválon, milyen volt a közönség?  

Dub Fx: Magyarországon mindig nagyon jól szervezettek a fesztiválok. Bármikor jövök, fantasztikus a hangulat – és nem azért mondom, mert ezt várod tőlem. Szinte az összes itteni nagy fesztiválon játszottam már a Balatontól a Szigetig, úgyhogy tényleg szeretek visszajárni, mert mindig jó közönség vár.

WLB: Melyik volt a legkedvesebb koncertélményed nálunk?

Dub Fx: A tavalyi koncertem a Sziget fesztiválon fantasztikus volt. Alapból is nagyon-nagyon szeretem a Szigetet az emberek miatt, de a 2013-as évben talán az a koncert volt az összes közül a kedvencem.  

WLB: Megváltozott a hozzáállásod, amióta nem az utcán, hanem színpadon játszol ezreknek?

Dub Fx: Nézd, én ugyanaz az ember maradtam, aki voltam. Ugyanúgy zenélek, ugyanúgy életem szerelmével vagyok, aki máig az én világom egyetlen királynője. Az egyetlen különbség az, hogy lényegesen többet dolgozom. Régen bejártam a világot, oda mentem, ahová akartam, miközben pénzt kerestem. Könnyen és sok pénzt kerestünk az utcazenével, 6-700 eurót óránként, így meg tudtuk azt csinálni, hogy heti 2-3 napot dolgoztunk, egy furgonban laktunk, utaztunk városról-városra és elég jól éltünk. Ma már más a helyzet: leszervezett fellépéseim vannak, nem én vezetek városról-városra, hanem repülővel közlekedem. Már van egy házunk is, és folyamatosan dolgozunk, szóval jó ez így, élvezem a sikert.

WLB: Korábban a kiadódnál jelent meg egy fiatal magyar producer, Mongoose lemeze. Látogatásaid során megismertél olyan magyar zenészeket, akikkel szívesen dolgoznál együtt?  

Dub Fx: Elképesztő magyar zenészeket ismerek! Például egyszer voltam Pesten egy fantasztikus koncerten, ahol a Bin-Jip játszott, de nagyon kedvelem a Random Tripet is, Delov Jávor dobos ráadásul kedves barátom. Nemrég együtt jammeltem velük az A38 Hajón, jó móka volt.

WLB: Szerinted a zenészeknek többet kéne improvizálniuk, freestyle-ozniuk?

Dub Fx: Rengeteg olyan bandát ismerek, akik csak a stúdióban tudnak dolgozni, de számos olyan zenészt is is, mint Jávor, akik szeretnek kísérletezni. Személy szerint én azt gondolom, hogy ezen a pályán mindenkinek meg kell tanulnia improvizálni, egyúttal viszont ugyanolyan fontosnak tartom, hogy ismételjük önmagunkat, hogy gyakoroljuk ugyanazt a dolgot újra és újra. Az egyik nincs a másik nélkül - mintha autót vezetni tanulnánk.

WLB: Egyszer azt nyilatkoztad, hogy szinte sosem figyelsz a dalszövegekre, nálad az előadás módja visz mindent. Ez igaz?  

Dub Fx: Nem arról van szó, hogy a szöveg nem érdekel, de amikor látok valakit a színpadon, akkor valóban a lélek számít – ha pedig jó a szellemisége az egész előadásnak, az kivételesen felemelő tud lenni. Magamra sem úgy gondolok, mint énekesre vagy rapperre, sokkal inkább zenészként, vagy producerként – egyszerűen azért kezdtem el énekelni, mert nem találtam olyat, akivel együtt tudtam volna dolgozni.

WLB: Inspiráló és erőt adó zenét játszol. Mit szeretnél átadni a közönségnek?

Dub Fx: Az első és legfontosabb dolog, amit mindennél jobban ki szeretnék fejezni, az a pozitivitás. Nagyon könnyű manapság negatívnak lenni és számos együttes használja ezt a negatív attitűdöt kardként, mintegy azzal harcolva magát át a zeneiparon és válni valakivé. Ráadásul valamilyen okból kifolyólag menő negatívnak lenni, de ez nem az én utam.

WLB: Szövegeidben viszont gyakran kritizálod a médiát, fogyasztói társadalmat, politikát.  

Dub Fx: Ilyen világban élünk. Én azt próbálom elérni, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, ha manipulálni próbálják őket.

WLB: Tervezel valamikor utcai koncertet valahol Magyarországon?

Dub Fx: Ami azt illeti, elképzelhető, hogy fogok csinálni Budapesten egy utcai show-t kedden vagy szerdán. A központban, ahol az óriáskerék és egy park is van.  

WLB: Az Erzsébet téren?  

Dub Fx: Igen! Bár azt nem tudom, hogy a rendőrség lekapcsol-e majd (nevet).

Az interjú óta Dub Fx írt egy posztot Facebookon "Budapest!" felkiáltással, és közzétett egy kérdést, hogy "mit szólnátok szerda délután 6-kor egy utcai koncerthez"? Szóval minden jel arra mutat, hogy betartja az ígéretét, és az Erzsébet téren tényleg megtartja majd a nekünk is megígért utcai performanszt.