Jean Cocteau 1916-ban készített, 29 képből álló fotósorozatát harmadik alkalommal állítják ki a világon. A francia filmrendező a párizsi montparnasse-i művésznegyed bohém alakjaival, köztük az akkor 34 éves Picassóval töltött délutánját örökítette meg. A balatonfüredi Vaszary-villában lévő kiállítást nem csupán a kuriózumnak számító fényképekért érdemes végigjárni: az E.A.T. Archive-ból, a nemrégiben bezárt Szépművészeti Múzeumból és magángyűjtőktől is érkezett rajzokon és festményeken kívül egy Picasso-szobrot is láthatunk.

Balatonfüred és a Vaszary-villa ismét nagyot villant a Billy Klüver által, 1978-ban felfedezett fotósorozat kiállításával. A svéd származású Klüver rájött, hogy a 6x8 cm-es formátumú negatívra fotózott Jean Cocteau képek pontos készítési idejét a háttérben látható épületek árnyékai alapján meg lehet határozni. A nap aktuális állása és a fény beesési szöge alapján kiszámolta, hogy a fotókat 1916. augusztus 12-én készítette Cocteau, méghozzá délután fél egy és fél öt között. Az ehhez kapcsolódó különféle számításokat is bemutatja a Találkozás Picassóval – Jean Cocteau fényképei és Picasso művei című tárlat.

És hogy miért is olyan érdekes a készítés dátuma? Miért köti le a nézőt a több vitrint elfoglaló különféle számítások, rajzok és videók? A lényeg a sztori. Cocteau valószínűleg éppen a fényképek készítésének napján kérte fel Picassót az Erik Satie-val közösen írt, később az orosz balett által nagy sikerrel játszott Parade című darab vizuális arculatának megtervezésére. Ez Picasso számára is mérföldkő volt: ekkor tervezett először díszleteket és jelmezt a Cári Orosz Balettnek, és így ismerte meg első feleségét, Olga Koklovát.

Aztán azért is, mert a kiállítást nyitó két teremben bemutatott fotósorozatban található az első olyan fénykép is, amelyen Picasso mosolyra húzza a száját, ennek a ténynek a birtokában pedig lehetetlen nem visszamosolyogni a festőt ábrázoló képre. A legütősebb dolog pedig éppen a fotók amatőr jellegéből és a spontaneitásukból adódik. Egy sorstársi kapcsolatban lévő baráti társaság együtt töltött délutánjába pillanthatunk bele, ahol a szereplők nem utolsósorban a francia avantgárd művészvilág jelentős alakjai. Jean Cocteau fotói vélhetően az első olyan műtárgy-együttest képezik, amely a szimpla dokumentáción túl egy történetet is el kívánnak elmesélni, így akár egy film kulcskockáiként is értelmezhetők.

A kiállítás végén egyébként ügyesen váltogatják egymást a különféle technikákkal készült Picasso-műtárgyak, köztük a korai Mutatványos-sorozat különleges darabjaival, de az 1962-es A Nő című, magángyűjteményből kapott szobor is extra darab. További színfolt Picasso művei mellett Jean Cocteau 1930-as színes litográfiája, a Cantate. A legfőbb kuriózum mégis a Médiathèques d’Orléans-tól kölcsönzött Max Jacob keresztkönyve, amit Picasso baráti köszöntés keretében dedikált a barátja számára. A kis könyvecske a 29 fotó zömét bemutató belső teremben kapott helyett, ahová a szomszédos kiállítótérben elhelyezett diavetítő gép kattogásának a zaja is beszűrődik. Ez a 21. század technológia alapú művészettörténetének lehetőségeit is bemutató tárlaton kedves emlékeket idéző retro érzést is ad.