A Nyitott Balaton programsorozat második hétvégéjén is rengeteg balatoni programból lehet válogatni. Kiszűrtünk belőle ismét néhányat, hogy megkönnyítsük a keresgélést: jön mocsártúra, Kultkikötő-piknik, szerelmes biciklizés, Nyitott Kézilabda-akadémia és – amit már hetek óta emlegetünk – eldől az is, hol készül idén a Balaton Fagyija.

Szerelmesek kerékpártúrája, Siófok–Balatonvilágos

A balatonvilágosi magas part kilátóján nincs se torony, se csigalépcső, csak néhány pad. Mégis az elhelyezkedése, a rálátás a keleti medencére az egyik leghangulatosabb kilátóhellyé teszi, ahol a fűben ülve gyönyörködhetsz a Balatonban. Ide indul bringatúra a siófoki víztoronyban lévő Tourinform-iroda elől május 7-én és 9-én is. Az útvonal, bár emelkedik folyamatosan, nem megerőltető, visszafelé pedig sokáig csak gurulni kell. És hogy miért szerelmesek kerékpártúrája? Mert a világosi Panoráma-kilátónál található a szerelmesek hídja. Akár szereted az ilyesfajta romantikus giccset, akár nem, ez a túra egy tavaszi romantikus páros bicajozásnak kiváló. Ezt saját tapasztalatból tudjuk.

Kultkikötő-piknik, Balatonföldvár

Idén tizedik évadját kezdi meg a Balaton egyik legjobb nyári színháza, a balatonföldvári Kultkikötő. Az ennek fényében erősre sikerült nyári műsorfolyam kezdete előtt egy egész napos piknikre várnak mindenkit, május 9-én szombaton. Itt most színdarabok és koncertek helyett enni és inni lehet leginkább, például a Ki mit süt? desszertsütő verseny indulóinak kreációit, a nagy közös bogrács tartalmát vagy a kötcsei Gutman borpince borait. Vagy épp átfesteni a Kultkikötő épületeit.





Madarak és fák napja – a Kis-Balaton madárvilága  

A magyar Everglades mocsárvidékén, a Kis-Balatonon nincsenek aligátorok, más állatok, főleg madarak viszont elég számosan. Érdemes az év bármelyik időszakában felkeresni ezt a természeti és történeti látnivalókkal is gazdagon zsúfolt nemzeti parki területet. A madarak és fák napján azonban nem is lehetne jobb programot kitalálni, mint a Kis-Balaton madarainak megfigyelését szakértő kísérő segítségével. Előzetes regisztráció szükséges! Aki szívesen beevezne a madarak közé, egy mocsárral odébb menjen: a Nagyberekben kenutúrázni is lehet.



Itália és a Balaton napos oldala, Keszthely  

Itáliát és a Balatont összekeverni nem feltétlenül tűnik erőltetettnek, gondoljunk csak a Szent György-hegyi Tabunellóra vagy a környéken erődöket és villákat építő rómaiakra. A Balatoni Múzeumban is így gondolták, ezért a május 9-i családi nap ennek a jelszavával történik: láthatunk olasz veterán autókat, lesz fotókiállítás, római kori régészeti bemutató és gyerekfoglalkoztató, délután 4-kor pedig divatbemutató. A gyerekeseknek további jó hír, hogy aznap Halász Judit is koncertet ad Keszthelyen, a Goldmark Károly Művelődési Központban.

Lampionos strandparty, Balatongyörök  

Május 15-én kinyitnak a balatoni strandok, de már így is csak a kicsit még hűvös víz tarthat vissza a Balatonban fürdéstől. Balatongyörökön elé mennek a nyitásnak: Május 9-én szombaton élő zenés, lampionos strandpartival dobják fel a györöki strand hangulatát. A program naplementekor kezdődik, a Balaton Old Boys zenéje mellett pedig mindenki vendég egy pohár borra és pogácsára.

Balaton Fagyija 2015

Szombaton végre eldől, melyik lesz 2015-ben a Balaton Fagyija. A kőszárhegyi orda bazsalikomos narancspürével Balatonalmádiból vagy a gesztenyés álom a tavalyi győztestől, a balatonmáriafürdői Florida fagyizóból? A welovebalaton.hu-n sorban bemutattuk az indulókat, és azt is megszavazhatjátok, hogy a nevezők közül melyik fagyizó a kedvencetek. A lényeg, hogy egy kiadós fagyizást javasolunk bármelyik fagyizóban, amelyik elindult a versenyen, addig pedig szavazzatok!

Bortriatlon I. – Szürkebarát-túra, Badacsony

A badacsonyiak idén is megrendezik a Bortriatlont, ahol a sportemberi erőfeszítés leginkább az elfogyasztott borok mennyiségében mérhető. A Bortriatlon első állomása a Szürkebarát-túra a május 9–10-i hétvégén, mindkét napon 10 órától. A részt vevő badacsonyi pincékben mindenhol szürkebarátot lehet kóstolni. Nincs verseny  nyeremények nélkül: a túra során a minél több borcímkét összegyűjtők számíthatnak díjakra.

Nyitott Kézilabda-akadémia, Balatonboglár  

Egyik legsikeresebb sportágunk igazán megérdemli, hogy foglalkozz vele. Balatonboglár erre most kiváló lehetőséget kínál: ha nem nyúlt túl hosszúra a péntek este, akkor szombat délelőtt közelebbi ismeretségbe kerülhetsz a kézilabdázással az Urányi János Sportközpontban. Aznap az uszoda is fele áron használható, márpedig egy alapos kézilabdaedzés után a medence hűvös vizében a legjobb levezetni. Ezen a hétvégén ráadásul Paletta Bistrobar is kinyit a boglári kikötőben, így kiváló hamburgerekkel lehet pótolni az energiát.