A Veszprémi Állatkert egymilliárd forintból gazdálkodhatott, ebből épített orrszarvú kifutót, Elefánt Parkot és egy víziparkot pápaszemes pingvinekkel és borjúfókákkal, akiket ott etetnek mindenki előtt. Bejártuk az új részt, és megtudtuk, kitől várnak utánpótlást, és miért érdemes záráskor a szavanna környékén nézelődni.

Még építenek egy 5000 négyzetméteres alapterületű madárröpdét, ahova a skarlát íbiszek és a récék már megérkeztek, mi viszont még nem mehettünk be. Ezt június közepén adják át, addig csak elképzelni lehet, milyen lehet majd egy flamingóval farkasszemet nézni.

Az orrszarvú csorda három tagját a szavannának kinevezett réten láttuk - teljesen jó szomszédságban a zsiráfokkal és a zebrákkal. Közülük Pablo, a 2,5 tonnás jószág nyolc éve él Veszprémben, és annyira hozzászokott az itteni klímához, hogy megszerette a havat. Két nőstény is él vele már öt éve: Rebecca és Naruna. A szappanopera pedig itt kezdődik.

A nemrég épült, sűrű homokkal felszórt kifutóra érkezett egy új orrszarvú bika is, Rafiki. Őt komoly hátsó szándékkal hozták ide: kicsi orrszarvúkat szeretnének, mert az eddigiek alapján Pablónál még George Clooney is jobban ért a családapa szerephez. Viszont ez logisztikai feladatot állít a gondozók elé, mert a két bikát nem lehet összezárni. Nemes egyszerűséggel felöklelnék egymást.

Az állatkerti dolgozók szerint a nap egyik leglátványosabb része, amikor záráshoz közelítve beterelik helyükre a szavannáról az állatokat. Erre mindig 6 óra körül lehet számítani.

Egyikük mindig az új, 1000 négyzetméteres kifutón tölti a napot, a két nőstény és a másik hím pedig a szavannának kikiáltott nagy placcon pihen. Csak jóval később derül ki, hogy sikerrel jár-e a baba-projekt, mert az orrszarvúak legalább 16 hónapig vemhesek.

Az új Elefánt Parkot ősszel már láttuk, most pont akkor érkeztünk, amikor a kis elefántok faágakat ebédeltek.

A harmadik látványos újítás pedig a vízipark, amely eddig hiánycikk volt Veszprémben. A 16 pápaszemes pingvin Dél-Afrikában őshonos, ezért ők pont ugyanúgy szembemennek a sztereotípiákkal, mint a hóval barátságot kötött Pablo: a jó időt szeretik, a jeges víztől rosszul lesznek, így télen majd a pingvinházban lehet őket látogatni.

Egy nemzetközi fajkoordinátor javaslatára érkeztek ide Veszprémbe, és amiért ilyen sokan vannak, azt várják, hogy hamarosan kis pingvinekkel bővül majd a jelenlegi nagy család.

A vízipark másik medencéjében élnek a borjúfókák, amikor ott jártunk közülük csak Pierre hagyta abba az úszást egy kis időre. A négy fóka közül kettő érkezett Németországból, egy Franciaországból, egy pedig a szegedi vadasparkból.

A fókák vérbeli ínyencek, a tapolcai pisztráng szóba sem jöhet, helyette az Északi-tengerről érkezik havonta makréla, lazac és tintahal szállítmány. Minden nap délután egy órától nyilvános etetésen lelátóról is nézhetjük, hogyan ebédelnek.

A madárröpde átadásával most egy időre lezárul az állatkert fejlesztése. A következő lépést már tudják, de amíg nem nyertek rá pályázati forrást, addig nem árulnak el részleteket.

Szeptember 30-ig minden nap 9 és 18 óra között látogatható a Veszprémi Állatkert, a felnőtteknek 2400 Ft-ba kerül a jegy, gyerekek és nyugdíjasok 1600 Ft-ért mehetnek be, a nem gyerekek, de még diákok ennél 200 Ft-ért drágábban. Csoportos kedvezményekért és egyéb infókért érdemes a honlapjukat böngészni.