A Balaton környéke tele van fantasztikus titkos kis helyekkel, amik millió kiaknázatlan lehetőséget rejtenek magukban. Ez volt a helyzet az északi-parti Paloznakkal is, aztán 2007-ben jött Homola Szabolcs, a legjobb, ami a kis faluval történhetett. Egy üzletember, aki szerelmes a Balatonba, a borokba és a magyar kultúrába, a Homola Pincészet és Vinotéka megalapítása után gondolt egy még merészebbet, és a „jó borhoz jó zene is dukál” alapon megszületett a Jazz Piknik gondolata.

A kezdetekben még csak az aprócska falu lakói és a környékbeliek jelentették a közönséget, majd az évek során meglepő ütemű növekedésbe kezdett a fesztivál, ami nem is igazán fesztivál. Inkább valami bensőséges, nagyon emberi léptékű, életigenlő örömünnep, a bacchanáliák minden jó tulajdonságával, de arra nem jellemző visszafogottsággal. Fűben ülés, borszürcsölgetés, jobbnál jobb falatok, jazz és rendíthetetlen nyugalom.

Az idei év során biztosan a Homola névtől zengett Paloznak, ugyanis nemrég nyitották meg a Borteraszukat, ami egyben a Piknik legújabb helyszínéül, a Snétberger Központ jammelős helyszínéül is szolgál majd, ahol rögtönzött zenekarok állhatnak össze megismételhetetlen pillanatokat szerezve az augusztus 7-én kezdődő, kétnapos jazzmámor közönségének. Ezen kívül szintén a nyár újdonságának számító színfolt a Sáfránkert névre hallgató éttermük, aminek újhullámos szabad tűzi konyháját vétek volna nem meglátogatni a hétvége alatt.

Fesztiválokra nem jellemző módon, a klasszikus hot dog, hamburger, lángos triumvirátust messziről elkerülve a kitelepülő Terminál Étterem és a Baricska Csárda, olyan meleg harapnivalókkal szolgál, amik fogyasztása után nemhogy lelkiismeret-furdalásunk nem támad, még szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hogy kipróbáltuk azokat. Ezen kívül lesznek Tekeresvölgyi sajtok, Lollipop fagyik, a Tamás Pince szörpjei, a Homola Pincészet borai, valamint a Pörkölde kávék gondoskodnak arról, hogy legyen energiánk akár hajnalig magunkba szívni a tökéletes balatoni nyári estét.

A szervezők a gasztronómiai fogásokon kívül a zenei kínálat kiválasztásához is remek érzékkel nyúlnak, az utóbbi alkalmak egyre felfelé ívelő tendenciáját követve a hazai paletta kiemelkedő egyéniségeit és nemzetközileg elismert neveket is felvonultatnak. Folyamatosan figyelik az aktuális trendeket, hogy olyan programot alakíthassanak ki, ami igényes, de nem korlátozódik a vájt fülű közönségre és ahol mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Ebben a szellemiségben a nagyszínpadon fellépő jazz-funk-hiphop keveréket játszó Amoeba egy kis vérfrissítést ígér idén, de a megszokottabb vonalat kedvelők is elégedettek lehetnek, hiszen megtalálható lesz Fábián Juli & Zoohacker, Soul Surge, Candy Dufler vagy a világsikerű Jazzanova is. A Tájház udvarán a Homola Pincészet színpadon pedig Marosi Zoltán, a Pribojszki Mátyás Band és Little G. Weevil koncertjeit élvezhetjük.

A helyszínek között kényelmes sétával vagy TukTukkal lehet közlekedni, azok a látogatók pedig, akik nem a környékről jönnek, maradhatnak a klasszikus autóba ülős megoldásnál. Ha viszont nem szeretnék kihagyni a pincészet legkiválóbb borait, óránként közlekedik fesztiválbusz Balatonfüred és Balatonalmádi irányába, ami a szállás tervezését is nagyban megkönnyíti.