Kortárs galéria nyílt a siófoki ipartelepen

Amikor Siófok ipartelepén keresgéltük a régi élelmiszer-feldolgozó üzemet, nem véletlenül merült fel a kérdés: hogyan juthat bárkinek is eszébe kortárs galériát nyitni Siófok külvárosában, ráadásul szemben egy autószervizzel?

A kicsit romos ipari épületbe belépve aztán minden értelmet nyer: a szobrok pont helyükön vannak a kicsit kísérteties térben. Ráadásul több tonnás bronzszobrokat faragni, vagy hatalmas kerámiákat égetni enyhén szólva sem csendes és maszatolástól mentes mutatvány, egy ipartelepen viszont nem zavaró tevékenység.

A Képzőművészeti Egyetemen húsz éve szobrászként végzett Gácsi Barna Ferenc  a szobrászkodás minden műfaját megjárta eddigi pályája során. Dolgozott már fával, bronzzal, kerámiával és kővel, a galériájában kiállított szobrok pedig ezeket az anyagokat ötvözik.

Mostanában egyébként a fa dominál munkáiban. Az udvaron halmokban sorakoznak az erdőben talált érdekes alakú fa gyökerek és kiszáradt bonsaiok, amikből egy kőbika szarva vagy éppen egy másik állat feje lesz. A szobrász azt mondja, hogy már a fa megtalálásának pillanatában kész a fejében a szobor, visszatérve a műhelybe, már csak meg kell valósítania az elképzelését.

Három éve költöztek le feleségével Siófokra, azt mondja, hogy a másfél hónapos nyári buli időszaktól eltekintve, Siófok egy nagyon szép és élhető város, ami már kellően nagy ahhoz, hogy be tudja szerezni a szobrászkodáshoz szükséges anyagokat. Mióta ott él, a balatoni homokkő mint speciális anyag is időről-időre megjelenik munkáiban.

Állítása szerint szobrai egyfajta folytonos lélekkutatás termékei. Semmi másra nem keresi szobraival a választ, mint amire bármelyikünk az életében: hol a helyünk a világban, mi a viszonyunk a többi emberhez. „Szerencsés vagyok, hogy a kétségeim és a nagy pillanataim kifejezésére ott van nekem a szobrászat mint kifejező eszköz”- mondta nekünk Barna, miközben körbevezetett a tárlaton.

Munkáival ő is közvetíteni igyekszik valamit az embereknek a művészet erejéből. A galéria nemrég tartott megnyitójára készült el például az a súlyos terhet húzó emberalak, amit rögtön a bejárat mellett állított ki. A megfeszített arccal küzdő életnagyságú ember egy százéves, egykor hatalmas súlyokat mozgató hámmal vonszolja maga után a terhét. Ez egyelőre még csak egy raklap, rajta mobil telefonnal, orvosi műszerrel, gyógyszerekkel, általános iskolai biológia könyvvel.

A megnyitóra ugyanis mindenki elhozhatta azt a tárgyát, ami életének nagy lelki terhét szimbolizálja, és amit egy csendes szertartás keretében szívesen lerakna. A nyár folyamán a művész még szervez hasonló szertartásokat, gyűjti a tárgyakat  és ezután kezd majd bele a teher megformázásába. Azt még maga sem tudja, hogyan fog több száz tárgyat egy egésszé formázni, de az biztos,hogy minden egyes lerakott személyes teherből lesz egy darab abban a nagy tömegben, amit majd a küszködő ember cipel.

Gácsi Barna elmondta nekünk, hogy pályája elejétől kezdve csakis privát megrendelőknek dolgozik. „A politikától, a köztéri szobroktól mindig is igyekeztem távol maradni, mert ott soha nem kaphatsz teljesen szabad kezet”- mondja. Szerinte sokkal izgalmasabb dolgok jönnek ki abból a vákuumhelyzetből, ami a beszélgetéseik során közte és a megrendelője között kialakul. „Soha nem kívánságok alapján csinálok szobrot, mondjuk, egy szálloda kertjébe, hanem kitalálok valamit az adott térre és azt egyeztetem a megrendelőmmel.”