Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Bréking / balaton

szerkesztés

Költők versenyeznek jövő hétvégén Füreden

Szerzők

  • We Love Balaton

2015. 08. 28. 18:50

Szeptember 4-5-én 23. alkalommal rendezik meg ugyanis a Salvatore Quasimodo-költőverseny.

Idén minden eddiginél több, összesen 460 pályamű érkezett, köztük számos a határon túlról. A 600 ezer forintos fődíj mellett két különdíjat osztanak majd ki, és a hagyományoknak megfelelően átadják a Bertha Bulcsú-emlékdíjakat is.

Rendhagyó módon irodalmi gyerekprogrammal is készülnek a szervezők, így péntek délelőtt a debreceni Vojtina Bábszínház kortárs magyar költők műveire épülő előadását lehet megnézni. Szintén újdonság a bográcsozós, borozós irodalmi est, de a Vaszary Galéria is új kiállítással készül; a Vaszary 3x című tárlat a család művésztagjait mutatja be. Több kötetbemutatót is tartanak, köztük Szörényi László és Hamvas Béla műveivel, de nem marad el a névadó, Nobel-díjas olasz költőre való megemlékezés se a Tagore sétány melletti olasz ligetben. Részletes program: itt

Forrás: balatonfured.hu

Hasonló tartalmak

Admin mode