Ezt már szakmai zsűri is állítja, nem csak mi. A csopaki Szent Donát Szőlőbirtok kapta meg 2016 legszebb kisbirtoka címet.

Az ország egyik legszebb szőlőbirtokát a Balaton-felvidéken találjátok
A Bor és Piac Magazin ötödik alkalommal gyűjtötte össze a legszebb hazai borbirtokokat, idén a csopaki Szent Donát Birtok a 3. helyet szerezte meg, mellette pedig a Kisbirtok kategória győztese lett.
A válogatás során először közönségszavazással választanak ki tíz pincészetet, amelyeket tájépítészek, borászati és borpiacon dolgozó szakemberek látogatnak végig.
Minden döntős helyszínről hosszú leírás készül, a Szent Donátról egy hosszú, dicsérő cikkben kiemelték a csopaki épületet, amely szerintük összegzi a Balaton-felvidék népi építészetének legfontosabb elemeit: "A felső szinten a hatalmas, a közeli malomból vásárolt mestergerendán nyugvó fafödém alatt rendkívül hangulatos borkóstoló-, borozóterem található, a pincetér pedig bontott, ún. „grófi” téglából épült, látványa lenyűgöző és egyszerre idézi fel a középkori lovagtermek, valamint az uradalmi pincészetek hangulatát". Az épületet a Mérmű Építész Stúdió tagja, Szűcs Endre, a pincét pedig Heimann Ferenc tervezte.
A Szent Donát Birtok része a Márga Bisztró, amelyet mi is beválogattunk idén a 30 különleges balatoni étterem közé. Mind a bisztrót, mind az éttermet ősszel és télen nyitva találjátok, hétvégéken érdemes előre bejelentkezni hozzájuk.
A legszebb szőlőbirtok idén a szekszárdi Mészáros Pince és Borház lett, a második helyen pedig a mezőzombori Disznókő Szőlőbirtok végzett. A legjobb tízbe a Szent Donáton kívül négy balatoni birtok is bekerült: a Nyári Pince és a Szászi Pince Hegymagasról, valamint a Tagyon Birtok.