Még több színházi helyszín lesz, jönnek dokumentumfilmek, közben pedig az elektronikus zenét sem száműzik Kapolcsról.

Panoráma Színpad

A tavalyi Blue sPot Major 2016-ban már Panoráma Színpad néven fut, ami gyakorlatilag a nagyszínpadnak felel meg. Az összes fellépőt egyelőre nem árulták el, de ők már biztosan ott lesznek Kapolcson:

  • Erik Sumo Band
  • Palya Bea
  • Lajkó Félix
  • Hiperkarma
  • The Kolin
  • Ocho Macho
  • Elefánt
  • Kiscsillag
  • Irie Maffia
  • FIRKIN
  • Brains
  • Paddy and the Rats
  • a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató döntősei
  • A megszokott magyar zenék mellett bejelentették, hogy fellép egy izraeli bőgős, Avishai Cohen is, aki a jazzt ötvözi különböző népzenei stílusokkal. Valóban a jazz nála a kiindulópont, ezen a videón például majdnem négy percig szólózik.

Még több színház

Tavaly már Pintér Béla is betette a lábát a Völgybe, idén pedig még több alternatív társulat érkezik a Színház Színpadra. Táncszínházat hoz a Horváth Csaba által vezetett Forte Társulat, jön az idén 15 éves Maladype Színház, vagy a matematikusból lett táncos-koreográfus Szabó Réka, és természetesen hozza magával a Tünet Együttest is. A Színház Színpad udvarán a Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatói pedig gyerekeknek és felnőtteknek szóló színházi előadásokkal, dráma foglalkozásokkal, bábelőadásokkal és filmvetítésekkel készülnek.

Teljesen új és saját helyszínt indít a Nemzeti Színház Taliándörögdön, ahol minden nap más darabot adnak elő.

Dokumentumfilmek Völgye

Csatlakozik a fesztiválhoz a Budapest International Documentary Festival csapata is, akik az utóbbi két évben dokumentum filmes fesztivált szerveztek Budapesten. Nem, az egész fesztivált nem hozzák el Kapolcsra, de azért dokumentumfilmeket mutatnak nekünk a Völgyben.

Kata Borház és a basszus

Azt nagyon sajnáljuk, hogy a Klastromnál idén már nem lesznek programok, de az ott elkezdett elektronikus zenés vonalat nem űzték ki a Völgyből. Az NVC/Selected Sounds beköltözik a Kata Borházba, és a Harcsa Veronika Udvar éjszakai programsávjait tölti ki.

Ez mind jó, de mi lesz a Hello Wooddal?

Hello Wood alkotótábor idén is lesz, de az elkészült műveket nem viszik be Vigántpetendre, mint tavaly. Minden marad a tábor helyszínén, a Kapolcstól 1,5 km-re található Csórompusztán, így akit érdekel, hogy mi lesz a falu projekt folytatása, ide kell érte zarándokolnia.

Most pedig következnek további híreink

  • A Tilos Rádió két új helyszínnel készül
  • Hobo és a Modern Art Orchestra ismét közös színpadon lesznek
  • A Fonó Budai Zeneház beköltözik az Ősök Házába
  • Több helyszínen nincs változás: lesz Kaláka Versudvar, Momentán Udvar, Folk Udvar és Muharay Udvar
  • A Design Terminál Udvarról egyelőre ugyanúgy nincs hír, mint arról, hogy mi lesz magának a Design Terminálnak a sorsa