Külföldi headliner érkezik Kapolcsra, miközben Pintér Béla, egy improvizációs társulat és Vidnyánszky társulata is feltűnik.

Óriási változáson idén nem megy át a Művészetek Völgye. Persze, lesznek újítások, amelyekről rögtön beszámolunk, de marad az összművészeti fesztivál jelleg, marad a rengeteg árus, marad Katlan Tóni és marad a szándék, hogy a Völgy egyszerre ápolja 26 éves hagyományait, miközben próbálja magába szívni a XXI. századból mindazt, ami számára értékes lehet.

Arról már beszámoltunk, hogy a fesztivál nagyszínpada MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpad néven folytatja, de számunkra is újdonság, hogy már külföldi headliner is lesz Kapolcson. Fellép ugyanis a Morcheeba zenekar új felállása, a Skye and Ross from Morcheeba. A magyar zenekarok közül a korábban bejelentett nevek mellett fellép még a Budapest Bár, vagy a FISH!, az Erik Sumo Band pedig egyetlen koncertjét adja majd itt.

Egy másik újítás, hogy a Művészetek Völgye idén sokkal hangsúlyosabban nyit a színház felé, mint az elmúlt években bármikor. Kitelepül a Nemzeti Színház Nemzeti-Szín-Tér néven, bemutatják a Psychét Weöres Sándortól, vagy a 2010-es Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) legjobb előadását, a Fodrásznőt is.

A taliándörögdi Színház Színpad izgalmas helyszín lehet: fellép a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, Mácsai Pál, valamint egy ígéretes koprodukció is: ezen együtt dolgozik Müller Péter Sziámi és Pintér Béla Társulata. Ugyanígy Taliándörögdön lesz egy filmes helyszín, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak alkotásai mellett nagyszerű nemzetközi dokumentumfilmeket is láthatunk a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) csapata hozza el.