Kortárs olasz festő a Kogart Tihanyban, a Nemzeti Színház kitelepül Kapolcson, Vonyarcvashegyen és Balatonlellén pedig kertmozikat nyitottak újra. Összeszedtük, hogyan lehet művelődni két hekk, egy vízikutya és néhány nagyszínpad előtti ugrálás között a nyár folyamán.

Színház

Június 24. - augusztus 27.: Kultkikötő – Balatonboglár, Balatonföldvár és Balatonfenyves (MOL Nagyon Balaton)

Idén tizenegyedjére vet horgonyt a kultúra a déli parton: Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen a napfordulóval elkezdődik a kulturális szezon Kultkikötő néven. A programsorozat „Víz-Tiszta-Kultúra”-jelszóval a balatoni nyár sokszínűségéről összművészeti fesztiválként tesz tanúbizonyságot színházzal, zenével és tánccal. A hazai kulturális élet színe-java közül kiköt például A csemegepultos naplója, azaz a fiatal pesti író, aki egy szép napon elhatározza, hogy egyedülálló és csemegepultos lesz a Vásárcsarnokban, valamint a Mindent Éváról, amelyben kiderül, hogy mi lesz, ha a lelkes színházrajongó bejut kedvenc színésznőjének öltözőjébe.

Július 22. - 31.: Művészetek Völgye 2016 – Kapolcs és a környező falvak (MOL Nagyon Balaton)

A Művészetek Völgye idén hangsúlyosabban nyit a színház felé, mint az elmúlt években bármikor. Megnyílik a Nemzeti-Szín-Tér, azaz kitelepül a Nemzeti Színház és nem mellesleg bemutatják Weöres Sándor Psychéjének színpadi változatát, de a taliándörögdi Színház Színpad is izgalmas helyszín lesz, hiszen fellép a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda és Mácsai Pál is. Emellett pedig saját helyszínnel készül a 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem, ahol a hallgatók interaktív-kísérleti előadásokra hívnak mindenkit. A visszajáró Momentán Társulat ismét saját udvart kap, ahol egy improvizatív teleregénnyel rukkolnak elő.

Július 8. - augusztus 27.: Tihanyi Szabadtéri Játékok

A Tihanyi Szabadtéri Játékokat Bujtor István indította útjára évtizedekkel ezelőtt: a Belső-tó partján nyári előadásokat tartanak évente két hónapon át. Idén minden tekintetben klasszikusok kerülnek terítékre a part menti dombokon: a Budapest Bár nyitókoncertje után lesz A szív hídjai, Vuk, Lúdas Matyi és Indul a bakterház, de a klasszikus, elcserélt bőröndökre és egyéb félreértésekre épülő komédiák sem maradnak el.

Július 28. - augusztus 12.: XVII. Keszthelyi Nyári Játékok

A Keszthelyi Nyári Játékokat első alkalommal Básti Juli és Puskás Tamás kezdeményezésére rendezték meg 2000 júliusában a Festetics-kastély kertjében. A napjainkra már hagyománnyá vált eseményt idén július 28. és augusztus 12. között rendezik meg, idei főszereplője pedig a Centrál Színház Ma este megbukunk című előadása lesz, amit tíz alkalommal adnak elő a fesztivál keretében, mielőtt a jövő évadban bemutatnák a Broadway-n. A produkciót Mark Bell rendezi, ő ugyanezzel az előadással Londonban egyszer már Olivier-díjat nyert.

Kiállítás

Május 1. - július 17.: Matteo Massagrande – Tihany

Matteo Massagrande a kortárs olasz festészet realista vonalának kiemelkedő alkotója. A munkásságának fókuszába került, letűnt korok emlékét idéző épületbelsők ábrázolása kapcsolatot teremt múlt és jelen között. Legújabb képei május elsejétől július középéig tekinthetőek meg a KOGART Tihanyban.

Április 28. - október 2.: Kiállítás Széchényi Pál érsek múmiájának kutatásáról – Veszprém

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum az ősz közepéig vendégül látja a Győri Hittudományi Főiskola Szerzetes, főpap, hazafi: Széchényi Pál – A nagycenki múmia kutatása című vándorkiállítását. Magyarországon most először interaktív installáció segítségével ismerkedhettek meg a múmiakutatással: megfoghattok és megvizsgálhattok egy álmúmiát, illetve a kezetekbe vehetitek a Széchényi Pál múmiájának CT-felvételeiből létrehozott koponyamásolatot, de a tárlatban megnézhettek több más, ásatásból előkerült csontvázat is. Emellett rézlapra készült metszeteket, szobrokat és karcokat is kiállítottak, hogy az antropológiai kutatás látványosságait a vakok és gyengénlátók is élvezhessék.

2015. június 13. - 2017. december 31.: Cilinder és lokni - Osztrák biedermeier képek a Szépművészeti Múzeumból – Balatonfüred

A Vaszary Galéria füredi kulturális élet origója: az ex-prímási nyaralóból képtárrá alakított épületben idén nem kisebb nagyságok fordultak meg, mint Albrecht Dürer és Jovánovics György. De az időszaki kiállítások mellett a kiállítótérré alakított egykori szobákban 2017 végéig a látogatható a Szépművészeti Múzeum kollekciójából kiválogatott reprezentatív tárlat, a Közép-Európa XIX. századi mainstreamjének, a biedermeiernek szentelt Cilinder és lokni című kiállítás.

Július 2. - augusztus 5.: Szőr/mentén. Állatmesék Szentbékkálla

A szentbékkállai Pegazus egyszerre közösségi tér, étterem és befogadója kortárs kiállításoknak. Július 2-án, szombaton nyíló tárlatuk, a Szőr/mentén. Állatmesék. címet viseli: Nagy Gabriella tájképeire meghökkentő helyzetekben kerülnek rá az állatok, melyek egyszerre abszurd és mágikus teremtmények, Kovács Gergely szobrai humorosan mutatnak rá az ember és az állat közös gyökereire közmondások vagy közismert szókapcsolatok megjelenítésével, Szöllősi Géza meghökkentő taxidermiái, azaz preparált állatai pedig egyszerre horrorisztikusak, humorosak, hátborzongatók, tragikusak és ironikusak.

Július 8. - augusztus 21.: B L U  Szentbékkálla

A Szőr/mentén. Állatmesék mellett július 8-án 18:00-kor B L U címmel nyílik csoportos kiállítás a Pegazusban. A tárlat a TOBE Gallery által képviselt venezuelai és magyar fotográfusok, valamint argentin, venezuelai és spanyol kollázsművészek munkáiból ad válogatást. A kiállítás megtekinthető július 9-től augusztus 21-ig kedd kivételével minden nap 11:00 és 24:00 között.

Július 21. - 24.: ARTplacc Kortárs Művészeti és Design Fesztivál – Tihany (MOL Nagyon Balaton)

Az ARTplacc hatodik alkalommal hozza össze a kortárs művészeti szcénát a Tihanyi-félszigeten. Bár a pontos programot egyelőre nem tették közzé, de filozófiájuk szerint a cél a lehető legnagyobb sokszínűség, azaz törekvés arra, hogy a kiállítók-fellépők között olyan ismert, valamint feltörekvő fiatal jelenségek szerepeljenek, akik haladó szellemiségükkel és karakteres művészetükkel a kortárs kulturális élet értékeit képviselik.

Elfelejtett múzeumok

Reneszánsz Szex- és Erotikus PanoptikumKeszthely

Azt már tudjuk, hogy Keszthely nem csupán hamisítatlan múzeumváros, de egyedülálló is a maga nemében: hol található még egy olyan települést, ahol megfér egymás mellett egy költőfejedelem feleségének emlékháza és a Reneszánsz Szex- és Erotikus Panoptikum? Az utóbbi – csak 16 éven felülieket fogadó – tárlatot három év alatt készítették el a Képzőművészeti Egyetem hallgatói, akik modellt is álltak a szobrokhoz. A kiállítás a reneszánsz pajzánkodástól a felvilágosodás szabadosságán át a Kámaszútra gyönyöréig húzódik, de művészettörténeti érdekességként Az ember tragédiáját illusztráló Zichy Mihály néhány pajzán rajza díszíti a falakat. Sokatmondó lehet a habozók számára a hely egyetlen értékelése Foursquare-en: „Érdekes”.

Szendrey Júlia Emlékház – Keszthely

Szendreytelep neve nem kecsegtet túl nagy meglepetéssel, ha sikeresen tettük le az érettségit és azt kérdezik tőlünk, hogy vajon kinek az emlékháza található ott. Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia született itt 1828-ban, majd a száznyolcvan évvel későbbi felújítás során itt állították fel az ország első Szendrey-szobrát. Itt találjátok Tóth Éva képzőművész Júliát ábrázoló babáját, amely Petőfiné ruhatárának egyetlen megmaradt darabja alapján lett felöltöztetve.

József Attila Emlékház – Balatonszárszó

József Attila Balatonszárszón töltötte utolsó napjait. Az egykori panziót – amelyben 1937 decembernek első napjait töltötte – múzeummá alakították az ezredforduló után és az épületében nemrég új emlékkiállítás készült Idesereglik, ami tovatűnt címmel. De a kiállítás megtekintése mellett megismerkedhetsz a költő apjának foglalkozásával és szappant főzhetsz, vagy a '30-as divatját és hangulatát bemutató szobában próbálhatsz fel korabeli ruhákat.

Amazon Ház Látogatóközpont Keszthely

Hosszú ideig tartó renoválás után olyan tárlatot rendeztek be a hajdani XVIII. századi fogadóban a főúri utazások koráról, hogy a romantika és a technika rajongói egyszerre szórakoznak majd nagyon jól. Zötykölődő hintók, kurblizható ősautók és kézműves piac is található az udvarban, de a Festetics-család pálmaháza szintén a közelben van. Az Amazonba baráti a belépő, de többféle kombináció is létezik más városi múzeumokkal.

Nosztalgia Múzeum, Látványtár és Giccs Múzeum – Keszthely

Karády Katalin búgó hangja, faszenes vasaló, fröccsöntött műanyag szobrok és retró „vetkőzős” golyóstollak, tehát nosztalgia és giccs minden mennyiségben! A múzeum célkeresztjében elsősorban a mára már ízlésvilágunkból igencsak kikopott dísztárgyak állnak, de időszaki kiállításai nem feltétlenül mind a giccs kategóriájából kerülnek ki. Az idei nyár Írómasinák a XIX. században névre keresztelt időszaki kiállítása június 5. és 26. között tekinthető meg: a tárlat a kezdetleges, több tíz kilós csattogó masináktól az akkoriban modernnek számító elektromos írásrögzítőkig idézi meg a digitális korszak előtti időket.

Kertmozi - Kitört a reneszánsz

Bár pár éve már emlegetik, hogy ismét reneszánszukat élik a balatoni kertmozik, az idei évre azonban ez hatványozottan igaz, hiszen Balatonlellén és Vonyarcvashegyen is feltámad egy-egy már elsiratott mozi.  A legtöbb kertmozi műsora már kiderült, így a nyár folyamán a többi kertmoziba is érdemes ellátogatni: