látnivalók & kultúra

szerkesztés

Feltámadnak a balatoni kertmozik! De miért most?

Szerzők

  • We Love Balaton

2016. 06. 06. 15:18

Már megírtuk, hogy az idei nyár is a kertmoziké lesz, hiszen a lellei kertmozi után a vonyarci is feléledt. Kifaggattuk őket, milyen újdonságokkal készülnek, és miket őriznek meg a műanyag székes retróból.

Amikor két évvel ezelőtt összeszedtük előbb az északi, majd a déli part kertmozijait, csak nyolc versenyzőt találtunk, közülük pedig azóta egy (az Alsóörsi Kocsmamozi) be is zárt. A folyamat azonban megfordulni látszik, hiszen tavaly Balatonakali kertmozija nyitott újra, múlt héten pedig a vonyarcvashegyi és a balatonlellei versenyző is bejelentette visszatérését.

„A kertmozik tönkremenése egy kétfrontos támadás eredménye: egyrészt egyre kevesebb látogatót vonzottak, hiszen régi, 1-2 hónapos filmeket vetítettek, másrészt nagyjából 3-5 éve megtörtént a digitális átállás, így az analógnak vége a Balatonnál” – mondta nekünk Pálffy Mátyás, a Fövenyesi kertmozi üzemeltetője. „A fordulópont akkor következett el, amikor kiharcoltuk a mozigépek bérleti konstrukcióját. Azóta a balatoni kertmozik a használt belga gépek bérlésével születtek újra.”

Fotó: Sebestyén Blanka - We Love Balaton

Ennél még fontosabb, hogy vége azoknak az időknek, amikor kizárólag lejárt szavatosságú poénokkal leterhelt Adam Sandler-filmekre ülhettünk be. Mátyásék több mozit is üzemeltetnek a Balaton partján, és mindegyik helyre hollywoodi premierfilmek is érkeznek, amelyeket az egész világon idén nyáron mutatnak be. Ilyen a Szemfényvesztők 2, vagy A függetlenség napja – Feltámadás.

Megkerestük a két idén újranyitó mozit, hogy meséljenek az idei, illetve a hosszú távú terveikről.

Balatonlelle kertmozi

A lellei kertmozi 2013-ban káptalanfüredi mozival együtt zárt be, mert a mozik digitális átállásakor 35 mm-es drasztikusan csökkent az analóg kópiák száma, a digitális átállás pedig közel húszmillió forintos beruházást igényelt volna. A siófoki Sió Mozi brigádja azonban idén látott a moziban perspektívát, így némi „dzsungelmentesítést” követően rendbe hozták a mozit.

Az eredeti 35 mm-es vetítőgép helyére a multiplex mozikat idéző digitális vetítőgép és Dolby Digital 5.1-es hangrendszer került, de a 370 férőhelyes nézőtér székei a „nem is lenne kertmozi fapados székek nélkül”-elv jegyében a helyükön maradtak. A retró hangulatot frissíti, hogy a büfé a képarányokhoz hasonló multiplex-kínálattal áll elő, így lesz popcorn, üdítők és nachos is.

Panoráma kertmozi

A korábban csak „vonyarci mozi” néven emlegetett helyszín júniusban Panoráma kertmozi névvel nyit ki újra. Az 1985-ben épített kertmozit még 2012-ben adták ki egy magánvállalkozónak, aki úgy döntött, nem üzemelteti tovább. Az önkormányzat által idén ismét kinyitott moziban június 25-től augusztus 31-ig biztosan, de jó idő esetén még szeptember első két hetében is lesznek vetítések. A renovált mozi fapadjait újrafestették és büféje is kinyit a kertmozis menünek számító pattogatott kukoricával és üdítőkkel.

A Panoráma név miértjére rákérdezve megtudtuk, hogy a név a XXI. századra már ritkaságszámba menő, ívelt „panoráma széles vászontól” ered, mivel a kertmozi még őrzi az eredetileg 70 mm-es filmekhez vetítéséhez tervezett vásznát. A gépház korábbi „lakója” egy Meo 5X típusú 35 mm-es vetítőgéppár volt a roló lehúzása előtt. Ezután is megmaradnak, de már csak mementóként, mert egy digitális vetítőgép csatlakozik hozzájuk.

Történetének első két évtizedében a szabadtéri színpadnak is alkalmas, 520 férőhelyes moziban koncerteket és előadásokat is tartottak, így a jelenlegi igazgató jövőre már szeretne meghívni előadókat.

A címlapi kép a révfülöpi kertmoziban készült.

Hasonló tartalmak

Admin mode