Macklemore a magyar fociválogatott mezében adott koncertet a Balaton Sound 0. napján. Zamárdit és a Balatont nem emlegette, Budapestet annál többször.

Erősen bekezdett a Balaton Sound egy Macklemore-koncerttel rögtön a 0. napon. Az amerikai rapper - mint ahogy a világsztárok ilyen koncerteken mindig -, sokszor elmondta, mennyire csodálatos a közönség és az egész ország. Kiderült, hogy egy napot Budapesten töltött, kifejezetten tetszett neki a város, szó szerint azt mondta: "Lehet, hogy Budapest lesz a következő kedvenc országom", majd azt is hozzátette, hogy még ide is költözne. A koncerten eljátszotta legfontosabb slágereit a Thrift Shoptól kezdve a Downtownig, amikor pedig a melegházasság mellett kiálló Same Love következett, tartott egy monológot arról, mennyire fontos, hogy tiszteljük egymás bőrszínét, vallását, nemi identitását.

Megnéztük magasból is a koncertet, szerintünk innen érdemes igazán nézni a nagyszínpad főfellépőit.

Címkék