Gulácsy Lajos nem az a fajta festő, akinek művészetét percek alatt megérthetjük, befogadhatjuk, megélhetjük. Nála a művészi kvalitáshoz komplex, képzeletbeli világkép is társult. Kitalálta magának Na’Conxypant, és saját életét is e magánmitológia szerint alakította, amelynek a jelmezekbe öltözés és a Dante-alteregó is része volt. Központi figurái szinte mindig rejtélyes nőalakok, akik nem ritkán ködös, hol képzeletbeli, hol valóságos itáliai tájban jelennek meg előttünk. Ez a különös és intim világ elevenedhet meg előttünk, ha időt szánunk a tihanyi kiállítás megtekintésére.
Néhány hete láttuk ugyanitt Matteo Massagrande magával ragadó kiállítását: bár a víziókból táplálkozó Gulácsy és az olasz festő – első ránézésre fotorealisztikusnak tűnő – festészetében látszólag nincsen túl sok közös vonás, valójában mindkét alkotónál a felszín mögött kell keresnünk valamit. Ez a kísérőszövegekben szinte banálisan gyakori szófordulat kettejük esetében abszolút indokolt, hiszen mindketten – mögöttes tudás nélkül nem feltétlenül érthető – komplex világképet, filozófiai rendszert, a valóságot, az emlékeket és az álmokat színekké és képekké keverő gondolkodásmódot alakítottak ki.
Gulácsy Lajos 1882-ben született Budapesten. Bár lényegében autodidakta volt, már 17 évesen kiállították egy képét – a szigorúságáról és elitizmusáról híres – Műcsarnokban. Több külföldi utat tett, a reneszánsz hangulatú olasz kisvárosokba rendszeresen visszatért. Idegrendszere az első világháború kitörésének hírére összeomlott. 1917-ben elmegyógyintézetbe került, vakságával pedig végérvényesen lezárult alkotói periódusa. 1932-ben halt meg.
Művészetét – akárcsak a másik zseniét, Csontváryét – lehetetlen besorolni, hatott rá az itáliai reneszánsz élményekből táplálkozó angolszász preraffaelizmus, a szecessziós szimbolizmus és az expresszionizmus, de egyaránt merített a németalföldi barokk mesterektől és a rokokó művészetéből is.
A Gulácsy álmai című, október elejéig látható kamaratárlat olyan jellegzetes témákra és motívumokra fókuszál, mint a kertek, a reneszánsz és rokokó jelenetek, a női portrék, a szerepjátékos szituációban bemutatott önarcképek és a saját maga által megalkotott Na’Conxypan mesevilága. A művek jelentős része magángyűjteményből került most Tihanyba.
A nagyjából ezen tematika szerint elhelyezett képeket kísérőszövegként irodalmi idézetek színesítik. „A Tik-tak ball hef zengő hangja eljutott a fülembe, és sietve mentem a hosszú úton végig, ki a régi városnegyedbe, hol ilyenkor népünnepély van. Tarkabarka csoportok verődnek össze a piskóta-házak között. Bollboll anyó cukrászdájában a piripiri kék gyerekek, a vakolatgyerekek összejöttek. Az apró leánykák, mint fából faragott babák néztek ki széles malomkerék nagyságú szoknyájukban, mely olajos festékkel volt kipingálva. Óriási rózsák sárgaarany cirádáikkal szegélyezve üveggyöngy hajócskákkal túlontúl elhalmozva csillogtak és villogtak a ruhákon. Na’Conxypan-i gavarok édes brosk szivarkákat szíva toronymagas cilinderjeikkel és csatos topánkáikban úgy néztek ki, mint porcelánból készült csecsebecsék ” – olvashatjuk a falakon Gulácsy Na’Conxypan-i délután című írásából vett idézetet, aminél jobban mi sem tudnánk szemléltetni ennek a személyes mesevilágnak a hangulatát.
