A Balaton arcai sorozatunkban ezúttal Czittel Lajossal beszélgettünk, akinek Sirocco nevű vitorlása szinte mindig vízen van. Hatalmas fehér, piros-sárga mintás vitorlája hozzátartozik a Keleti-medence látképéhez, mint a tihanyi apátság két tornya. A kormánynál is ő, azaz Cimbi ül, akinek neve összefonódott a Siroccóval, de a másik két 75-ös cirkálóéval is, a Nemere II-ével és a Lillafüredével, mivel ő mentette meg, újította fel, majd bocsátotta vízre őket.
WLB: Hajóépítő vagy, de nem a szokásos anyagokkal dolgozol. Milyen hajókat építesz?
Czittel Lajos: Számomra a hajó fából van. Műhelyemben elsősorban fahajókkal foglalkozunk: építünk, felújítunk, kívül-belül. Eredetileg hajómérnök szerettem volna lenni, aztán elmentem a Füredi Hajógyárba, és kiderült, hogy a hajókat vasból építik. Meg műanyagból. Na, ezzel nem akartam foglalkozni! Régen az összes balatoni vitorlásszakosztálynak voltak hajóépítő műhelyei, ahol a mesteremberek karbantartották a szakosztály hajóit, újakat építettek – fából. Ez viszont már érdekelt engem, így hajómérnök helyett hajóépítő lettem, egy barátommal ketten voltunk az utolsók akkor, akik ezt tanulták, utánunk befejezték a faképzést egy jó időre, mert divatba jöttek a kompozit anyagok. Aztán amikor letették a Főnix nevű klasszikus hajó gerincét, újraindult a képzés is, és szerencsére egyre több régi hajót újítanak fel az eredeti stílusban.
WLB: Honnan a vitorlás hajók szeretete? A Balatonnál nőttél fel?
C. L.: Püspökladányban születtem, tehát viszonylag messze a víztől, bár sokat voltam Almádiban is. A szüleimnek semmi közük nem volt a vitorlázáshoz, engem egyfajta jellemi kötődés vonzott a vízhez. Már gyerekként is rengeteget ültem a parton, és csak néztem a hajókat, aztán próbálkoztam vízi járművek építésével is: hordókból, deszkákból tutajt készítettünk, apámmal egy kis csónakra vitorlát barkácsoltunk. 13 évesen már tudtam, hogy én ezzel fogok foglalkozni.
WLB: Akkor a Czittel család nem tartozik a balatoni vitorlásdinasztiák közé, mint a Litkey, Holovits, Majthényi.
C. L.: Nem, a szüleim furcsállták is, milyen úri sportokat űzök: ha van szél, vitorlázom, ha nincs, teniszezem, télen pedig vár a sípálya.
WLB: Hogy jött a képbe a Sirocco?
C. L.: A Siroccót Izsák Szabolcs többszörös olimpikon kezdte el felújítani a 90-es évek elején, ám sajnos elhunyt, amikor a mű kétharmadánál járt. Az ő munkásságát folytató kurátorcsapat kért fel engem, hogy fejezzem be, és üljek a kormányához. Én meg feladtam a biztos, 18 éve tartó állásomat érte, és azóta zajlik ez a történet, idén 23 éve.
WLB: Te újítottad fel a másik két 75-ös cirkálót, a korábbi Kékszalag rekorder Nemere II-t és a Lillafüredet is.
C. L.: A Siroccón lett csapattag Láng Róbert, akinek annyira megtetszett ez a típus, hogy ő is szeretett volna egyet. Azt ajánlottam, hogy ne újat építsünk, hanem újítsuk fel az akkor partra került Nemere II-t. Így történt, 2000 óta Robi viszi. A harmadik hajóért, a Lillafüredért már tudatosan lobbiztam, szerencsére az is már jó pár éve stabil csapattal, sikerrel szeli a Balatont.
WLB: Mi lesz a következő projekt?
C. L.: A Hungária nevű cirkálón dolgozunk most, aminek szintén szép pályája volt: az 1928-as amszterdami olimpián képviselte hazánkat, igazi vitorlázásra, versenyzésre termett hajó!
WLB: Kialakulhat érzelmi kötődés ember és hajó között? Vagy ez egy használati tárgy, egy jármű csupán?
C. L.: Abszolút kialakulhat érzelmi kötődés! Én már összeforrtam a Siroccóval, 16 hónapig tartott a felújítás, rengeteget simogattam, foglalkoztam vele, el sem tudnám képzelni nélküle az életemet.
WLB: Milyen érzés, amikor az ember gyermeke téli álmot alszik? Hogy bírod az év felét vitorlázás nélkül?
C. L.: A vitorlázásban a téli álom normális dolog, elfogadtam, sőt, szeretem az évszakok váltakozását. Bár kicsit szomorúan tesszük el október végén a hajót, de szükség van erre a kis pihenőre, hogy aztán tavasszal feltöltődve, lelkesen rakjuk újra össze, majd vitorlázzunk rajta egész nyáron, szinte minden nap.
WLB: A Siroccót valóban sokat látjuk! Nem szoktad meg – esetleg nem unod – a Balatont ennyi év után?
C. L.: A Balaton a szívem csücske! A száraz években folyton aggódom, túléli-e, hiszen csak érkezik bele a hordalék, eliszaposodik. Csak engedjük le a sok vizet a Sión, pedig ez hihetetlen érték! Nem leengedni kellene, hanem kikotorni a medret, az iszapot pedig felhasználni, hiszen köztudottan jó termőföldjavító. Keszthelyen volt is erre egy kezdeményezés, aztán kitalálták, hogy az iszap veszélyes hulladék, így az egész művelet nagyon bonyolulttá és költségessé vált.
WLB: Most is éppen a vízre készülsz. Milyen számodra a tökéletes vitorlázóidő?
C. L.: Hármas szél (12–19 km/h-s) fújjon, olyankor minden vitorlát fel tudok húzni. Ne süssön verőfényesen a nap, játsszanak a felhők az égen, de az eső ne essen. Ha a Kékszalag napja van, akkor ne fújjon északi szél, mert abban csak menni kell, falni a kilométereket, nincs benne taktika. Persze a Balatonon ritkán fúj sokáig egy irányból a szél, kiszámíthatatlan a tó – éppen ettől olyan izgalmas, hogy bármi lehet!
