Kezd megtelni a Balaton, szinte lehetetlen már szállást találni a következő hetekre. Több helyet megkérdeztünk, kempingeknél még érdemes próbálkozni.

Az augusztusi hétvégék a balatoni szállások végső kapacitását feszegetik: a Szállás.hu vagy a Booking.com alig 5-10 szabad szálláshelyet mutat, ha a Balaton egész területére keresünk. A Booking felülete szerint erre a hétre a szállások 98%-a, a következőre pedig a 97%-a már elkelt, a maradék 1-2 szoba pedig leginkább a sokcsillagos szállodákhoz tartozik - 40-50 ezer forintos éjszakánkénti ár környékén. Megkerestünk több Tourinform-irodát és mindenhol megerősítették: a Balaton annyira népszerű, hogy szabad szállást még nagyítóval is nehéz találni.

A siófoki irodában azt mondták, hogy a szálláshelyek náluk teljesen megteltek, szinte lehetetlen volt az elmúlt hetekben szabad szobákat, apartmanokat kivenni. A siófokiak szerint vendégeik nagy része Magyarországról érkezik, külföldről pedig Németországból és Ausztriából jönnek legtöbben, de lengyelek, szlovákok, csehek és oroszok is érkeznek. Azt külön megjegyezték, hogy "a szállásadók visszajelzése alapján lényegesen csökkent a holland fiatalok száma".

Zamárdi Tourinform-irodáját vezető hölgy elmondása szerint utoljára "az NDK-s időkben" volt ekkora a kihasználtság, mivel egy hete nem tud semmilyen szálláshelyet ajánlani a környéken. Hozzátette, hogy a nála érdeklődő nyaralók szinte kivétel nélkül mind magyarok.

A túlparton a balatonfüredi iroda munkatársának elmondása alapján nem csak Balatonfüred, hanem az egész környék tele van: Alsóörsön, Csopak és Paloznakon is pontosan ilyen a helyzet, minden hotel, apartman és magánszállás megtelt a mostani hétvégékre. Kiemelte azt is, hogy a mostani a legnépszerűbb időszak, így ilyenkor már ők nem tudnak hirtelen segíteni. Elmesélte, hogy egyszer egy nagyobb hétvégi program idején besétált valaki azzal, hogy tizenöt főnek keres szállást aznap estére. "A nyaralóknak be kell látniuk, hogy főszezonban ez nem így működik, két nappal korábban sem lehet már szállást foglalni".

A Balaton nyugati végén, Keszthelyen és a környékén is hasonlóan nehéz szálláshoz jutni, de az itteni Tourinform munkatársa szerint mindig van lehetőség arra, hogy egy-egy helyet találjanak az egyik helyi kollégiumban. Beavatott minket abba nem meglepő folyamatba, hogy a szálláshelyek kihasználtsága hagyományosan július közepétől kezd emelkedni, csúcspontját pedig ezekben hetekben éri el, ami augusztus végén kezd újra csökkenni.

A balatonboglári Turisztikai Információs Iroda tájékoztatása szerint a településen két hétre előre nem lehet szállást találni, sőt, még a környéken sem. Az iroda munkatársa szerint a két hét múlva kezdődő szüreti fesztivál lesz a legforgalmasabb időszak, ami persze logikus, viszont az "ilyenkor százezren jönnek" kijelentése még akkor is túlzónak tűnik, ha tényleg nagyszerű borokat ihatunk Boglár környékén.

Mivel logikusnak tűnhet, hogy a kempingekben szabad sátorhely még ekkora zsúfoltság esetén is akadhat, felhívtunk két helyet. Az idén kétéves Badacsony Campingben hallottuk először azt, hogy náluk még van hely, jelenleg 40-50%-os a sátorhelyek (vagy parcellák) kihasználtsága. A mobilházakat viszont előre le kell lefoglalni, így azok jelenleg is tele vannak.

Megkérdeztük a Balatontourist kempinghálózatát is, akik több helyen is üzemeltetnek kempinget a Balaton környékén, ők azt mondták, hogy július 20. és augusztus 20. között a fedett szálláshelyek minden évben teljesen elfogynak, de szabad parcella mindegyik kempingjükben található egész nyáron. A nyilatkozó munkatárs hozzátette, hogy "a tavalyi évhez képes több vendég érkezett és a most következő hétvégére is jól állnak".