Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

természet

Sok pénzt kap a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

3,5 milliárd forintnyi támogatást kap a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, ezt a tervek szerint 22 védett helyszín fejlesztésére fordítják majd.

Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot érintő fejlesztésekről a veol.hu hírportál közölt összegzést, amely szerint 162 millió forintból valósul meg az új, Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony–Balaton Geoparkban elnevezésű projekt.

Az elnyert, összesen 3,5 milliárd forintnyi támogatást mintegy 22 helyszín élőhely-rekonstrukciós projektjére, a parkok területén élő tizennégyezer őshonos magyar háziállat életfeltételeinek megteremtésére és a természetvédelmi őrszolgálat eszközeinek fejlesztésére fordítják majd. A 22 helyszín közül 17 törvény által védett terület, 5 pedig kiemelt természetvédelmi terület.

Hasonló tartalmak

Panorámás tanösvények – 5 rövid körtúra télre a Balatonnál

?>

Egy téli túránál érdemes olyan útvonalat választani, ami önmagába tér vissza, így sokkal könnyebb a hazajutás. Ehhez adunk most tippeket a Balatonnál.

Egy csésze teát kapnak azok a gyerekek, akik elajándékoznak mesekönyveikből

?>

December 1–9. között néhány balatoni helyen leadhatunk általunk már nem használt mesekönyveket, az adományért cserébe egy csésze teával kedveskednek.

A jégfolyosótól a hófánkpályáig – Mutatjuk, hol korcsolyázhatunk ezen a télen a Balatonnál

?>

Balatonfüreden három jégpályáját összekötő jégfolyosón is korcsolyázhatunk, Veszprémben egy pop-up rendezvényhelyszín alakul át jégpályává.

Levágták a balatonaligai Kádár-sziget ikonikus fűzfáját

?>

Az Aligai Fürdőegyesület Facebook-posztjában számolt be a balatonvilágosi Club Aliga 2 sétányon történt természetkárosításról.

Neked ajánlott

A