Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Aktív

Hallottátok már Nándi bácsi és a vonyarci halászok legendáját? - Balaton Camino, 6. nap

A tegnapi Badacsony-Vonyarcvashegy távon szembejött a Szépkilátó és két fontos helyi legenda is a Balaton Caminósokkal. Természetesen ismét felismerték őket, de az is kiderült, hogy még a nagy nyugiban, 130 km gyaloglás után is szeretnéd kiszellőztetni a fejed egy rövid sétával.

"Ez itt a Balaton 200?"- kérdezte egy bringás, miközben pár tíz méteren keresztül a Balaton Camino túrázói mellett gurult a bicikliúton. Már messziről kiszúrta őket, mert azt gondolta, híresek. Milyen igaza volt.

A tegnapi Badacsony-Vonyarcvashegy szakaszon világbajnok táblákat fotózott a három lány, megtalálták például Nándi bácsi, a teniszkirály legendáját, aki 2014 szeptemberében "semmiképpen sem alkohol hatására" beborult "a képen látható susnyásba". Ha már Vonyarcvashegyen volt a célpontjuk, nem hagyták ki a híres halászkápolnát sem, amelynek történetéről mi korábban itt írtunk.

Nem mellesleg ilyen napsütés fogadta őket a magaslaton:

A napjuk egyik legjobb pillanata lehetett, amikor Anna megjegyezte, hogy jót tenne neki egy rövid séta, mert kicsit feszült, és szeretné kiszellőztetni a fejét. Mindössze 130 km gyaloglás után.

Továbbra is igaz, hogy nagy a nyugi: "Minden mozdulatlan. Őrületes méretű jégpáncél és semmi hullám, bezárt nyaralók és halk települések, leláncolt vízibiciklik és visszahúzódott természet." A posztot pedig azzal zárták, hogy ennyi nap és település után már simán átmennének a Nagy Északi Part kvízen.

Már ma is úton vannak, az új célpont Balatonberény, reggel pedig az is kiderült, hogy a Paint sokat segít a téli balatoni napfelkeltéken:

Hasonló tartalmak

A brunchtól a korcsolyázásig – Ilyen egy tökéletes téli nap a Balatonon

?>

Az ünnepi készülődés közben vagy után jól jön egy olyan nap, amikor a Balaton látványa segít egy kicsit lelassulni és kisimítani az idegeinket.

Ingyenes jégpálya nyílik Keszthelyen

?>

December 15-én Keszthelyen, a Balaton-parton egy kör alakú, 20 méter átmérőjű, ingyenes jégpálya nyílik.

Így hangolódj az ünnepekre a Balatonnál! – Alternatív adventi kalendárium

?>

Az ünnepi rohanásra az egyik legjobb gyógyír a téli Balaton, ahol színes programokkal és elcsendesedésre hívó helyszínekkel hangolódhatunk.

Advent a Balatonnál – 15 szuper program decemberre

?>

Nyakunkon a december, közeleg a karácsony, és erre a Balaton körüli vendéglátóhelyek is felkészültek.

Neked ajánlott

A