Két magyar fotós, Kovács Zita és Cserta Gábor is bekerült egy nemzetközi fotópályázat döntősei közé.

A Mirabaud Yacht Racing Image honlapján bemutatták a fotóverseny 80 legjobbját, a döntőbe pedig két balatoni fotó is bekerült. Kovács Zita képén egy felborult hajót látunk, Cserta Gábor pedig egy intenzív pillanatot örökített meg Ian Ainslie szólóvitorlázóról.

A nemzetközi versenyre olyan fényképészek jelentkezhettek, akik az elmúlt évben rendszeresen publikáltak nyomtatott magazinokban. Fejenként egy-egy képet küldhettek be, melyeknek nyílt vízi edzéshez vagy versenyhez kötődő pillanatot kellett megjeleníteniük. Három szakértő választotta ki a 80 legjobb fotót, a fődíjról pedig egy másik, független zsűri dönt majd, tagjai között fényképészekkel, a tavalyi győztessel és egy profi vitorlázóval.