A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség olyan kategóriába sorolta a Tour de Hongrie-t, ami fölött már csak a világhírű kerékpáros versenyek vannak.

Magasabb kategóriával került be a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) 2018-as versenynaptárába a Tour de Hongrie – adta hírül a hirbalaton.hu. Magyarországon még soha nem rendeztek ilyen magas besorolású profi versenyt. „Szeretnénk, hogy erről az egész világon tudomást szerezzenek, így nemcsak a hazai élő televíziós közvetítés, hanem az Eurosport programjában való szereplés is a legfontosabb célok között szerepel” – fogalmazott Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke, aki hozzátette, hogy abban bízik, hogy már jövőre sikerül egy-egy világsztárt a magyar versenyre csábítani.

Az UCI 2.1-es kategóriájába sorolás – ami fölött már csak a 2.HC- és WorldTour-versenyek szerpelnek – új szabályokat is hoz magával. „Immár lehetőségünk lesz meghívni olyan csapatokat is, akiket a legnagyobb kerékpárversenyeken, a Tour de France-on, a Giro d’Italián vagy a Vuelta a Españán láthatunk. A korábbi években is nagyon komoly volt a nemzetközi érdeklődés a verseny iránt, többszörös túljelentkezést tapasztalhattunk a külföldi csapatok részéről, a kategória emelésével ez tovább fokozódhat” – mondta Szilasi László, a csapatok meghívásáért is felelős versenyigazgató, aki arra is kitért, hogy bár a versenynaptárba kiválóan illeszkedik az augusztusi időpont, a magyar kerékpárosoknak azonban nehezebb lesz rajthelyet szerezni.