„A sínen egy vonat jön, én állok ablakaiban” – József Attila a Balatonnál

Két balatoni nyár, a költő életében a két utolsó. 1936-ban József Attila boldogan fut a divatos sanzonénekesnő után Siófokon. Majd egy másik. Egy évvel később élete utolsó szerelme, a csodált pszichológus betegen fekszik a tihanyi szanatóriumban, ám ő fél meglátogatni. Utoljára ősz végén Balatonszárszón találkoznak – ahonnan a költő soha nem tért vissza Budapestre.

„a dizőz, kit te ismersz, bár nem is mersz lenni, mint ő, oly szabad”

„Egynyári flörtnél nem lehetett nagyobb jelentősége, ami József Attilát az igényes irodalmi sanzonjairól híres énekesnőhöz, Sólyom Jankához fűzte. Mégis, igen emlékezetes lehetett ez az 1936-os nyár a költő számára, aki ekkor már külön élt Szántó Judittól, s Balatonszárszó című versében meg is örökítette önbizalom-erősítő, lélekkönnyítő erotikus élményét” – írja Valachi Anna irodalomtörténész „A nő számomra rejtély” – József Attila asszonyai (Noran Libro Kiadó, 2013) című könyvében.

Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.

„A költő több héten át Etus nővére balatonszárszói panziójában lakott, amikor a Siófokon nyaraló művésznővel találkozgatott. Viszonyuk fölszabadítóan hathatott rá, hiszen férfiúi sikerként könyvelhette el hódítását. Mintha arról próbált volna megbizonyosodni, hogy képes-e egy ismert és vonzó asszonnyal intim kapcsolatot kezdeményezni, sőt fenntartani, de úgy, hogy szexuális élményeit nem téveszti össze azzal a fajta egyenrangú szerelemmel, amelyre – a Gyömrői Editnek később írt levelei szerint – a leginkább vágyott. Önérzetét legyezgethette, hogy a megzenésített versek kiváló előadójával néhány hétig-hónapig testi-lelki közelségbe kerülhetett.”

„Ez volt az utolsó szép nyara" – írta szeptemberben hazatért barátjáról Németh Andor. „Alkotókedve visszatért a Balaton mellett, egész csokor verssel jött haza. Szerelmes versek voltak. Egy kedves nyári idillnek, mely úgy foszlott szét, ahogy keletkezett, könnyen, súlytalanul. A »termés« bemutatására »lakásavatás« ürügyén összehívta barátait. Az italokat Hatvany Bertalan szállította. Attila felolvasta verseit. Őszinte, meleg sikere volt velük. Ekkor láttam Attilát utoljára boldognak, sugárzóan jókedvűnek.”

„U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön."

Eltelt egy év, de 1937 nyara tele volt reményvesztettséggel, kétségbeeséssel. A költőt Kozmutza Flóra iránti szerelme emésztette. November 4-én érkezett József Attila a balatonszárszói családi panzióba, miután Sváb-hegyi gyógykezelését befejezték. Teljesen feldúlta az utazás, mivel az egyet jelentett azzal, hogy szerelme nem akar vele élni. Barátai felajánlották neki, hogy finanszírozzák a költő kezelését, ha Flóra magához veszi és ápolja, ő azonban tiltakozott:„munkát adjanak neki, amit el tud végezni, és azt fizessék meg. […] Ne kegyelemkenyéren tartsák (még ha kalács is olykor), az bántja és megalázza, így gátolja gyógyulását" – válaszolta nekik.

József Attila 1937. február 20-án találkozott Flórával egy irodalmi szalonban, ahol Flóra Rorschach-teszteket készített vele. Rögtön beleszeretett a gyönyörű, briliáns eszű, ám távolságtartó Flórába, és már második találkozásukkor feleségül kérte. A nő azonban József Attila barátja, az akkor még nős Illyés Gyula iránt vonzódott. Kedves, ám hűvösen tartózkodó leveleiből ezt József Attila páratlan intuícióval megérezte. Flóra zavarba jött a vehemens udvarlástól, a költő érzelmeit igyekezett viszonozni, de csupán barátként és a művészetszerető emberként. „Utolsó találkozásukon – november 28-i látogatásakor – Flóra levertnek, merengőnek, el-elrévedőnek látta a költőt, aki József Jolán beszámolója szerint is mély depresszióba süllyedten, magába fordultan, öngyilkos gondolatokkal és sírógörcsökkel küzdve vegetált köztük, s csak menyasszonya jövetelének hírére vidult fel” – írja Valachi Anna.

Két vers kéziratát adta át neki: a Karóval jöttél… és az Íme hát megleltem hazámat… címűeket, amiket akkor írt, amikor Flóra érkezéséről értesült, hogy lássa: dolgozik. Flóra valóban örült a verseknek, mert úgy vélte, az alkotás a költő állapotának javulását jelzi. Később Flóra szemére vetették, miért nem vette észre pszichológusként, hogy a búcsúversekkel valójában a halálra készül a költő. Flóra a sváb-hegyi szanatóriumban állandóan hallotta, amikor József Attila életről, halálról, öngyilkosságról fantaziál, éppen ezért hitte Szárszón, hogy az írás gyógyító hatással lesz a költőre, és kiírja magából a rettenetet.

„Amikor a hazautazó Flórát elragadó vonat mellett szaladva a lány szemében újra a régi, friss, vidám, mosolygós József Attilává változott, aki figyelmeztetően azt kiáltotta utána: Karácsonykor esküszünk! – Flóra szó szerint értette a szimbolikus ígéretet" – írja 2005-ben a Holmi című folyóiratban megjelent tanulmányában Valachi Anna. Holott azzal, hogy a költő „tűzhelyet, családot már végképp másoknak” remélve búcsúzott, már a tanulmány szerint elhatározhatta, hogy félreáll Illyés Gyula és Flóra útjából.

„A látogatás után váratlanul kijelentette nővéreinek: »Meg fogok házasodni, gyerekek«, azok pedig az örömtől lázasan keresni kezdték fivérük okmányait, a szertartás gyakorlati lebonyolításáról tanácskozva. December 2-án, a Szép Szó vezetői és a költő orvosa is meglátogatta. Barátai egy lehetséges új kötetről, lektori állásról és a régen várt Baumgarten-díj odaítéléséről hoztak neki »biztos« híreket.”  Az euforikus hangulat másnap is tartott. József Attilát mintha kicserélték volna, és nővéreinek megígérte: meggyógyítja magát, a saját módszerével. „Gyengéd és segítőkész volt egész nap. Megette az ebédet is, ami addig nem volt szokása. Újságot olvasott, mókázott a gyerekekkel, leveleket írt, mint utóbb kiderült: szeretteitől búcsúzott” – írja Valachi Anna. Négyet írt: egyet Flórának, egyet régi élettársának, Szántó Juditnak, egyet a kezelőorvosának, Bak Róbertnek, egyet pedig a kiadójának, Cserépfalvi Imrének. Flórának írt levelében udvariasan lemondja a megbeszélt találkozót: „U.i Kérem, vasárnap ne jöjjön.”

„Talán eltünök hirtelen"

„Etus kenyeret dagasztott, Jolán a kicsiket fürdette, amikor sétálni indult. Nem sokkal később kopogtattak: a halálhírét hozták. 19 óra 35 perckor a balatonszárszói állomáson a menetrendben nem szereplő, induló tehervonat halálra gázolta. Jolánt a sorompónál csendőr tartóztatta föl, mögötte feküdt a halott költő, Nagy-Magyarország térképével letakarva. December 5-én a református egyház szertartásrendje szerint temették el nővérei, a helybeli kíváncsiskodók és a Pestről érkezett barátok, tisztelők – valamint Faludy György emlékei szerint – öt csendőr jelenlétében. A szárszóiak bolond hírét keltették az öngyilkos ismeretlennek. Öt évvel később, amikor Budapesten, díszsírhelyen újratemették József Attilát, már a legnagyobb költőként tartották számon, szerte az országban" – derül ki Valachi Anna könyvéből. Háromszor exhumálták földi maradványait és hantolták el újra Budapesten, a Kerepesi úti temetőben. 1994. május 17. óta nyugszik a Mamával és családtagjaival közös sírban.

Van, aki nem hiszi, hogy öngyilkos lett

Máig nem tisztázott, hogy öngyilkosság történt, vagy vagy baleset okozta József Attila halálát. Garamvölgyi László, az ORFK egykori kommunikációs igazgatója könyvet is írt arról, hogy a költő baleset áldozata lett. A többévnyi kutatómunka konklúziója, hogy József Attila megpróbált átbújni a szerelvények között, ám a tehervonat hirtelen elindult, és a himbálódzó vaslánc ütése halálos sebet ejtett a fején.

Pedig a rokonok, barátok visszaemlékezéseiből, naplóbejegyzéseiből kiderül: az öngyilkosság gondolata egész életében foglalkoztatta József Attilát. Kilencévesen ugyan lúgkő helyett keményítőt ivott, de rá akart ijeszteni a családra, mert Jolán megpofozta, amikor cigarettázáson kapta. Gimnazistaként egy vizsga előtt hatvan aszpirint vett be, egy évvel később pedig levélben számol be nővérének arról, hogy „vonat alatt is feküdtem azóta, de engem fölszedtek, mert előttem valakit elgázolt.”  Szántó Judit hat évig élt együtt a költővel, visszaemlékezéséből kiderül, hogy ez idő alatt hat öngyilkossági kísérlete volt, és 35 nyarán a költő kétszer éjjel nyitotta ki a gázcsapot, hogy mindketten meghaljanak.

„A bulvárszenzációként tálalt véres tragédia 1937 decemberében különös, kollektív gyászreakciót váltott ki kortársaiból, a bűntudatuktól szabadulni vágyó túlélőkben önfelmentő, hárító lelki mechanizmusokat mozgósított. A megrendült kortársak többsége egymással versengve kereste a felelőssé tehető bűnbakokat, az önigazoló magyarázkodások pedig egyoldalú értékeléseket, makacs mítoszokat szültek” – írja Valachi.

Számít az, hogy öngyilkosság volt vagy baleset? A balatonszárszói József Attila Emlékmúzeumban látható az a megbarnult levél, amit a költő orvosának, Dr. Bak Róbertnek írt.

Kedves Doktor Ur!
Sok szeretettel üdvözlöm. Hiába kísértette meg a lehetetlent.
József Attila

„Emberek, magyarok, íme a költő"

A balatonszárszói József Attila Emlékház 2012-ben újult meg. Kurátora H. Bagó Ilona, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa és munkatársai különleges atmoszférájú kiállítóteret teremtettek. „A látogató úgy lép be ide, hogy már tudja: ez az hely, ahol József Attila életének utolsó heteit, napjait töltötte. Ez benne a legérdekesebb: nincs újdonság a tényekben, a versekben, mégis azt gondolom, hogy az elrendezés révén sikerült egy olyan teret kialakítani, ami részben felidézi a bennünk élő, József Attila versekkel kapcsolatos élményt, ugyanakkor képes ezt a képet módosítani, gazdagítani. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy ne a tragikus halála legyen az emlékezet középpontjában, hanem az a bámulatos életmű, amit ránk hagyott"- mondja.

Óriásiak a fotókról készült printek, a tér „tele van” József Attila tekintetével. Vonzza a mi tekintetünket, ugyanakkor arra kényszerít, hogy a kiállított anyagokra gondosabban odafigyeljünk. Szinte alig maradt utána személyes tárgy, a kiállítás két tárgyhoz kapcsolódik: az írógép, amivel az írásművészetét idézik fel, és az ing, a költő személyes sorsának jelképe. Úgy van beépítve, hogy csak akkor látszik, ha a látogató egész közel megy hozzá. Nagy valószínűséggel úgy maradhatott meg, hogy amikor a holttestet elszállították a vasútállomásról, akkor levették róla az inget, és a költő nővérei eltették. Akik eddig őrizték, azok számítottak rá, hogy egyszer majd múzeumba kerül és fontos lesz.