Balatonfüreden felújítják az egykori zsinagóga épületét - őskori, római kori és középkori leletek is előkerültek.

A ma is látható épület a 18. században épülhetett református templomként, de egy 1267-es oklevélből tudjuk, hogy a középkorban is állt már itt templom. A 19. század közepétől zsinagógaként használt épület később volt raktár, garázs és étterem is, de az utóbbi években már üresen állt.

Tudni lehetett, hogy régészeti lelőhely és jelentős örökségvédelmi helyszín, ezért 1983-ban történt is már egy ásatás, ez a mostani azonban kötelezően indult, hiszen ha nem végzik el, az építkezés miatt a markoló viszi el a leleteket. A kutatások végére a remények szerint egy kicsit többet lehet majd tudni az egykori középkori templom, a református templom és a zsinagóga történetéről is.

„Igazán váratlan dolgokat nem találtunk. A legrégebbi leletek egy feltehetőleg őskori kovapattinték, valamint egy pénzérme és egy bronz ruhakapcsoló tű a római korból. Előkerült egy 13. század végi bécsi dénár, ez a legkorábbi olyan középkori lelet, ami jól keltezhető. Vannak még cserépedény töredékek, egy sarkantyú töredéke, gyűrűk, övcsatok, egy 1527. évi Szapolyai János-dénár, egy középkori sírfedlap, továbbá egy kislány sírjából egy fejdísz maradványai. A leletek összértéke a történeti értékből adódik, az egymás utáni évszázadok történetét ismerjük meg pontosabban” - mondta el a veol.hu-nak Nagy Szabolcs Balázs, a Laczkó Dezső Múzeum régésze.