Minden a kezünkre játszott: ragyogó napsütés, kb. 12-14 fok és teljesen elhagyatott vidék. A vélhetően 12. századi Apáti-templom romjai csak a nevükben romok: 1999 óta helyreállították a török hódoltság idején lerombolt, a hasonló nevű település egyházi életének központját. Rövid és könnyű, de annál látványosabb, birkanyájjal, juhásszal és élénk színű tófoltokkal tarkított túránk innen indul.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az apátságon és a levendulamezőkön túl is van mit felfedezni Tihanyban. A környék vonzerejét tovább növeli az a kilátó, aminek megépülésére – az itteni adottságokat figyelembe véve – csoda, hogy eddig kellett várni. Az Apáti-hegy és környéke teljesen elhagyatott – vagy legalábbis annak látszik – érkezésünk időpontjában. A 2016 novemberében átadott Őrtorony Kilátót büszkén hirdeti a templomrom (mivel mindenki így ismeri, mi is így hivatkozunk rá) oldalában elhelyezett irányjelző tábla. Alig 1,25 km az egész, könnyen teljesíthető kis séta mintegy 25-30 perc alatt. Az eligazító tábla egyértelműsíti az irányt, nem kell a térkép felett fejeket összedugva nagytanácsot tartani – legalábbis itt még nem.
Az már az első lépések után feltűnik, hogy a kilátóra szánt 40 millió forint egy részét kilátót – fontos, nem „a” kilátót, csak kilátót – jelző táblákra költötték: az egyelőre még elágazás nélküli ösvényen kb. 150-200 méterenként találunk egy műanyag (!) jelzőtáblát. Szomorú látni, hogy a meghajlított plasztikot szegekkel rögzítették a fatörzsekbe. Az információ-túlterhelés azonban csak addig tart, amíg az erdőből kiérve el nem érünk egy elágazásig: innentől kezdve csak a belső iránytűnkre hagyatkozhatunk.
Mi azonban A) nagyon jól tájékozódunk és B) tavasz legeleje lévén kopárak a fák, így a rét határában húzódó fasorok csupasz ágai között gond nélkül kivehetjük az Őrtorony sziluettjét. A lényeg, hogy egyenesen, hegynek fel tartunk. Az elágazásban két ösvény fut össze: a templomromtól induló, amelyen mi is járunk, ehhez képest pedig jobbról van egy „bekötőút”, amely vélhetően Sajkod házai közé vezet. Ennek folytatása a rét végéig vezet.
Innentől ismét az erdőben folytatjuk utunkat: táblát itt sem találunk, de az ösvény egyértelműsíti, merre kell haladnunk. Habár a séta egyáltalán nem megerőltető, fájó hiányosság, hogy nem találunk az idősebbek és/vagy a kisgyermekek számára elhelyezett padokat.
Ez az újabb erdei szakasz nem tart sokáig, s ismét egy mezőre, pontosabban egy aprócska fennsíkra jutunk, ahol már az Őrtorony lábát is látjuk – itt végre ismét találkozunk eligazító táblával. Mielőtt azonban meghódítanák a római őrtornyok mintájára épített, több mint 16 méteres kilátót, szemügyre vesszük azt a birkanyájat, amelyet egy középkorú juhász terelget a hegyoldalban. Terelőkutyája (aka Fickó) nagyon barátságos, néhány kedves szó után nem is nagyon akaródzik otthagyni bennünket.
A rövid találkozás megmosolyogtat bennünket, újult lendülettel vágunk neki a lépcsőknek. Látszik, hogy nemrégiben épült a kilátó: a talajrendezés és a tél miatt még a növényzetnek nem volt ideje visszahódítani az Őrtorony környékét. A túlzásba vitt infótáblák után egy újabb fekete pont: a szemeteskukák tartóelemeit elhelyezték, de a kukákat magukat sajnos nem.
Üdítő látvány, hogy hiába a novemberi átadás, a geocaching hívei gyorsan felfedezték a helyet. A háromszintes kilátó – vigyázat, spoiler-veszély! – első emeletére elrejtettek egy dobozkát… A három emeletet gyorsan leküzdjük, s olyat látunk, amit előtte még soha: egyszerre a füredi-öblöt, a tihanyi Külső- és a Belső-tavakat, a Balatont és a Cser-hegyet. Élvezzük a panorámát, ameddig csak lehet. Sajnos nem sokáig, mert – megcáfolandó az elhagyatottságot – egy 12-15 fős társaság érkezik zajongva a kilátó lábához.
A rómaiak őrtornyot – és kilátó ötletet is – adtak nekünk, ez most már biztos. Ahogy az is, hogy tavasz végén és nyáron a könnyű megközelíthetőség és az egyre zöldebb környezet csáberejének köszönhetően slágerhelyszín lehet az Őrtorony.
