Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Bréking / látnivalók & kultúra

szerkesztés

Tihany önkormányzata kiáll az Őrtorony kilátó mellett

Szerzők

  • We Love Balaton

2017. 04. 04. 8:41

A kilátó talán megmaradhat, ha a turisták nem Sajkod felől közelítik meg.

Márciusban lezárták a tihanyi Őrtorony kilátót, miután a Sajkodért Egyesület kifogást nyújtott be az építési engedély ellen, természetvédelmi okokra hivatkozva. A település önkormányzata mindent megtesz, hogy a kilátó újra megnyithasson – mondta Tósoki Imre polgármester a vehir.hu kérdésére. Úgy véli, a kilátóhoz érkező vendégek által okozott problémák kezelhetők.

Heteken belül kialakítanak egy ingyenes, 50-60 férőhelyes murvás megállóhelyet a Tihany központjába vezető út illetve a 71-es főút kereszteződésénél. A főúton tájékoztató táblákat helyeznek el, amelyek felhívják a turisták figyelmét, hogy ne Sajkod felől közelítsék meg a kilátót – a Levendula Látogatóközponttól kitáblázzák a helyes útvonalat.

A Romkápolna utca és a Kárász utca elejére mindkét irányból behajtani tilos táblát helyeznek ki, ide csak a sajkodi háztulajdonosok hajthatnak be, akiknek ingatlanonként kettő darab behajtási engedélyt biztosítanak. A területen fokozott rendőri ellenőrzés várható.

A polgármester elmondása szerint már folyik az Őrtorony megnyitásához szükséges eljárás. Kiadtak egy függőhatályú végzést, amely rendelkezik a kilátó használatba vételéről, de ez még nem jogerős, az érdekelt felek fellebbezhetnek.

Hasonló tartalmak

Admin mode