Bréking / gasztró

szerkesztés

Festeticsék kedvencét választották a Balaton fagyijának

Szerzők

  • We Love Balaton

2017. 05. 10. 15:45

Gyenesdiáson készül a szezon legjobb fagylaltja: a Bringatanya Mandulás Csókja zsebelte be az első díjat.

Negyedszer választotta meg a Balaton fagyiját a Balaton Turizmus Szövetség. Nyolc versenyző tizenhat fagylaltja közül a gyenesdiási Bringatanya Fagyizó Festeticsék Mandulás Csókja nevű édességét ítélték a legjobbnak. A győztes alkotás a grófi család kedvenc receptje alapján, madártejjel, házi piskótával, mandulás ropogóssal és csokoládéval készült.

Az első helyezett mellett három másik versenyzőt is megjutalmaztak: a balatonalmádi Amaretto Balatoni nyár „free” desszertje, a balatongyöröki Cappuccino Badacsonyi borhabja és a kétszeres győztes, balatonmáriafürdői Florida Fagyizó Jégbezárt Balatonja is különdíjat kapott.

A díjazottakról egy négytagú, szakértőkből és „civilekből” álló zsűri döntött. Megvizsgálták a fagylaltok ízét és állagát, a tálalás kreativitását, de még az illat és a szín is befolyásolta a végeredményt.

Erős volt az idei mezőny, a fagylaltok ízvilága sokat fejlődött a korábbi évekhez képest. A versenyzők egyre több energiát fektetnek a felkészülésbe. A műveket kifejezetten erre a megmérettetésre készítik, helyi anyagokat használnak fel és a Balatonhoz kötődő hátteret, történetet is kötnek hozzájuk – mondta Fekete Tamás, a szövetség alelnöke.

Hasonló tartalmak

Admin mode