Itt még Erzsébet királyné is vitorlázott

We Love Balaton: Kik és milyen megfontolásból alapították az első vitorlásklubot?

Böröcz István: 1867-ben, a kiegyezés évében Füredi Yacht Egylet néven egy csapat magyar főúr, angol mintára. A kor olyan kiemelkedő emberei, mecénásai vettek részt az alapításban, mint Széchenyi Ödön és Béla, Batthyány Ödön, Károlyi Gyula, Festetics Pál, Mihalovics János vagy Teasdale Vilmos, a Lánchíd fő munkavezetője.

A második világháborúban elpusztult az összes irat és dokumentum, így a magyar vitorlázás hajnaláról sokszor csak találgatni tudunk, így azt sem tudjuk pontosan, miért alapították meg ebben a sűrű évben – a kiegyezés évében – a Füredi Yacht Egyletet, Európa egyik első vitorlásklubját. Egyre elfogadottabb nézet, hogy az alapítást Batthyány Ödön kezdeményezte, ő lett aztán a klub elnöke is, aki ekkor már Angliában tízensokszoros vitorlás bajnok volt – hazai klub híján azonban kénytelen volt angol színekben versenyezni. A Füredi Yacht Egylet így emiatt, érte jött létre. Ez megmagyarázza azt is, miért angol mintára történt az alapítás. Az alapítás okai között szerepelhet az is, hogy a kiegyezés kapcsán 1866-ban szárnyra kélt a hír, hogy Erzsébet királynét Budapest mellett Füredre is el szeretnék hozni. Bár 1867-ben nem jött össze a látogatás, 1869-ben igen, és Sissy a yacht egylet fővédnöke is lett.

WLBa: Meséljetek egy kicsit erről a korról! Hogyan képzeljük el a vitorlás életet? Milyen hajókkal mentek, hogyan zajlott egy verseny?

B.I.: Az első vitorláshajók nem sporthajók voltak, hanem nagy, két tonnás járművek. A versenyek sem elsősorban a sportról szóltak, hanem társadalmi események voltak. A szolgálók felpakoltak a hajóra egy heti élelmet, ha fújt a szél, haladtak a hajók, ha nem, akkor összekötöttek egymással és zenéltek, ettek, mulattak.

Jól mutatja az ilyen események népszerűségét, hogy például az 1861-ben alapult Buda-Pesti Hajós Egylet evezős dunai regattája olyan fontos nemzeti sportesemény volt, hogy harminc, negyvenezer szurkolót vonzott a partokhoz. Volt olyan, aki már három nappal korábban kiküldte a szolgálóját, hogy jó helyet foglaljon neki!

Hantó István: Az első sporthajó a Balatonon a Himfy volt, Széchenyi István vitorlás hajója, ami már kifejezetten azért épült, hogy gyorsan is tudjon menni. Az első valódi sporteseményt egy győri evezős társulat, a Győri Spartacus kezdeményezte 1882-ben, három hajó indult a regattán: a Királynő, a Hercegnő és a Mariska. Ekkoriban a versenyek a mai távolsági túraversenyekre hasonlítottak, tehát A pontból el kellett jutni B-be, aztán vissza – Angliában gyakoriak voltak például a szigetkerülő versenyek.

B.I.: 1884-ben Stefánia főhercegnő is Balatonfüredre látogatott és fővédnöke lett a Yacht Egyletnek, ekkor át is nevezték Stefánia Yacht Egyletre. Az igazi hazai vitorlásversenyek kapcsán meg kell említenünk a budapesti angol főkonzult, Audley Goslingot is, aki igazán vakmerő, kalandvágyó figura volt: ahol csak tehette fürdőzött, vitorlázott és Balatonfüreden járva megfogta az üres tó látványa. Ő hívta ide Richard Young hajóépítő mestert 1878-ban, aki 1879-ben elindította a hazai hajógyártást, üzeme a mai Vitorlás Étterem közelében volt. A 80-as években már 70 különböző méretű vitorlás volt a Balatonon, köztük a Kishamis is, ami a mai napig is szeli a vizet.

WLBa: A klub lett tehát a füredi hajógyártás motorja?

B.I.: 1885-re tudott annyi tőkét összegyűjteni a klub, hogy megépítette klubházát Hauszmann Alajos vezetésével: ez a mai Vitorlás Étterem épülete, bár nem mindig ott volt, ahol jelenleg – körülbelül 80 méterre északkeletre, a mai parkoló sarkánál állt. Eredetileg ez egy cölöpökre épített, nádból készült, sárral tapasztott épület volt, amit szétbontottak és újraépítettek mai helyén.

A Magyar Vitorlás Szövetség is ekkortájt alapult, tagja lett az Európai Vitorlás Szövetségnek is – szép idők voltak ezek, de csak nagyon keveset tudunk róla, nem maradtak feljegyzések. Az 1900-as évek elején a BYC mai klubháza helyén kétszintes hajóépítő üzem működött, volt itt kiépített part, betonozott sója, az emeletről sínen eresztették le a hajókat a vízre. A magyar vitorlás sportot ez az üzem kezdte el táplálni, ekkor már sportvitorlázásra alkalmas hajókat is építettek, de ekkoriban épült például a Csongor nevű motoros is.

A vitorlássportot elsősorban a nagy tőkével rendelkező főurak és azok a matrózok táplálták, akik tulajdonképpen vitorláztak ezeken a hajókon. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, jó szakemberek lettek belőlük és a második világháború idejére már exportra is gyártottak nemzetközi osztályhajókat, komoly sporthajókat.

Aztán a háború pusztítása a hajókat sem kímélte: a kivonuló németek minden vagyontárgyat, így a hajókat is meg akarták semmisíteni. A helyiek, megelőzendő a bajt, sok hajót az éjszaka leple alatt elrejtettek a nádasba, vagy elsüllyesztettek Tihany alatt. A háború végével aztán ezeket kiemelték – többek közt a Kishamis vitorlás, a Csobánc és a Szigliget motoros is így élte túl ezt az évet. A háború után a klub azért maradhatott fent, mert összenőtt a gyárral: a hajókat a klubnak helyben gyártották, az ott dolgozók pedig maguk is vitorlázók voltak. Valamint a gyár továbbra is fontos megélhetési forrás volt a környéken élőknek – fénykorában ezer embert foglalkoztattak itt. Balatonfüred városa is a hajógyárnak köszönheti fejlődését.

WLBa: Milyen volt a füredi vitorlázás a hatvanas, hetvenes években?

B.I.:  Egy gondolat erejéig visszaugranék az ötvenes évekre. A világháború után a vitorlássport úri jellegét teljesen felszámolták, a BYC is a Budapesti Vasas vitorlás szakosztályaként működött, a munkásosztály sportja volt. A füredi hajógyártás biztosította azt a hátteret, aminek köszönhetően voltak hajók a klubban, a vitorlázók pedig a gyár munkásaiból és gyerekeikből kerültek ki, a vitorlázás elsajátítása családi alapon ment, autodidakta módon és egymástól tanultak.

H.I.: Én a 60-as évek elején tanultam vitorlázni. A klubban volt egy csónaktestű kis vitorlás, amire kettesével voltunk beosztva óránként, így tanultunk, sok mindent még mindig autodidakta módon. Többször vicceltük meg az utánunk jövőket azzal, hogy felhúztuk a svertet, ők meg emiatt nem tudták irányítani a hajót és csodálkoztak, hogy a nádasban kötöttek ki. Aztán az újak is megtanulták tapasztalat alapján, mire is jó a svert. A felnőttek ekkor már kalózokban, star-okban, jollékban mentek (kabin nélküli, kisebb testű, svertes hajók, amikkel két fő el tud vitorlázni – a szerk.), számunkra is ez volt a következő lépés. Ha kellett mancsaft (legénység – a szerk.), egy-két gyereket beültettek a hajóba, mondták mit kell csinálni, mi meg csináltuk, tanultunk. Aztán a hajógyár készített tíz kadettet nekünk, ezzel kezdődött az ifjúsági versenyzés. Volt Odüsszeusz, Orfeusz, Hófehérke meg a hét törpe. Az enyém a Szundi volt. Ezek még préselt lemezből készült hajók voltak, így a vízben bizony egy idő után szétmállottak. Volt, hogy menet közben elhagytuk a kormánylapátot – aztán pár hét alatt pótoltuk és mentünk tovább.

WLBa: Milyenek voltak a kikötők és a hajók ekkoriban?

B.I.:  Akkor még elég primitívek voltak a hajók, nem csak itthon, külföldön is. De összességében a fejlődés kicsit lassabban ért el hozzánk. A hatvanas években még a mai kikötők nem léteztek. A nagyobb hajók bójákon álltak sorban a vízen, és csónakkal közelítették meg őket. A darut például kézzel tekerték, így sok-sok ember kellett egy hajó megmozdításához, érthető módon nem nagyon daruzgattuk ki-be a hajókat. De ha mégis le kellett mosni az aljukat, azt mi, gyerekek tettük meg.

Szerencsére a Hajógyár, mivel volt külkereskedelmi joga, tudott segíteni behozatalban így szépen lassan egyre több jó minőségű, külföldi alkatrész került ide. Ebben egyébként a klubba lejáró párttagok is sokat segítettek. Összességében nem volt jellemző, hogy a párt annyira beleszólt volna a klubbéli dolgokba, vagy nyomást gyakoroltak volna valakire. Voltak párttagok, de mi túl nyitottak voltunk ahhoz, hogy a magas rangú pártemberek ide járjanak.

WLBa: Hogy jutott el a klub a profi versenyzésig?

H.I.: A hetvenes években Németh Pista bácsi vette a hátára a szakosztályt, elindult a komoly sportélet. Nemzetközileg is kiemelkedő vitorlázó volt Tolnay László ebben az időben, ő egyébként vitorlákat is varrt. A hetvenes években már olyan sporteszközök, osztályok voltak, amikhez kellettek képzett versenyzők, ezért egyre komolyabb lett az ifjúsági képzés, egyre sikeresebbek voltunk, aztán persze a végén, a vitorlás szakosztály által megszerzett eredmények alapján járó támogatást mások költötték el a nagy kalapból a sportegyesületben. Elég fociközpontú volt akkoriban a sportvezetés. De szépen lassan mentünk előre és igyekeztünk kiharcolni a nekünk járó támogatást.

A nyolcvanas években indult el felfelé a klub a gyerekversenyek, eredmények tekintetében. Az ifi osztályokból kilépők már olyan sportosztályokba mentek, ahonnan jó eredmények jöttek. Tolnay Lászlónak sokat köszönhettünk, nála volt a legnagyobb vitorlázó és versenyző tudás, tőle igyekeztünk mindent ellesni és megtanulni. Persze ez még mindig nagyon messze volt a mostani versenyzői képzésektől.

WLBa: Mit hozott a rendszerváltás a klub életébe?

H.I.: A nyolcvanas évek második felében egyre többet tudtunk külföldre menni. Sok tapasztalatot szerzetünk, nemzetközi versenyek és külföldi vitorlázók is jöttek már s BYC-be. Ekkor igyekeztünk még többet ellesni a külföldiektől, ami nem volt könnyű, mert a beállítások és taktika a legféltettebb kincse volt például a keletnémet vitorlázóknak. A rendszerváltás után eljuthattunk olyan külföldi klubokba és versenyekre is, ahol már nem az ment, mint amit itthon megszokhattunk. Ezeken a helyeken nyitottan és segítőkészen osztották meg velünk, ami tudtak. A sok külföldi út, a klubok működésének tanulmányozása sokat segített abban, hogy amikorra kellett, addigra fel legyen készülve a BYC az önálló lábra állásra. Mind szervezetileg mind gazdaságilag. Így a rendszerváltás után, amikor több száz sportegyesület szűnt meg, mi életben tudtunk maradni és az egyik legeredményesebb sportklubbá váltunk. 

B.I.:  Azóta tudatosan épül a Klub. A történelmünk megerősít és inspirál minket, hogy mindig van előre, mindig van tovább. Az elmúlt 10-15 évben rengeteget fejlődtünk, rengeteg munkával, segítséggel és hitellel, mindig az ésszerűség határain belül vállalkozva, de megújítottuk a klubot és igyekeztünk egy működő rendszert felépíteni. Hoztuk a nemzetközi versenyeket, amik egyértelművé tették, hogy egy ilyen klub a városnak is jó bevételt generál. Ehhez azonban infrastruktúra is kellett. Balatonfüred rengeteget segített nekünk a megújulásban. Emellett mi tanultunk és fejlődünk szakmai téren is. Ma már nemzetközileg is elismert szakemberek viszik világszerte hírünket a vitorlázásban.

WLBa: Rengeteg munkát tettetek bele mindketten a modern klub felépítésébe. Mindennek tükrében talán még speciálisabban élitek meg ezt az évfordulót. 

B.I.: Mi egy közösség vagyunk. Nem magántulajdon, hanem egy tagság által működtetett és kölcsönösen elfogadott szabályok mentén működő közösség. Alapszabályunk jelenleg, korunk igényeihez igazítva ugyan, de megegyezik a 150 évvel ezelőtti Alapító okirat elveivel. Visszatértünk az alapokhoz, miközben van egy világszínvonalú infrastruktúránk, pénzügyileg rend van a klub körül. Széles spektrumban dolgozunk az iskola programoktól kezdve, a táborokon át az utánpótlás képzésig és olimpiai felkészülési programokig mindenhol igyekszünk megállni a helyünket.

Mi egy befogadó hely vagyunk, és fontosnak tartjuk a Klub generációkat integráló, közösség építő szerepe. Itt minden előre lépés belső késztetés, minden munkaalapú, a tagok sokat tesznek a klubért. Dolgozni fogunk a következő 150 évben is. Nagy büszkeség ez a jubileum, és nagy felelősség is egyben. Nem csak a klubot ünnepeljük, hanem azt, hogy 150 éves a balatoni vitorlázás. A jubileumi évünk minden apró mozzanatának, programjának örülök, fontos, hogy minden jól sikerüljön. Nekem személy szerint talán az még fontosabb, hogy idén is, jövőre is, minél több gyerek tudjon belépni hozzánk, minél többen nőjenek fel itt köztünk. Azt gondolom értékeket adunk a fiataloknak, értékeket ad nekik a 150 év, és az a klubhangulat, aminek része az is hogy hozzám bárki bejöhet edzés után, egy jó sakkpartira. Ez engem is kikapcsol, ez mindig öröm.

H.I.: Engem ez a 150 év egy kis megállásra, visszatekintésre inspirált. 30 évet dolgoztam ebben a klubban, voltam sportolója, majd lettem edzője, edzők oktatója, versenyrendező és ügyvezető is voltam két ízben. Csodálatos elődök voltak itt, nagyszerű vezetők, de egyszerű melósok is a hajógyárból, mind egy közösség része, mindenkin múlott, hogy életben marad-e ez a klub az idők során. Dolgozni egy klubért önmagában nagyszerű élmény, kihívás, sokszor nagyon nehéz, emberekkel bánni, lehetőségekkel megfelelően élni, megfelelő döntéseket hozni a fejlődés érdekében, közösen.  Egy sok ismeretlenes egyenlet, amit nehéz megoldani. A döntés, amit hozunk hosszú távon következményekkel jár, tudni kell jól és felelősen dönteni.

Van egy történetem egy osztrák kis faluról, ami a római kor óta szőlő termesztéssel foglalkozik, több ezer éve azon a területen szőlőt művelnek, de ebből nem tudtak rendesen boldogulni. Úgy gondolták a meglévő értékeikre építve valami újdonságot kell kitalálniuk és arra támaszkodva fejlődni. Készítettek egy kis üvegkockát, benne három szőlőmaggal, melyek egykori őse valóban egy római kori szőlő volt. Történelmi hagyományaikból értéket kovácsolva, a szőlőmagra múzeumot, a római kori szólótermesztés tényére turizmus építettek. A falu pedig várossá fejlődött. Ezt kell nekünk is tennünk. Balatonfüreddel közösen, a 150 éves balatoni vitorlázásra építve tovább menni a fejlődés útján.