A németek már a spájzban vannak, és nagyon jól teszik

A Farm Innről annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy el kell távolodnunk érte a Balatontól. Majd ha eltávolodtunk, még Zalacsány és Örvényeshegy környékén is keresnünk kell, mert nem fekszik központi helyen: az odavezető bekötőúton percekig autózunk a nyaralók, kertek és istállók világa felé, de az éttermet még az útról sem látjuk, először csak egy parkolót, majd egy cégérként szolgáló, régi szekeret (vagy inkább stilizált szekeret) pillantunk meg. Itt kicsit gyanakodni kezdünk, hogy ebből mégsem az lesz, amiért jöttünk.

A Farm Innek ugyanis nagyon jó a híre, bár egyelőre kevesen ismerik. Amikor a zalacsányi Pálos Vendégházban jártunk, a tulajdonosok nagyon ajánlották őket, a Gault&Millau-tól kapott 11 pontjukkal pedig ott voltak a balatoni élmezőnyben. Összehasonlításképp: többek között a Malackrumpli és a Márga Bisztró is ugyanilyen értékelést kapott.

Tscharda oder keine Tscharda

Az étterembe beérve mégis erősödik bennünk az a kellemetlen érzés, hogy itt most meg leszünk csárdáztatva. Persze, a tulajdonosok közül az egyik felvidéki, a másik német, ők lehet, hogy nem is tudják, miért váltja ki a Balatonra látogató magyar emberből azt a reflexet ez a fajta petróleumlámpás-szárítottpaprikás műromantika, hogy a pénztárcás zsebére rögtön rámarkol, miközben szemét a földre szegezi, hogy egy esetleg arra járó cigányzenész még véletlenül se tudjon belenézni.

Bivaly, karaj és más meglepetések

Aztán jön a meglepetés: kedves háziasszonyunk (az egyébként felvidéki származású Eekhof Adriana, a hely alapítója) kérés nélkül hoz előételként egy kis bivalyroastbeefet tormával és barackkal. Ez már jó jel, sőt, az is, hogy látjuk a táblára krétával felírt szűk menüt, ami sejteti, hogy itt ma még frisset és jót is ehetünk.

Így történik. A kakaslevesben (1000 Ft) sok a kiváló állagú hús és zöldség, a tetején szép színű zsír aranylik, bátran állíthatjuk, hogy bárki nagymamája elvihetné innen egy családi ebédre a sajátja helyett, a trükk az asztalnál senkinek nem tűnne fel. A petrezselyemkrémleves (900 Ft) könnyű, krémes, friss, a tálalás is szépen sikerült. Főételként kakasvelouté (2200 Ft) és mangalicakaraj, valamint tarja érkezik, serpenyős zöldséggel és pirított krumplival (3290 Ft).

A velouté közepén a hús puha, a szószban a rizs nem úszik, csak egy bársonyos ízű köretet varázsol belőle, amiben kellemesen ropognak a friss zöldségdarabok. A mangalica is pont jól átsütött, kívül illatos pörc, belül szaftos, épp kellően zsíros, a köret elég egyszerű.

Ilyen minőségű ételeket általában jóval kisebb adagokban szoktunk a tányéron látni, itt a második fogás után már nehezünkre esik a hasilégzés, még szerencse, hogy a desszert egy könnyű, bajor krém málnahússal és igazi tejszínhabbal (900 Ft), nem mellesleg olyan friss málnával, hogy nagy eséllyel a kertben szedték.

Semmi Dr. Oetker vagy ilyesmi

Mikor leülünk beszélgetni Berhard Lindemerrel, az étterem német séfjével, kiderül: amit lehetett, valóban a kertben szedtek. „Ami nálunk nincs, azt is mindig a környéken vesszük. Minden friss. Az éttermünk egyik nagy erőssége, hogy nagyon odafigyelünk erre. Emiatt persze az étlapot is teljesen a szezon alakítja. És nem használunk adalékanyagokat és ilyesmiket még egy süteményhez sem: tej, tojás, cukor, semmi Dr. Oetker vagy ilyesmi, ezeket utálom, mint a pestist.”

Berhard Rajna-Pfalzból származik és előbb foglalkozott fogpótlásokkal, mint főzéssel, Magyarországon viszont már azt határozta el, hogy beleássa magát a hagyományos magyar konyhába. Mikor arról kérdezzük, szeretne-e esetleg a szülőhelyén népszerű ételeket is behozni a kínálatba, nemmel válaszol. De azért hozzáteszi, hogy „vannak hasonlóságok, például nálunk is van dödölle és a krumplinak is hasonló a neve, ott Grombernek hívják.” Kicsit meglepődünk, persze nem jobban, mint azon, hogy egy átlagos péntek estén olyan étteremre bukkantunk egy zalai domb tövében, ahol a profi örömfőzés kedves vendéglátással párosul.