Már csak néhány nap, és indul a 2017-es FINA úszó világbajnokság, amelynek egyik helyszíne Balatonfüred. A nyíltvízi versenypályákat a Tagore-sétány előtti öbölben alakítják ki, a bringautat és a sétány egy részét így lezárják, és további változásokkal is számolniuk kell a rendezvény ideje alatt a Füreden tartózkodóknak. Ezeket a tudnivalókat szedtük össze és egészítettük ki a napokban a helyszínen készített képekkel.

Nem kell különösebb forgalomkorlátozásra számítania azoknak, akik a FINA Úszó Világbajnokság ideje alatt érkeznek Balatonfüredre, viszont a Tagore-sétányt részben lezárják majd, hisz ide állítják fel a versenyeket kiszolgáló pavilonokat és konténereket, illetve a kerékpárutat sem lehet használni a rendezvény idején. A nyíltvízi úszóversenyek július 15-21. között zajlanak itt, amelyeket az ideiglenes lelátókról lehet majd követni. Egészen pontosan a balatonfüredi kikötőnél alakítják ki a versenypályát, innen nemcsak az eseményeket látjuk jól, de a Tihanyi-félsziget domborulatait is.

Fotósunk július 11-én járt a helyszínen, a képeinken pedig jól látszik, hogy még bőven tartanak a munkálatok, feltúrt utakkal és markológépekkel is több helyen találkoztunk, a beígért nagy projekt, a mélygarázs pedig még nem készült el. Ennek ellenére Bóka István, a balatonfüredi polgármester optimista.

Igaz, nagy hajrával, de elkészülünk a világbajnokság kezdetére a tervezett fejlesztéseinkkel. A mélygarázsra július 12-én megkapjuk a használatbavételi engedélyt. Elkészült a 190 férőhelyes garázs, beépítettük a tervezett két liftet, átadjuk a Zákonyi és a Honvéd utca közötti összekötő utat, ami nagyon fontos, hiszen ezzel tehermentesíteni tudjuk a Zákonyi utat. Elkészülnek a zöld területek és kész lesz a Huray utcai parkoló, amelynek használata továbbra is ingyenes. Kisebb javítások vannak már csak hátra, például a Zákonyi út csapadékvíz elvezetése, ami egy régi probléma a városrészben. Ezzel a munkával a reményeim szerint július 14-re végzünk” – mondta Bóka a balatonfured.hu-nak.

A versenyt komoly mederkotrás előzte meg, ezután kezdhették csak építeni a kétezer férőhelyes, a Balaton vizére létesítendő mobil lelátót. A rózsakerttől egészen a fastégig nyúló lelátót azért a vízen hozták létre, hogy tehermentesítsék a sétányt, és hogy a közönség minél közelebbről nézhesse a versenyeket, amelyek a parttól 25-30 méterre zajlanak majd. A lelátó 17 méterre nyúlik be a víz felszínén. A sportolók bójákkal jelölt pályán úsznak majd, a versenyek három vízre telepített ledfalon is követhetők lesznek, a célba érkezés viszont közvetlenül a lelátók előtt zajlik.

Július 15-én, szombaton a Tagore sétány előtti területen a férfiak 5 km-es versenyével indul a program, másnap, 16-án pedig a nők 10 km-es viadalát láthatjuk. Július 18-án folytatódnak a versenyek a férfiak 10 km-es úszásával. Július 19-én a női 5 km, július 20-án az 5 kilométeres csapatviadalt, míg 21-én a 25 km-es versenyeket rendezik. Minden egyéni számban 2-2 úszó indulhat nemzetenként, a csütörtöki versenynapon pedig egy-egy csapat állhat rajthoz.

A MÁV minden FINA-jeggyel rendelkező utast ingyen szállít a helyszínre, a visszautat azonban már saját zsebből kell fizetni. Nyilvános wifi-hálózatot építettek ki a belvárosban és a Tagore Sétányon, a kialakított rendszer pedig a sportesemény után is a városban marad, a hálózatot pedig bárki elérheti majd.

A kellemes változások közé tartozik, hogy a Blaha Lujza utcát a bajnokság idejére sétálóutcává alakítják, elképzelhető, hogy ez a rendezvény után is így marad.

A cikk megjelenését a Bp2017 Nonprofit Kft. támogatta.