Egy tősgyökeres somogyi, de már Svájcban született arisztokrata és szintén nemesi származású felesége a rendszerváltás után gondoltak egyet, és a Balatontól délre, egyikük ősi birtokán telepedtek le. Vendégházzá alakítottak egy régi magtárat, amit előtte főleg denevérek látogattak, és itt fogadják azokat, akik kényelmesen szeretnének feloldódni a tanyaromantikában.

Hunyady József (ahogy felesége, Almásy Katalin is) külföldön született, sőt, húsz évvel ezelőtt még a magyar nyelvvel sem volt teljesen kibékülve. Ennek ellenére régebbi szálak fűzik Somogyhoz, mint a tősgyökeres lakók többségét: a Hunyady grófok már az 1700-as évek óta termesztenek bort Kéthelyen, sőt, egy időben gróf Hunyady József (1863–1942) volt a legnagyobb szőlőbirtokos a Dél-Balatonon.

Nem is csoda, hogy a grófot a rendszerváltás után idevonzotta a régi családi birtoknak otthont adó környék és harcolni is kezdett azért, hogy az elkobzott földjeikből legalább egy darabot visszakaphasson. Ez sikerült is neki, azóta nagy szeretettel gondozza itt a szőlőjét, pinot noirt, kékfrankost, traminit készít, amit büszkén kóstoltat a vendégeivel is.

Mindenkit vár a magtár

Mert vendégeik vannak bőven, egy 1900-ban épült, háromemeletes magtár felújításával ízléses és tágas szálláshelyet alakítottak ki. Elég nagy egy 10 fős társaságnak is és az elhelyezkedése is pompás, akár csendes-olvasgatós pihenésre, akár egy vadászhétvégére jönnek a látogatók (a ház ugyanis egy jóféle vadászterületen fekszik). Ha egy szobát veszünk ki, körülbelül 30 ezer, ha az egész, 270 négyzetméteres házat, akkor 90 ezer forintot kell fizetnünk egy éjszakára, az előbbi árban viszont a reggeli is benne van.

Ami egyébként vegetáriánus, „így is túl nagy a világ húsfogyasztása”, mondja Katalin, aki nemcsak az étkezésben viseli szívén a bolygónk jólétét, de egyébként is igyekszik mindent vegyszermentesen megoldani a ház körül, nála a szappan is hamuból készül. A vegyszermentességhez egyébként a szőlőtermesztésben is ragaszkodnak.

Magyaros hagyományok háztájival

Katalin Belgiumból, József pedig Olaszországból települt ide, mégsem akartak sem belga rusztikus stílusú, sem toszkán vendégházat építeni – azt vallják, hogy büszkének kell lenni a magyar építészeti hagyományokra. Szerencsére ők ezt nem úgy értik, hogy kalocsai mintás tányérokkal kell díszíteni minden szabadon hagyott falfelületet, inkább úgy, hogy meg kell hagyni azt, ami szép és eredeti: megtartották például az eredeti ablakkereteket, gerendákat és jó ízléssel igazították hozzájuk a berendezést.

Ebbe a nyugtatóan rusztikus környezetbe pedig szinte idekívánkoznak a kertben szaladgáló állatok, a háztáji zöldségek, gyümölcsök és a frissen sütött kenyér illata – és szerencsére nem csak kívánkoznak, mert ez mind meg is található itt (háztájiból készül például a reggelijük is) –, ízelítőt adva a tanyasi életből annak is, aki azért nem szívesen mond le a kényelemről sem. Mert rusztikus berendezés ide, tanyasi életérzés oda, azért furcsán is venné ki magát, ha pont egy főnemesi család otthonában kellene kényelmetlenségekre panaszkodnunk.