A mostani hétvége több régóta várt eseményt is tartogat a Balatonnál: Alsóörsről indul a Szüreti Regatta, a Somlónál másodjára gyűlnek össze ünnepelni a juhfarkot a helyi borászok, Vonyarcvashegyen pedig az Ocho Macho fellépése hozza vissza kicsit a nyarat a szeptemberbe.

II. Mendan Zalakaros–Kis-Balaton Futóverseny (09.22-24.)

Idén ősszel már másodjára rendezik meg a Zalakaros–Kis-Balaton Futóversenyt. A most hétvégére időzített erőpróba versenyszámai között akad gyermek- és családi futóverseny (szombat), illetve – nehézségi sorrendben – váltó- és 10 kilométeres verseny, félmaraton, valamint 34 kilométeres Kis-Balaton Kör is (vasárnap).

A futamok a Zalakarosi Gyógyfürdőtől indulnak mindkét nap 10:00-tól és 10:30-tól. A legfontosabb azonban azt észben tartani, hogy nevezni még vasárnap reggel 09:30-ig is lehet a Gyógyfürdő téren kihelyezett regisztrációs pultnál.

Szüreti Regatta – Hegyi Dénes emlékverseny – Alsóörs-Badacsony (09.22)

Az alsóörsi székhelyű Túravitorlás Sportklub ígérete szerint „az ősz talán legizgalmasabb, de biztosan a leghosszabb” versenyét szervezi meg a szombati Szüreti Regattával, amelyet a sportklub volt elnöke, a 2005-ben elhunyt Hegyi Dénes emlékének szentelnek.

A Badacsonyig tartó rangadón közel 200 hajó vesz majd részt, hogy megtegyék az 50 kilométeres versenytávot.

II. Somlói Juhfark Ünnep – Somlójenő (09.23.)

A most szombaton tartandó II. Somlói Juhfark Ünnepen a legjobb helyi pincészetek egy helyen és egy időben mutatják be a borvidék legfontosabb fajtáját: a háromszoros Trófea-díjas Tornai Pincészetben tizenöt borászat 27, szakmai bírálattal kiválasztott bora mutatkozik be. Az elmúlt évtized legjobb évjáratainak végigkóstolása és a workshopok mellett pedig Kiss Eliza miniszteri biztos és Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus pódiumbeszélgetésen vitatja majd meg a kis borvidékek szerepét és lehetőségeit, de természetesen résztvevők közvetlenül a bortermelőkkel is találkozhatnak.

Veszprémi városnéző séta (09.23.)

Ferenczik Brigitta helybeli idegenvezető „veszprémjáró” gyalogtúrái közül a most szombatin a Turizmus Világnapja alkalmából bárki ingyenesen vehet részt.

A 10:30-kor az Óváros téri Tourinform-irodától induló kétórás sétán az óvárostól egészen a várnegyedig ismerhetitek meg a királynék városának nevezetes és még nevezetesebb történelmi értékeit. A Vár utcán haladva szakértő vezényletével tudhattok meg mindent a helyi bazilikáról, a Tűztoronyról és a Szaléziánumról.

Túra a Pálosok útján – Salföld (09.23.)

Szombaton reggel 10:00-kor indul az ábrahámhegyi vasútállomástól Árvai Gábor túravezető négyórás „geozarándoklata” a salföldi páloskolostor-romnál lévő pihenőhelyig.

Az ingyenes vezetett túra inkább a rutinosabb kirándulóknak való, a közel 10 kilométeres út a Burnót-patak völgyén át halad a célig. A kitartás a visszaúton térül meg, amikor a Folly Arborétum és Borászaton keresztül jutunk el a kiindulási pontra.

Geofoglalkozás a Levendula Házban – Tihany (09.23.)

A Bakony-Balaton Geopark „keleti kapujában”, azaz a tihanyi Levendula Házban szombaton 10:00-tól gyerekeknek szóló kézműves geofoglalkozást tartanak, amelyen ősmaradvány-lenyomatos hűtőmágnest és nyakláncot, valamint makettet készíthetnek, sőt, még egy minivulkán kitörésére is sor kerül majd.

A Látogatóközpontba jegyet váltók vehetnek részt a foglalkozáson, így utána érdemes megnézni a félsziget múltját és jelenét, valamint a levendula-termesztést bemutató kiállítást is.

Ocho Macho – Vonyarcvashegy (09.23.)

A hagyományos Szent Mihály-napi búcsúra most hétvégén kerül sor Vonyarcvashegyen, ahol ennek az őszi hétvégének minden bizonnyal az Ocho Macho lesz a főszereplője.

A kőszegi nyolcas szombaton 16:30-tól lép fel a Kossuth utcai rendezvény téren kicsit karibi, kicsit punk és kicsit rock'n'roll hangzású bulizenéjével, az általuk csak „huppogásnak” hívott műsorral, amely a zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar fellépését követi. 

Kristinus Bormozi – Kéthely (09.23-24.)