Két fiatal hölgy, napi 6-8 óra SUP-ozás, 180 km a Balatonon, jótékony cél: Kráz Edina és Muszik Kinga egy motorbaleset következtében súlyosan megsérült lány rehabilitációjára gyűjtött pénzt.

Foki Niki két évvel ezelőtt bénult le nyaktól lefele, amikor egy balatoni nyaralásból utazott hazafelé utasként egy motoron. "Niki »esetével« nem is olyan túl régen találkoztam egy másfajta felhívás kapcsán. Volt egy szomorú apropója annak, hogy őt »választottuk«: két évvel ezelőtti balesete itt, ebben a régióban, Gyulafirátótnál történt. Ismerősöktől tudtuk, hogy a családjának nagy szüksége lenne támogatásra, hogy a rehabilitációját finanszírozni tudják, így jött az ötlet, hogy Nikinek »ajánljuk« ezt az evezést " - meséli Kinga, hozzátéve, hogy az evezés gondolata valójában már egy évvel ezelőtt megszületett, csak egy jótékony célt kerestek hozzá.

Kinga és Edina középiskola óta ismerik egymást. Változó intenzitással ugyan, de „benyitnak a másik életébe”, tudnak a másikról. Egy hetet viszont még sosem töltöttek el együtt, főleg nem úgy, hogy a nap 24 órájában látják egymást, ráadásul egy deszkán állva. 

Edinának nem volt újdonság a SUP: "Szüleimmel gyerekkorom óta sokat jártunk a Balatonra, mindig nagyon szerettem itt lenni. A SUP-ozással először egy portugáliai utazás alkalmával találkoztam, szerelem volt első látásra. Sokat olvastam róla, utánanéztem az interneten is, és nem sokkal később jött a gondolat, hogy valamilyen módon szeretnék ezzel a sporttal foglalkozni. Idén nyárra összeállt minden, s júniustól az alsóörsi Pelso Camping-ben, és talán később a strandon is SUP-kölcsönzőt üzemeltetek, SUP-túrákat szervezek."

Én kicsit más oldalról közelítettem meg ezt a Balaton-megkerülő projektet. Elsőként a kihívást láttam meg benne, egy nagyszerű lehetőséget, amellyel több dolgot is támogathatok egyszerre: segíthetek Edinának népszerűsíteni ezt a sportot és ezzel egyidőben újra publicitást adni Nikinek, akinek most támogatásra, segítségre van szüksége. SUP-deszkán az indulás előtt egy hónappal álltam először, s mindösszesen három alkalommal próbáltam mielőtt útnak indultunk" - avat be kezdeti félelmeibe Kinga.

Bár mindketten elég aktívak és nem idegen tőlük a nagy teljesítmény (Kinga részt vett az El Caminón is), nyolc nap SUP-ozás megérződik. " Azt tudtuk, hogy erősen ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak, hiszen erős szélben, nagy hullámok között veszélyes evezni, s túl sok értelme sincs, hiszen nagy erőkifejtéssel is csak nagyon alacsony hatásfokkal tudtunk volna boldogulni. Egy dolgot nem tévesztettünk soha szem elől: a teljesítménynél fontosabb a biztonságunk, s az, hogy sérülés nélkül, jó hangulatban kerüljük meg a tavat. A támogató hajó megadta ezt a fajta biztonságot is" - mondja Edina. A hajó, amely kísérte őket, nem csak szállásul és biztosítékként szolgált. Szabó Zsolt, a kormányos profi vitorlázóként figyelte a szélviszonyokat, az időjárást is.

A SUP-ozásnak mindenképpen lesz folytatása, „hiszen indul a balatoni szezon, indul a kölcsönzőm és a vezetett SUP túrák. Ahogy említettük, szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni most arra, hogy minél több támogatást tudjunk adni Nikinek" - tereli vissza a jótékonykodásra a szót Edina, és elárulja, hogy ő maga minden SUP-bérlés árából 200 Ft-ot ajánl fel Niki javára.