Idén nyárra is összeszedtük nektek a MOL Nagyon Balatonnal együtt száz kedvenc balatoni bárunkat, éttermünket, múzeumunkat és sportklubunkat, ahol szerintünk jó lenni vagy legalábbis mindenhonnét ezt halljuk. 2018 ígéretes újoncai és a legendás öreg rókák északon és délen, Akarattyától Keszthelyig.

Világostól Balatonföldvárig 

Hedon Sörfőzde és Tap Room – A főzde, ami a sörös címkéin ismét divatba hozta a Bundesliga-frizurát. 

Fish House – Kardhal, feketekagyló és pankomorzsás ponty Sóstón. Hekk is van, de a törzsvendégek már nem azt kérik. 

Villa Gréta – Szilágyiné Ági korábban a nagykőrösi konyhában sütött, most már a Petőfi sétányon. Olyan a krémes, amiért sorban állni is érdemes. 

Mala Garden – Távol-keleti–mexikói–magyar fúziós konyha. És nem is akármilyen. 

Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria – Ha csak egy helyen ennél pizzát a Balatonnál, ez legyen az. Toscana megérkezett Balatonszéplakra. Siófok 

Széplaki Lángos Büfé – Személyesen a Kistücsök vezetője ajánlotta. Nem hagynánk ki. 

Chef Beach – A névben és a pult mögött is séfek vannak. Az étlapon lángos, kézműves hamburger és konfitált marhahúsos-vörösboros bolognai. 

Halas Karcsi Büféje – Halas Karcsi is csak halat süt egy büfében. Mégis rajonganak érte. 

Gyümölcs Wellness Központ – A díjnyertes pálinka lédús gyümölcsből készül. Nem mi mondjuk, hanem a pálinkafőzők fenegyereke. 

Pub-lik – Balatonföldvár+buli= Pub-lik: pesti vitorlázók, helyi vagányok, együtt, hajnalig. Napközben ebéd, este sör a kényelmes teraszon. 

Viharsarok Vitorlás Központ – A szörfözés nem sport, hanem életforma. Itt rájössz.

Kultkikötő
 – Amikor a szabadtéri színpad nem valami dögunalmas dolgot jelent.

Marina Gyros & Hamburger – Kultikus kikötői büfé, Balatonföldvár titkos központja. Vitorlázók, szörfösök, rozéfröccs és rajongott személyzet. 

Csigaház Kisvendéglő – A Csigaház a kockás abroszos-gulyásleveses hagyományokat képviseli a dizájnos kikötői streetfood-büfék egyre magasabbra csapó hullámában.

Szárszótól Kéthelyig 

József Attila Emlékház – Poros bútorok helyett interaktív, megrázó József Attila-trip. 

Kistücsök Étterem – A balatoni éttermek királya. Megérdemelten.

Bujdosó Pince – Ne hajolj el, amikor a borászkodó-vitorlázó Bujdosó család tagjai dobják feléd a Horgonyt. 

BL Yachtclub & Apartments – Koncertek, fürdőző elefántok, oldtimer kocsik, hamburger – valami mindig történik. 

Márton Cukrászda – Márton, az öregúr, aki még mindig jól tartja magát.

Geleta Cukrászda – A fiatal versenyző, aki a Márton babérjaira tör. Parkolni már nehéz a környékén. 

Rock Burger – Retró 2.0, avagy miért ne sülhetne Deep Purple burger egy lugasos poharazó fa padjai mellett? 

Garamvári Szőlőbirtok – Náluk a buborékok ellenségei is megtanulják, hogy nem csak a francia arisztokrácia pezsgőzhet.

Hegyi Csárda – Frissen sültek egyenesen az udvari kemencéből. Bárányhús és panoráma. 

Paletta Bistrobar és Vinoteca – Helyi alapanyagok az étlapon, rutinos vitorlás arcok a teraszon. 

Árkád Fagyizó – Nem retró, hanem maga az időutazás. Viszont abból az igazán ritka jó fajta.

Hubertus-Hof Szálloda és Étterem – Ha a vadhús és az Angus-marhák a mindened, a Hubertusban a helyed. 

Fenyves Yacht Club Hotel és Étterem – Modern kikötő és étterem, már csak az elhelyezkedése miatt is kipipálandó. Testvére északon az alsóörsi klub.

A Konyhám – A 2017-es nyár egyik felfedezettje. Az ötcsillagos panoráma mellé pont ez a burger hiányzott a fenyvesi szabadstrandról. 

Florida Fagyizó – A déli part fagyibajnokai. Már kétszer is náluk főzték ki a Balaton Fagyiját. 

Rácz Pékség – A kovász náluk szent, a kenyerek pedig az egész Rácz-család közös munkája miatt kerülnek a polcokra. 

Kristinus Borbirtok – A déli part high-tech borászata bormozival, top gasztroműhellyel, osztrák beütéssel. És a boraik sem rosszak.

Keszthelytől a Káli-medencéig 

Balatoni Múzeum – Láttál már hekket és lángost múzeumi tárgyként kiállítva? 

Amazon Ház Látogatóközpont – Végigmész rajta, és kiderül, hogyan lehet a mérsékelten érdekes főúri utazásokból zseniális kiállítást összehozni. 

Balatoni Borok Háza / Kastélypince ÉtteremFestetics-kastély – Az unalmas osztálykirándulási állomásból izgalmas látványosság lett. És nem csak azért, mert felnőttünk közben. A kiállítás előtt/után/helyett a Balaton egyik legrégebbi borospincéjében, a kastély alatt kóstolhatjuk a régió borait. 

Vitorlás Bisztró – Keszthely – Első pillantásra retró, másodikra bisztró. Gyümölcslevest is lehet enni náluk, ha már unnátok a hekket. 

Öreg Harang Borozó – Lehet Hévízen is jót enni. A 2014-ben a Gault&Millau szerint ők voltak az év kisvendéglője. 

Karám Büfé – Itt tényleg remek lángost sütnek. 

Vonyarcvashegyi vízisí- és wakeboardpálya – Vízisíelni motorcsónakkal tilos, a Balaton egyik legnépszerűbb wake pályáján viszont mindent szabad. 

The Spot Bár & Grill – Burgert egyek vagy lángost? A kettőt egyszerre. 

Bock Bisztró Balaton – Bíró Lajos mesterszakács Balatonra exportált konyhaművészete.

Oszi bácsi Keszegsütödéje – Oszi bácsi minden bizonnyal a Balaton leghíresebb halsütője. Pedig nem is így hívják. 

Bakos Attila Családi Vendéglője – Egy étterem, ami önmaga múzeuma is egyben, híres törzsvendégek fotóival és különleges fogásokkal.

Villa Kabala – Nincs itt semmi látnivaló, csak maga a Balaton és újragondolt ételek, amiért megéri felmászni Farkas István festőművész korábbi villájába.

Várkávézó Szigliget – Mész fel a várba, de már itt elakadsz, mert ennél gyümölcsösebb fagyit nem kapsz máshol. A pisztácia Szicíliából, a mogyoró Piemontból, az őszibarack a környékről jön.

Laposa Birtok – A terasz, ahonnan minden vitorlásverseny csak papírhajó-viadalnak tűnik. 

Pláne Badacsony Borterasz – Minden pazar balatoni modernista épület ilyen menő borbárt érdemelne. Csak Badacsony-környéki borok és nagyon jó kávé. 

Csendes Dűlő Szőlőbirtok – Rémisztően jó kéknyelű, félelmetes kilátással. A legnagyobb nyugiban.

Búzalelke Pékség – Eljött a Szent György-hegyre, itt ragadt, pék lett. Kovács Bea sztorijánál csak a kenyerei jobbak. 

Szászi Birtok – A terasz, amelyik még a művészetfóbiásokból is kihozza az impresszionistát.

Pap Wines – Egy brit-magyar DJ és lett párja kinyitották a pincéjüket, hogy más is megkóstolja, ők mit esznek. A zöldségek a kertből, a borok a hegyről jönnek. Itt minden megvan, amitől a Szent György-hegy kezd a kivonulók álma lenni. 

Gyulakeszi Autóspihenő - Rendes név és cím nincs, de a velős pirítósát leborulva tisztelik.

Istvándy Pincészet – Istvándyéknak a boraiknál is népszerűbb a vidéki farm poszter hangulatú birtokuk, ahol már piknikezni is lehet a szürkemarhák mellett. 

Liliomkert Piac – A legkultikusabb balatoni piac. A bezáratás folytonos Damoklész-kardja alatt minden vasárnap délelőtt itt tolong a Balaton-felvidék. 

Átjáró Grill – A terítő kockás, a sör hideg, a taco csíp, mint Mexikóban. 

Hullám Hostel – A világszerte bevált hostelrecept a Balatonra applikálva, annak minden kellékével a fáradt világutazóktól a közvetlen pultosokig.

Káli-medencétől Tihanyig 

Káli-kapocs – A budapesti Madách tér bárjai (és törzsvendégei) egy falusi kocsmával összekeverve. Tömegek a titkos Punnany-koncerten. 

Kikötő – Ha ez egy hostel, akkor hostelben akarunk megöregedni.

Kő Fagyi – Apa készíti a fagylaltot, anya és a gyerekek eladják a pultban. Vagy fordítva. Mindezt egy régi parasztház udvarán. 

Pegazus (Bezárt) – Két fiatalnak köszönhetően egy romos hotelből Szentbékkállán lett egy hely, ahol az egész Káli-medence összefut. Egyik este Jordán Adél koncertezik, másik nap Peer Krisztián olvas fel. 

Miakő – Káli-medencei Borok Háza – Trombitás Tamás „szobrász-borász” műve nem egy szobor, hanem egy látványos sikert arató étterem-borozó-vendégház. 

Kővirág Panzió és Étterem – A környékbeli budapestiek ide már csukott szemmel is elvezetik a kocsit. 

Káli Art Inn – Egyes emberek időnként nekivágnak, hogy megvalósítsák mások fodros-romantikus-rusztikus álmait. Ilyenből lett a Káli Art Inn étterem-fogadó. 

Káli Kövek Borászat – Megéri otthagyni a pesti bulikat és a sportszergyártó cég vezetését. Ezt üzenik Szabó Gyula borász rizlingje és borterasza. 

Pálffy Pince – Közel kerülni a „magyar Toscana” érzéshez a legkönnyebb: egy pohár borral sétálj fel a borház melletti kis dombra, és ülj le. 

KerékBár – Kerékpáros betérő bodzaszörppel és zsíros kenyérrel. Az egyik legnépszerűbb bringás pihenő. 

Pajta Galéria és Étterem – Esszenciális Káli-medence: szálláshely, galéria, World Press Photo-díjas tulaj és rostonsültek.

Neked Főztem Gasztrokocsma – Strandbüféként indult, majd a zánkai a templom mellett elismert bisztróvá nőtte ki magát. 

Fügekert – Ahol már a Káli-medence határában rád tör a nyugi. Királyoknak járó reggelivel. 

Fövenyes kertmozi – A Los Angeles–Fövenyes tengely: Hollywoodban kihoznak egy új filmet, egy eldugott balatoni kertmoziban pedig egyből levetítik. Nem vicc! 

Kalóz – Belökték a büféforradalom szekerét, azóta pedig minden évben kifőznek valami újat. Fish and chips, Kalóz burger, zseniális napi levesek. Így néz ki a strandbüfé 2.0. 

Zománc Bisztrócska – Jobbra egy helyi néni, balra egy Mercedes-tulaj, de mindenki a piros lábas fölé hajolva nem érti, mi ebben az annyira extra. Hát az, hogy mindannyian itt vannak. 

Nagyi kertje Teaház és Fogadó – A sajkodi erdő mélyéről az aszófői partra költözött a Teaház, de az idillt, a nagyit és a süteményeket hozták magukkal.

Tihanytól Csopakig 

Tihanyi PIAC Placc – Kézműves sajtok, kolbászok, antik holmik, bisztró és némi kortárs művészet a rév melletti ligetben. 

SUP Center – Állj a deszkára, ragadd meg az evezőt, és fedezd fel a Tihanyi-félsziget vadregényes oldalát. 

KOGART Tihany – Magas kultúra a bazárok vibrálása között. 

Tündérsziget – Ha csak egy helyen reggeliznél Tihanyban, akkor ez legyen az. 

Malackrumpli – A legjobb értelemben vett kézműves-bió étterem. Járosi „Fekete Bárány” Tamás biogazda birodalma idén átköltözött Tihanyba. 

Szőlősi Kocsma – Kocsmát csak így szabad felújítani a Balatonnál. A design lámpa mellett töltött paprikát kanalazol. 

Baricska Csárda – Hogyan csinálj közkedvelt éttermet egy bezárt csárdából? Pont így. 

Bistro Sparhelt – Nem véletlen, hogy tömegek zarándokolnak érte a „fenti” Füredre: évek óta a Balaton legjobbjai között emlegetik. 

Bergmann-cukrászdák – Igazi kávéházi hagyományok, naftalinszag helyett jó krémessel, ráadásul kettő is van. 

Nem Kacsa Étterem – A „sparheltesek” nem bírtak magukkal, és a vitorláskikötőnél nyitottak még egy helyet. Jól tették, és van kacsájuk is. 

Kredenc Borbisztró és Hello Tourist Kert  – Boros- zenés-eszegetős helyet csak úgy lenne szabad csinálni, ahogy Dobai András teszi. 

Morzsa Bisztró – Legendás food truck-ot elhagyni csak a Blaha Lujza utca kedvéért lehet. 

Karolina Kávéház és Koktélbár – Megkerülhetetlen cukrászda, kávézó és találkozóhely Balatonfüred parti udvarában, ahol a sütemények a nagymama családi receptje alapján készülnek, és a családtagok viszik a helyet. 

Vaszary Villa – Kortárs festők és hangulatos kerti kávézó mindentől egy perc sétára. 

Pazar Coffee Company – Az újhullámos sallangot Budapesten hagyta, a jó kávét Füredre hozta a Pazar.

Csopaktól Akarattyáig

Vígmolnár Csárda – Nádtető és búbos kemence van, hatszáz oldalas, bőrkötéses étlap nincs. A vízimalom kereke halad a korral, egész évben. 

Code Zero – A code zero egy vitorlafajta. A Code Zero pedig egy remek grillezős konténerbár a csopaki kikötő stégjén. 

Guruljon az élet – Kerékpáros pihenőhely Füred és Csopak között. Hippis, függőágyas, laza. Friss ételek, szerszámok, maradhatsz éjszakára. 

Petrányi Borterasz – Egyre kevésbé titkos terasz Kódex-borokkal és kicsi, de fejlődő konyhával. 

Márga Bisztró (Bezárt) és Szent Donát Birtok – Befutott borászat, csúcsra törő étteremmel. Isteni furmint és olaszrizling. 

Jásdi Borterasz – Ha északi part és rizling, akkor Jásdi. Ha Jásdi, akkor helyben, a Balatonra néző borteraszon. 

Homola Borterasz – Mit kezd egy tokaji borász a híres rizlinggel? És mit keres egy DJ a szőlőben? A környék leglazább panorámája.

Sáfránkert Vendéglő – Őszinte vidéki vendéglátás, délutánba nyúló ebédek, hagyományos ízek, 21. századi konyhatechnológiák, paloznaki nyugalom. A terasz, ahonnan nem hiányzik a kilátás. 

Lovas Kikötő – Ha beszórunk egy csomó régi kacatot, az jó berendezés, nem? Itt működik, az biztos. 

Carpaccio Étterem – A séf se nem olasz, se nem szakács, mégis az egyik legjobb olasz étterem a Balatonnál, távol a pizza-spagetti tengelytől. 

Villa Millennium – Egy 100 éves balatoni villából Lakáskultúra-címlapokat megszégyenítő vendégház lett. 

Szabó Pékség – Almádi kultikus péksége. Ők úgy kézművesek, hogy nem is tudnak róla. 

Pörc – Magyar Delikát – Húsok, sajtok, kolbászok egy hentestől, akinek a családja öt generáció óta foglalkozik húsokkal.

A toplista a MOL Nagyon Balaton Magazin 2018-as számában jelent meg.